„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

50 milliárd vízet pazarolnak az angol nők évente a lábuk borotválására

Évente több mint 50 milliárd liter vizet pazarolnak el brit nők.

Valószínű ennél sokkal többet is, mert ez egyetlen egy tevékenységből keletkezik, mégpedig a lábuk borotválása közben elfolyó víz mennyiségére.

Az adat a  londoni vízmű számítása alapján lett meghatározva.

Ez a vízmennyiség 25 napra elég lenne egész Londonnak, amelynek lakossága 10 milliós.

A felmérés során kiderült, hogy a brit nők ráadásul még nem is nagyon pazarlóak, mivel három közül csak egy folyatja állandóan a vizet lábborotváláskor.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A vízpocsékolásban csaknem két és félszer nagyobb mennyiség, évente 120 milliárd liter írható azok rovására, akik fogmosáskor szintén végig folyatják a vizet. Ezt minden negyedik brit teszi – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

A felmérés a felelősségérzetet illetően elég jó eredményt mutatott ki: az emberek 90 százalékának van bűntudata vízpazarlás miatt.

Ha tehát fogmosás és láb borotválás takarékosabban történne 3 hónapos vízmennyiséget spórolna meg London.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb