„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

29 négyzetméteres, teljesen funkcionális otthon

29 négyzetméter egy meglehetősen kevés egy teljesen funkcionális élőhely kialakítására. Ewa Czerny, független építész 29sqm felújítási projektjének prioritása az volt, hogy maximalizálja a helyet és létrehozzon egy önálló hálószobát a rendkívül kis alapterületen.

A mindössze 29 négyzetméteres kis lakásban a 3,7 méteres belmagasság miatt nem volt lehetőség két egyenértékű szint létrehozására, így a lengyel építész egy félemelettel egészítette ki az otthont. A fürdőszoba és a folyosó felett épített galériaszint lehetővé tette egy hatalmas ágy behelyezését. A galériaszint így 1,35 méter, míg az alatta lévő szekrénysornál 1,85 méter a belmagasság.

A hely optikai növelése érdekében a nappali, a konyha és az étkező egy teljes magasságú helyiségben van egyesítve, az érzékek megtévesztésére pedig egy vak ajtót építettek az egyik falra. Az anyagpaletta kohézív és neutrális árnyalatokat tartalmaz, ami szintén vizuálisan növeli a teret. Az egyetlen színfoltot az egybefüggő térben az okkersárga fotel képezi.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb