„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

220 emeletes könnyűszerkezetes ház 90 nap alatt

A világ legmagasabb épülete, a világ leggyorsabban felépülő 220 emeletes felhőkarcolója készül Kínában.

A könnyűszerkezetes csúcstechnológiának hála 90 nap alatt fog elkészülni a Sky City.

Hamarosan hozzálátnak a világ legmagasabb könnyűszerkezetes házának, ami 838 méter magas lesz. 

2013. január elején kezdik a kivitelezését a csoda épületnek és márciusban át is adják. Tavaly ez a csapat már épített 14 nap alatt egy 30 emeletes házat szintén könnyűszerkezetes acélszerkezetből.

Az alapozás és a befejező munkák fogják az egész munka felét kitenni. Tehát a látványos építés 45 nap alatt le is zajlik majd. Minden előregyártott lesz, a fürdőtől a szobákig minden.

220 ezer Tonna acélt használnak fel az építés folyamán. Melynek nagy része az alapozásban tűnik el. Ez EnergyFriendHome technológiából egyszintes házat figyelembe véve mintegy 60 ezer 100 nm-es családiház építésére lenne elegendő. Az összes hasznos terület: 1,2 millió m2. Érdekesség, hogy 31.400 ember élhet majd ebben a hatalmas épületben.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

104 darab hipergyors lift lesz telepítve. Lesz az épületben kórház, iskola, óvoda, bevásárló központ. 83%-a az épületnek lakás lesz. 

A Burj Khalifa négyzetméterenkénti közel 3,5 milló forintba került, ez az épület egytizedébe fog fájni, azaz 350 ezer forint lesz egy négyzetméter.

[alert style=’1′]

Csak érdekességként említjük, hogy 210 ezer forintért már prémium házat lehet négyzetméterenként kihozni, 270 ezer forint körül energiamentes ház építhető, ami plusz energiát is termel.

[/alert]

Az igazi érdekesség, hogy a Kínai könnyűszerkezetes Sky City a 9-es földrengésnek is ellenáll majd, de tűz esetén 3 órán keresztül nem sérülhet a szerkezet.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb