„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekKiemelt

2021-ben duplázódik a készházpiac

A tavalyi negatív után az idén pozitív rekordot írhat a készházak iránti kereslet az ismételt áfacsökkentés és az új CSOK-os kedvezmények hatására.

180 fokos fordulatot vett az új évben a készházpiac. 2021 január 1-ével új otthonteremtési program lépett életbe, melyet 2020 októberben jelentettek be. Ennek hatására leálltak a kifizetések és megtorpantak a szerződéskötések is. Jogosan, hisz ha a Megrendelői oldalról nézzük a dolgokat, sokkal jobban járnak a Kedves Megrendelők az új kedvezményekkel.

2021-ben 27-ről 5 százalékra csökkentett újlakás-értékesítési áfa és a CSOK-osok áfa-visszaigénylési lehetősége miatt a cégek kénytelenek voltak önerőből vagy abból a tartalékból finanszírozni a folyamatban lévő kivitelezéseket, amelyet a múlt év végéig az áfaemelés elkerülése végett előre kifizetett, de csak most elvégzett megrendelésekért kaptak – összegezte a helyzetet a Világgazdaságnak Kárpáti József, az ÉVOSZ-Makész környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának elnöke.

A készházas cégek 2020-as éve igen érdekesen alakult, nem volt számottevő bevételük, mivel az év első két harmadában a frissen kivezetett kedvezményes áfa, a végén pedig a visszatérő kedvezményes áfa kevert be a rendszerbe.

Bár a szakmai érdekképviselet kérte a pénzügyi kormányzatot, hogy a vállalkozások folyamatos bevételszerzése céljából tegye lehetővé az áfakülönbözet utólagos visszatérítését, azonban ez elmaradt.

Tavaly feleannyi szerződést kötöttek készházakra, mint korábban, az idén viszont a felpörgő kereslet miatt a 2019-es csúcsot meghaladó, több mint kétezer új lakóépület is készülhet nem hagyományos technológiával – véli Kárpáti József a tagcégektől kapott előrejelzésekre alapozva. Az újlakás-építések több, mint fele hagyományosan családi ház, úgyhogy az idén épülő, várhatóan 22-25 ezer új lakásból 12-15 ezer lesz családi ház, ezek közül pedig több, mint kétezer lehet könnyűszerkezetes, illetve készház-technológiás.

Napjainkban a 80-120 m2-es kategória jelenti a tömegpiacot, amely igen csak átrendeződött a 2010 előtti adatokhoz képest. Akkor a 120 m2-es lakásokra szólt a megrendelések többsége. A Covid megjelenése után megélénkült a 40–60 négyzetméteres házak iránti kereslet, a 120 négyzetméter felettiekre ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent. A modern kor elvárásainak megfelelő, már az új – a januárról júliusi bevezetésre halasztott – épületenergetikai követelményeknek is megfelelő könnyűszerkezetes épületekre 350-400 ezer forintos induló áron lehet kulcsrakész átadással szerződni. 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A felpörgő kereslet és a jelentős import anyaghányad miatt meghatározó euró-forint árfolyam mozgása az anyagköltséget az idén 5-10 százalékkal emeli meg, amit tovább tetézhetnek az év közbeni csúszó áremelések. Hasonlóan emelkedő munkaerőköltségekkel is számolnak a vállalkozások a hirtelen megugró rendelésállomány miatt törvényszerűen jelentkező kivitelezői kapacitás- és szakemberhiány nyomán – tájékoztatott Kárpáti József. Mindeközben félő, hogy ismét megjelennek a kókler kivitelezők, akik silány munkájukkal ártanak a készházak jó hírének.

A legokosabban azok a cégek jártak el, amelyek nem álltak le, hanem merték és tudták finanszírozni saját működési költségeiket az év végén – mondta a tagozatvezető –, mert így tompíthatták a most torlódó megrendelések miatti nyomást és a költségemelkedést. Van olyan cég, amelyik több százmilliós kintlévőséggel zárta 2019-et. Sokan hitelt vettek fel, mások az államkötvényeiket tették pénzzé, és a fejlesztésre szánt megtakarításaik fedezetét, hogy kifizessék a szakembereket, és egyben tartsák a csapatukat. A készházas cégek 60 százaléka folyamatosan dolgozott, és most bizakodva várja az új évet, amely sorsdöntő lesz a következő évek vonatkozásában is, hiszen az otthonteremtési csomag ideiglenes kedvezményeket tartalmaz. Más kérdés, hogy a mérlegben látható tavalyi pénzügyi hullámvölgyet hogyan ítélik majd meg a pénzintézetek, amelyek – mint Kárpáti József hangsúlyozta – egyébként is sokszor idegenkednek az erősen hullámzó teljesítményt mutató építőipari ágazat vállalkozásainak finanszírozásától. 

Új év, új feltételek

Jó hír azonban az, hogy az új építésű ingatlanok esetében 2021. június 30. utáni használatbavétel esetén kell megfelelni a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigény előírásainak. Az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló korábbi kormányrendeletet két nappal az életbelépése előtt módosította a kormány. Ugyancsak új, hogy veszélyhelyzet idején a hat lakást és ezer négyzetméter hasznos alapterületet meg nem haladó lakóingatlan is egyszerű bejelentés alapján építhető.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/duplajara-nohet-a-keszhazpiac-3463621/



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb