olimpiai falu

2016 Olimpia Rio De Janeiro (képekkel)

Brazíliában most minden az olimpiai előkészületekről szól. 

Az előzetes tervek elkészültek az olimpiai faluról, melyek egy igazi XXI. századi megoldást tárnak elénk.
A hírek szerint ugyanaz a cég készíti a rioi olimpiai falu terveit, aki a londoni olimpián is jeleskedett.
Az AECOM már be is mutatta az előzetes látványterveket is. Ez az olimpiai falu a stdionokkal együtt mind a fenntarthatóságra hajazik, tehát tele lesz zöld megoldásokkal.

Érdekes, hogy Dél-Amerika még soha nem adott helyt olimpiai játékoknak.

Ennek megfelelően Rio néhány valódi dél-amerikai specialitással készül a játékokra. Az olimpiai helyszínek többsége a városon belül, négy zónában helyezkedik majd el (Barra, Copacabana, Deodoro és Maracana); csak a focidöntőket szervezik ki más városokba – akárcsak a 2007-as pán-amerikai játékok esetében. A helyszínek között metró- és vasúti kapcsolat, valamint száz kilométernyi, a közeljövőben kiépítendő gyorsbusz-vonal szolgálja majd a közlekedőket – ez a tömegközlekedési mód a sikeres bogotái példa nyomán mindinkább a terjed a kontinensen.

A szállásoka tekintetében fele annyival rendelkezik a város, mint amire szükség van, de több luxushajót is a térségbe vezényelnek és ezen alakítanak majd ki szállásokat, így elkerülik a rengeteg feleslegesen kivitelezett épületet.

 A következő képeken megtekintheti a rioi olimpia látványterveit és a területet, ahová az olimpiai falut kijelölték.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Kattintson a rioi olimpiai falu kis képeire és nagyban is megnézheti a fotókat:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb