„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

10-ből 2 család építene vagy lakást venne 2 éven belül

Minden ötödik magyar család tervez a következő 1-2 éven belül lakáscélú beruházásokat – derül ki a Fundamenta és a Trend-Budapest piackutató közös felméréséből. A lakosság körében a tervek között kiemelten szerepel az energiatakarékos korszerűsítés.

A lakosság hitelfelvételi terveit az óvatos eladósodás jellemzi, s minimális havi hiteltörlesztőket vállalnának a családok, ezzel együtt nő az önerő szerepe az ingatlancélú beruházások megvalósításában.

Rövidtávon, azaz a következő 1-2 éven belül a lakosság 22 százaléka tervez lakáscélú beruházásokat .

Összességében azonban ennél nagyobb azok aránya – a lakosság 32 százaléka -, akiknek van lakáscélra gyűjtött megtakarítása.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A lakáscélú beruházást tervező 22 százalékon belül azonban magasabb – 17 százalék – azoknak az aránya, akik lakás-előtakarékosság segítségével 1-2 éven belül ingatlan beruházást fontolgatnak. Ugyanakkor még azok 9 százalékának is van lakás-előtakarékossági szerződése, vagy más megtakarítása, akik rövidtávon nem hajtanának végre ingatlancélú beruházásokat.

Az energiatakarékos beruházásoké a jövő, ezt minden felmérés és a piaci kereslet is bizonyítja.

Érdemes olyan lakást vagy családi házat vásárolni, vagy építtetni, mely már most teljesíti a jövőre, vagy a 2020-ban életbelépő energiatakarékossággal szemben támasztott követelményeket.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb