„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Elidegenítési és terhelési tilalom

Az ingatlan tulajdoni lapján – főként a jelzálogjogok biztosítékaként – elidegenítési és terhelési tilalommal is találkozhatunk. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tilalom fennállása alatt megkötött szerződés semmis. Ez azt jelenti, hogy az ilyen szerződéssel nem szerezzük meg a tulajdonjogot, viszont pereskedhetünk, hogy az általunk esetleg már kifizetett vételárat visszakapjuk az eladótól .

Az ilyen kellemetlen szituációk a jelzálogjoggal kapcsolatos eljárással védhetők ki. Adott esetben nem pusztán a hátralékos összeg kifizetése lehet a megoldás, hiszen például egy öröklési szerződést biztosító elidegenítési és terhelési tilalom esetében először a leendő örökösökkel kell megállapodni. Az ingatlan-nyilvántartásban egyébként mindig szerepel az a jog is, amelynek biztosítására a tilalom szolgál. A földhivatalnál is megismerhetők az ehhez kapcsolódó dokumentumok, ezért utána tudunk járni a pontos feltételeknek. Ezt lehetőleg csak ügyvédi, vagy más szakértői segítséggel tegyük, mert a feltételek megismerése azt jelenti, hogy tanulmányoznunk kell a tilalom alapjául szolgáló szerződéseket, határozatokat, illetve fel kell venni a kapcsolatot a jogosulttal.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb