„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Tetoválásokkal burkolták a kínai színház homlokzatát

A Steven Chilton Architects tervezte a kínai Guangzhou városának színházépületét, amely formatervezése a város selyemmel való történelmi kapcsolatára utal, és olyan mintákkal van ellátva, amelyek a régi selyemipar és napjaink tetováló- kultúráját képviselik.

A Sunac Guangzhou Grand Theatre névre keresztelt épületben vendég- produkciós társaságok szerveznek előadásokat a Huadu kerületben épülő szórakozóhelyek csoportjának részeként. Az épület jellegzetes burkolatát Guangzhou történelme, mint kulcsfontosságú kereskedelmi kikötő ihlette. A városi kikötőből javarészt selymet szállítottak, így a selyemfonás, festés és hímzés művészete évezredeken át meghatározta a térség kultúráját. Az építészeti cég célja az épület funkcionalitása mellett a város történelmének, érzelmeinek és kreatív energiájának közvetítése volt. A színház háromszög alakú panelekből álló, hullámzó vörös burkolatú homlokzatát úgy tervezték, hogy az a selyem dinamikus áramlását imitálja.

A vörös burkolaton arany és sötét árnyalatú minták rajzolódnak ki, mely a tetoválás művészetére utal. A tetoválás kultúrája a közelmúltban egyre elismertebb művészeti ág a térségben a fiatalabb generáció köreiben. A választott állat-figurák egy helyi mítoszra hivatkoznak: 100 madár tisztelegése a Főnix előtt. A Főnix-karakterek kiemelt helyet kaptak, míg a madarak a homlokzat geometriájától függően helyezkednek el. Az épület közepén található a kör alakú előadóterem, melyet egyéb helyiségek vesznek körül, mint a nyilvános helyiségek, a próbaterem és az irodák.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb