„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Reed Watts tervezte a londoni krikett klubházat

Az egyesült királyságbeli Reed Watts építészeti stúdiót 2015-ben alapította Reed és Matt Watts. Egyik legfrissebb projektjük során létrejött pavilont a Teddington Krikettklub amatőr krikettcsapat és a helyi közösség számára épült.

Az egyszerre modern és családias sportpavilont úgy alakították ki, hogy központot és közösségi tereket biztosítson a Teddington Krikettklub számára, amely 1863 óta a Bushy Parkban található, a Royal Park mellett, délnyugat-londonban.

Reed Watts által tervezett előre gyártott kunyhó a csapat második világháborúban épült korábbi klubházát pótolja. A stúdió azt akarta, hogy a Teddington Krikettklub új pavilonja hivatkozzon az egykori építményre, és tiszteletben tartsa festői elhelyezkedését a Bushy Parkban.

“Az alapkoncepció egy olyan diszkrét, de mégis azonosítható épületet, amely fenntartja a Bushy Park gyönyörű természetes környezetét, ugyanakkor megduplázza a klub jelenlegi épületének alapterületét” – magyarázta Reed Watts. “Az új épület jobban funkcionál mind a nézők, mind a játékosok számára is, jobb kilátást és felszereltséget nyújt, ugyanakkor hivatkozik az előző klubház formatervezésére, amelyet szintén két kunyhó alkotott.”– tette hozzá.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A klubház két fekete szerkezetből áll, az egyik elején egy óra, a másikon pedig egy eredménytábla áll. A két térfogatot egy természetes árnyalatú fával burkolt lapostetős szakasz köti össze. Ez a középső rész, valamint a dőlttetős tetőszerkezetek közül a kisebb, a klub nyilvános tereit tartalmazza, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy azokat a helyi közösség is használhassa.

A kisebb blokk egy bárral és kávézóval is rendelkezik, nagy ablakokkal, ahonnan kilátás nyílik a pályára, valamint WC-k és a klub irodája. A lapostetős szakasz tetején lévő tetőterasz további nézőteret biztosít a szurkolók számára. A másik blokk öltözőket tartalmaz a játékosok és csapat hivatalos személyei számára, valamint tároló helyeket a felszereléseknek.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb