„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Zöld hírek

Napraforgó ház: egy szén-pozitív otthon, mely kerek tetőszerkezete követi a napot

Új korszakba lépünk, és ennek megfelelően az építészet is felveszi a lépést. Ugyanazok a régi statikus szerkezetek, amelyeket környezetre káros anyagokkal és folyamatokkal készítettek, már nem lesznek fenntarthatók. A Földnek és az emberiségnek szüksége van arra, hogy az épített környezetünk hozzáférhetőbb és igazságosabb legyen, a természettel összhangban.

A Bloomberg Green szervezet kezdeményezésében, a Koichi Takada tervezte “Sunflower House” innovatív, intelligens módon képzeli el a jövő családi ház építését Olaszország napsütötte mediterrán éghajlatán. Az építési helyszín, Le Marche Umbria egy olyan területe, amely hatalmas napraforgóterületeiről ismert. „A forma követi a természetet” – mondja Koichi Takada az olasz umbriai régió számára tervezett szén-dioxid-pozitív családi ház víziójáról. A projektet nem véletlenül hívják „Napraforgó háznak” hiszen, a designt a jellegzetes sárga virág és annak nap felé fordulása ihlette.

Ahogy az eredeti Bauhaus 100 évvel ezelőtt átformálta a nyugati építészetet, az EU egy „új európai Bauhaus mozgalom” létrehozását szorgalmazza, melynek célja a nettó nulla célkitűzés megvalósítása 2050-ig. 2020 októberében, az EU elnöke, Ursula von der Leyen, egy új éghajlat-projektet szorgalmazott, amely „sajátos esztétikával, a tervezés és a fenntarthatóság ötvözésével keveredik”. A projekt keretein belül a Koichi Takada Architects építészeit kérték fel egy jövőbiztos, szén-dioxid-semleges koncepció kidolgozására, mely esztétikai szempontból is épp annyira vonzó, mint fenntartható.

A tervezőcsapat az olasz umbriai régiót választotta ki a tervezés helyszíneként, amely híres termőföldjeiről és a sárguló napraforgó mezőiről szól, ahol a kánikula egyre gyakoribbá és szélsőségesebbé válik. Minimalizálva a környezet biológiai sokféleségével való interferenciát a koncepcionális szerkezetek meg vannak emelve a talaszinttől. A természet intelligenciájára alapozva, a napelemes tetőszerkezet, mint egy napraforgó virága a napsugárzás maximális kihasználása érdekében érzékelőkön forognak, követve a nap aktuális pozícióját.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A Napraforgóház kör alakú szerkezete egy központi „szár” körül forog, követve a napot, így a mozgó „korongvirágzat” akár 40% -kal több energiát termelhet, mint a hagyományos, statikus panelek. A fel nem használt energia tárolható, és a koncepció az esővíz összegyűjtésére is kínál megoldást, melyet öntözésre használhatnak fel a jövőbeli lakók. A tető túlnyúló kerülete árnyékolja az alatta lévő ablakokat, elősegíti a szellőzést, az üvegfalakon pedig egy másodlagos forgó mechanizmus védi az épületet a napsugárzástól.

A szokatlan családi házak minden emeletén egy két vagy három hálószobás lakás van kialakítva, akár három emeleten. A méretarányok lehetővé teszik, hogy egy olyan, a napraforgó mezők által inspirált klímapozitív szomszédságot hozzanak létre, amelyben a növények önszerveződnek, cikk-cakk formában kibontakozva a túlzsúfoltság elkerülése és a napfény maximális kitettségének maximalizálása érdekében. „A tervezők és építészek elmondása alapján esztétikai értelemben ihletet merítenek a természetből, de ennél sokkal mélyebbre kell mennünk” – mondja Takada. “Nem csupán az épület természetes megjelenését kell biztosítani, hanem a pozitív környezeti változások megalapozását is, hiszen végső soron tartozunk a bolygónak, amelyen kiváltságosak vagyunk, hogy élhetünk.” – folytatja.

Forrás:www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb