„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Napi 1,1 milliárd forintot kapott Orbán barátja 2013-ban – közbeszerzésen

2013-ban a Közgép 430 milliárd forintnyi közbeszerzési munkát kapott a magyar államtól.

Igen! Igen! Igen! Dübörög az építőipar!!!

Ha ezt a pénzt a magyar állam energiatakarékos lakásépítésre fordította volna, abban az esetben legalább 20 ezer új lakást építhettek volna a kivitelezők az országban.
Óriási számokról beszélünk, mert 50, 000 magyar állampolgár költözhetett volna olyan lakásba, ami valóban rezsicsökkentést jelentett volna, hiszen egy modern lakás akár 50-70%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint az elavult társai. A 20 ezer lakásépítés pedig legalább 4000 kisvállalkozás megmaradását jelenthette volna a piacon, ezzel szemben cca. 5000 építőipari cég tűnt el a süllyesztőben 2013-ban. 

simicska lajosMiközben pár darab cég brutálisan gazdagszik az építőiparban, addig gyakorlatilag az egész országban leálltak a lakás és családiház kivitelezések. De a statisztika még így is emelkedő tendenciát mutat az építőipari szektorban. Arról nem illik beszélni, hogy Közgépes és hasonló közbeszerzések miatt van csak emelkedőben az építőipari ágazat.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2013-ban közel 10%-kal nőtt az építőipari termelés. De az igazság az, hogy a cégek sorra mennek tönkre és a családiházas és lakásépítési piacon óriási a hanyatlás. Az emelkedést a stadionépítések és útépítésekbe fektetett súlyos százmilliárdok biztosítják.

 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

simicska-orban-kozgep

 

forrás: átlátszó.hu

2013-ban több mint 430 milliárd  forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokon a Közgép egyedül vagy konzorciumi tagként.

Bővebben itt ismerheted meg Simicskát…



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb