„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosságTechnológia

Több naplopóra lenne szükség országunkban

solarMagyarországon egy évben 1900-2200 órán át süt a nap. Több mint 350 szer annyi energiát kapunk a naptól teljesen ingyen, mint amennyi energiára szükségünk van, mégsem használunk ki ebből szinte semmit.
A szomszédos Ausztriában ennél rosszabb a helyzet, mégis nagyságrendekkel előttünk járnak a megújuló energiaforrások kiaknázásában.

A Global Status Report 2007-es elemzése szerint 2006-ban a világ energiatermelésének 18 százaléka származott megújuló energiaforrásokból. Ennek azonban 13 százaléka olyan hagyományos biomassza-felhasználásból keletkezett, mint a faégetés. A vízenergia 3, míg a modern technológiák, például a geotermikus, a szél-, a nap-, valamint az árapály- és hullámenergia együttesen mindössze 0,8 százalékot tettek ki.

Nem sokkal biztatóbbak a magyarországi adatok sem; az unió elképzelése szerint hazánkban a megújuló energiaforrásokból termelt energia 2010-re el kell, hogy érje a teljes energiafelhasználáson belül a 12 százalékot, melyet azonban a magyar tárgyalók 3,6-ra alkudtak le. Más tagországok, például a németek, 12,5 százalékos arány elérését vállalták, Ausztria pedig, mely jelenleg a vízenergiának köszönhetően az energia csaknem 60 százalékát megújuló energiaforrásokból nyeri, közel 80 százalék teljesítésére tett ígéretet.

Report 2007-es jelentése szerint az Európai Unió tagállamai közül még a tervezésben is a sereghajtók közé tartozunk. 2020-ra az ország teljes energiafelhasználásának mindössze 13 százalékát fogja megújuló forrásokból fedezni, miközben Ausztria például egyharmadát, a „rekorder” Svédország pedig majdnem a felét.

A hatalmas potenciált rejtő napenergia felhasználása mindössze 0,2 százalékot tesz ki a megújulók között. Pedig a Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottsága által 2005–2006 folyamán elvégzett felmérés kimutatta, hogy a magyarországi megújuló energiaforrásokban rejlő kb. 2650 PJ potenciálból 1838 PJ-t a napenergia tesz ki, melynek mindössze 0,1 százalékával élünk. Az GKM szakértői szerint 2020-ra a napenergia felhasználása a megújuló energiákon belül maximum 1,9 százalékra nőhet annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évben egy átlagos napelem modul ára 10 euró/W-ról 3 euró/W-ra csökkent, s 35 százalékos éves átlagos növekedési ütemével a napenergia-hasznosítás az egyik leggyorsabban fejlődő iparággá vált.

A világátlagnál lényegesen magasabb felhasználási rátát produkáló unió saját potenciáljához képest csekély mértékben él a napenergiával: 2004-ben az EU 25 országában a megújuló energiafelhasználás kevesebb mint 1 százaléka volt szoláris eredetű. A napelemes energiaforrások terén Németország jár az élen, ahol a kedvező szabályozási környezet hatására a szoláris energiaipar 2004-re 2 milliárd eurós, 30 ezer főt foglalkoztató iparággá nőtt, s ezzel maga mögé utasította az Egyesült Államokat és Japánt.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A GKM elemzése szerint Magyarországon a megújuló energiaforrások csaknem 50 százalékát a biomasszának számító tűzifa teszi ki. Nyilvánvaló, hogy a fa felhasználásán alapuló trend a jövőben nem lesz fenntartható – a környezetvédők és az olajárak miatt átalakuló világgazdaság sürgetik a változást, a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó stratégiánk viszont ólomlábakon halad európai viszonylatban.

Hazánkban éppen ezért különösen fontos szerepet kapnak az egyes háztartások, a személyes felelősségvállalás. Egy háztartás esetében a legkézenfekvőbb megoldás a megújuló energiák felhasználására a vízmelegítő napkollektor, vagy az áramtermelő napelem. A biomassza-kazánnál ugyanis az alapanyag beszerzése, a szélkeréknél pedig a hosszadalmas mérések, a nem elég egyenletes szélmozgás jelenthet problémát.

Jelenleg egy kilowatt energia előállítására képes napelem ára 1,5 millió forint és körülbelül ugyanekkora összeget kell kifizetni akkor, ha a megtermelt energiát akkumulátorokban tárolni szeretné a felhasználó.

Amennyiben nem elektromos áram, hanem csak meleg víz előállítása a cél, abban az esetben egy átlagos családi ház igényének kielégítésére 700-800 ezer forint beruházás szükséges. Ebben a napkollektorok és a melegvíz-tároló ára is benne van.

A Magyar kormányzat sajnos a nyugati országokhoz képest lényegesebben kevesebbet ad vissza nem térítendő formában, ami a 2008-as évben maximum 1,2 millió forint volt egy-egy lakás esetében.
Az ország vezetésének azt kellene nézni, hogy ezen beruházások rohamos elterjedése elősegíthetné a tisztább levegőt, valamint a környezet pusztítását, de az adók beszedése jobb üzletnek tűnik rövidtávon, amit az elégetett gáz után be lehet gyűjteni.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

4 hozzászólás

  1. Az az igazság, hogy van benne valami, hogy itt a kormányok agyában kellene eldölni a dolognak, mert ki ne szeretne olcsóbb energiát használni.
    Én szeretnék olcsóbban fűteni, és melegíteni a vizet.
    Ha a támogatást megemelik, akkor biztos, hogy szélesebb körben elterjedne a megújuló nergia használat az egész világon.

  2. Ez komoly? Sokszorosa a napenergia ami beérkezik a földre, mint a földünk energiaigénye?
    Ez hihetetlen.
    Ha igaz, akkor kegyetlen nagy ez az olajlobby.
    Itt van a teljesen ingyenes napenergia, csak be kellene fogni, és nem kellene a környezetet szennyezni, de mi mégis benzines autóval járunk, és gázzal fűtünk?
    Valóban félre van az emberek agya tájékoztatva, mert ezt a témát nem lehet a médiában hallani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb