„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Modern ház historikus környezetben

A Nic Owen Architects vállalta el ennek a modern háznak a megtervezését az ausztráliai Fitzroy North-ban.

Wooden-Deck1

Sosem könnyű feladat egy historikus környezetbe beleilleszteni egy modern épületet. Ezen a környéken nagyon szigorú örökségvédelmi előírások szabályozzák az építkezést, még az utcai látványt is megszabják. Az építészeti stúdió nagy kihívást látott ebben. A viktoriánus korabeli környezet meglehetősen leszűkítette a mozgásterüket, ám ők mégis nagyon kreatívan oldották meg a feladatot, amit a beköltöző család szeretett volna.

Lovely-Ambience1

A megbízók nagyobb épületet szerettek volna a bővülő család miatt és valami összhangot a belső és a külső tér között, ami jelen esetben a hátsó udvart jelenti. A modern épületet tágasnak, fényesnek és melegnek szerették volna. Az első emeletet kiterjesztették, amely magában foglal egy hálószobát és egy privát balkont, amelyről végig lehet látni a szomszédos utcákon.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Details-House-in-Victoria

Az építészek harmonikusan próbálták vegyíteni egymással a különböző korok stílusait. A régi és az új úgy találkozik, hogy nem keletkeznek köztük éles kontrasztok.

A galéria:



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb