„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

acélszerkezetes készház gyártáscsaládi házépítés árcsaládiház árajánlatcsaládiház építés árajánlatcsaládiházépítésEnergyFriendHomeKiemeltKiemelt cikkeink

Miért az acélszerkezetes moduláris – és családi ház építési rendszert válasszam 2024-ben?

Ezt a cikket azoknak szántuk, akik szeretnének a jövőben építkezni és jobban meg szeretnék ismerni a különböző építési technológiákat.
A jelen írás a vékonyfalú, tűzi horganyzott acélszerkezetes házakat, készházak valamint moduláris épületeket mutatja be.

Sokszor megkérdezik érdeklődőink, hogy miért acélszerkezetes ház és egyáltalán van ennek múltja az építőiparban?

Az acélszerkezetes építési módot az építőiparban már többszáz éve használják. Erre gyorsan pár darab nagyon ismert referenciát bemutatunk olvasónknak.

A legismertebb, melyet minden magyar ember ismer az a Lánchíd, mely az 1800-as évek közepén valósult meg és igaz párszor felújították, de a budapesti hídforgalom mintegy 15%-át kapja nap, mint nap. A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben gyakran csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon, melynek legnagyobb támaszköze 203 méter!

Franciaországban ott az Eiffel-torony, mely szintén az 1800-as években készült és egyik sem egy elburkolt szerkezet, az időjárás minden nap éri és mégis gyönyörűen helytáll a viszontagságoknak.

A Golden Gate híd (magyarul Aranykapu) az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, amely a Csendes-óceánt és a San Francisco-öblöt elválasztó szorost íveli át. A San Francisco-félsziget északi csúcsán elterülő San Franciscót köti össze Marin megyével. A Golden Gate híd építését 1933. január 5-én kezdték el, és 1937. május 27-én adták át, ezt követően 27 évig, a New York-i Verrazano-Narrows híd elkészültéig; a világ leghosszabb függőhídja volt. Legnagyobb támaszköze 1280 méter!
Érdemes megnézni a lenti képet, hogy mekkora egy acél sodrony keresztmetszete.

Mindhárom híd statikai szerkezetét acélszerkezet biztosítja!!!

A világ legmagasabb épülete Dubajban a Burj Khalifa, mely nagyrészt vas és beton ötvözete, de a felső több tucat emelet rész csak acél vázszerkezettel készült. Az épület 828 méter magasságú, több mint 300 méterrel magasabb, mint a Taipei 101, mely egyébként szintén vas- és betonszerkezetből áll.

A Burj Khalifa építésénél 330 ezer köbméter betont és 39 ezer tonna betonacélt használnak fel, ezenkívül a külső homlokzaton 142 ezer négyzetméter csillogó burkolatot készítettek, melynek egy része alumínium, más része pedig rozsdamentes acél, melyek a szélterhelést, a földrengést, a hatalmas hőterhelést is minden pillanatban elviselik.

Az Burdzs al-Arab (magyarul: Arabok tornya) a világ jelenlegi egyetlen hétcsillagos szállodája Dubajban. Igazi érdekessége, hogy ez csak acél vázszerkezettel készült és 321 méteres magasságú, így nem csak a legfényűzőbb, hanem a legmagasabb is a szállodák között.

Ha egy kicsit régebbi épületet keresünk, mely nem híd, akkor az acélszerkezetes építési mód legismertebb épületét az Empire State Buildinget kell megemlíteni New York városában, mely 102 emeletes és 381 méter magas . Hatvanezer tonna acélból építették fel és egy év alatt valósult meg. Építkezés kezdete: 1930. március 17, tehát már közel 200 éve rendületlenül szolgálja a benne élőket. Természetesen ez az épület, mint ahogyan a hidak, sem tűzi horganyzott szerkezetűek szemben a modern házaknál felhasznált korrózió ellené védett acéllal.

Csak az ismert monumentális acél épületekből több tucatnyit lehetne bemutatni, de cikkünk célja elsősorban nem csak az, hogy bemutassuk az acélt, mint építőanyagot. Annak érdekében, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy miért az acél a legjobb statikai építőanyag az épületek vázszerkezetének elkészítésére, arra azt tudjuk mondani, hogy gondolkodjunk el azon, hogy vajon miért acélból vannak a magas nagyfeszültségű villamos oszlopok, autók, teherhajók, kamionok, tengeri és vasúti konténerek, vasúti sínek, buszok statikai alvázszerkezete.

Tehát az acélszerkezet nagyon jó statikai paraméterekkel rendelkezik, igaz mára már jobb anyagok is vannak a szénszál, karbon technológiáknak köszönhetően, de azok árban akár 5-10-szeresébe kerülnek, mint az acél szerkezet és csak ott van létjogosultságuk, ahol a súly csökkentése a cél, pl: repülőipar, hadipar, speciális gépjárművek.

A mai modern könnyűszerkezetes házak, másnéven készházak vagy szerelt házak készülhetnek acélból és fa szerkezetből. Mivel az acél egy iparilag gyártott anyag, így az első méter és az ezredik méter és a jövő évi szállítás is azonos teherbírású, minőségű, ha ugyanazt az anyagot rendeljük, azonban ez a természetes alapanyagokról nem mondható el. Az égetett téglának, a faanyagnak, minden természetes anyagot tartalmazó terméknek változó az anyagminősége. Az acélszerkezet statikai kalkulálhatósága megegyezik a BSH és a CLT ragasztort faszerkezetekkel.

A világon jelenleg gyártott acél 70-80%-a újrahasznosított, így a gyártás kevésbé terheli a környezetet, mint a tégla vagy például a betonszerkezetes házak.

Mivel több, mint 23 éve építünk acélszerkezetes készházakat így elmondhatjuk, hogy az első 10 év azzal telt, hogy mindenki azzal jött, hogy a tégla az igazi építőanyag, miért akarunk mi acélból építeni.

Nem mennénk bele ebbe a témába sem, mert ez a cikk most nem erről szól. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy fából, téglából, acélból vagy más rendszerekből is lehet jó házat építeni, nem kifejezetten az építési mód dönti el, hogy melyik a jobb, hanem a kivitelezés minősége és az anyagválasztások.

De tény, hogy ha statikáról, állékonyságról vagy éppen azonos falvastagság mellett hőszigetelésről beszélünk, akkor a téglaházak nyomába sem eredhetnek az acél készházaknak.

De akkor álljon itt megint egy példa és döntse el mindenki maga a végeredményt:
Látott már bárki is téglából készült autót, kamiont, teherhajót, felhőkarcolót, vagy éppen egy nagy daru szerkezetet? Ugye, hogy nem!
Ennek pont az az oka, hogy a tégla egy rideg anyag, mely korlátok között használható, mint építőanyag, például a földrengések esetén kifejezetten rosszul teljesít (lásd az olaszországi és horvát földrengéseket az elmúlt években). A mai modern falazóblokkok már kétszintes házak építéséhez is sok esetben csak akkor használhatóak, ha csak kis fesztávú nyílások vannak, egyéb esetben vasbeton pillérekre van szükség. Na tessék, már megint itt a vas és téglaházról van szó.

Az acél egy iparosított technológiával előállított anyag, melynek összetevői természetesek, ha belőle házat vagy bármilyen más szerkezetet építenek és egyszer az elbontásra kerül, akkor korlátlan számban újrahasznosíthatóak! Tehát az egészségünkre és a környezetre nincs káros hatásuk. Az acélszerkezetes házakat is zöld házaknak nevezhetjük.

Az acélszerkezetes készházak vékony falvastagsággal készülnek egy 100 m2-es családi házhoz cca. 3,5-5 tonna acélra van szükség.

Az acél vázszerkezet közé 15-20 cm vastagságú hőszigetelést helyezünk, majd a belső oldalon párazárást vagy fékezést követően egy szerelő légrést alakítunk ki szintén acél szerkezetből, mely alkalmas a gépészeti és villamos vezetékek elvezetésére anélkül, hogy sérülne a párazárás, majd a szerkezetre a belső oldalon két réteg tűzálló RIGIPS gipszkartont vagy tűz- és vízálló HABITO, esetleg GlasRocX anyagot csavarozunk, mely glettelhető és festhető közvetlenül.

Az acélszerkezet külső oldalára szintén Rigips GlasrocX lapokat csavarozunk, majd 20 cm vastagságú grafitos EUCELL (polisztirol) szigeteléssel látjuk el, de sokkal jobb a STEICO farost táblás szigetelése a külső oldalon, hiszen az az anyag 100%-ban természetes alapanyag, a szigetelésre dryvit ragasztót dolgozunk fel vakolatként, a ragasztó rétegek közé üvegszövet hálót építünk be, alapozzuk és színvakolattal látjuk el.


Az épületeink hőátbocsátási tényezője 42 cm-es falvastagság mellett akár U=0,09W/mK alatti is lehet, mely kiemelkedően jó érték, szemben egy modern téglaházzal szemben.

Porotherm 44 Thermo Rapid téglafal hőátbocsátási tényezője (fenti jobb oldali kép): 0,14 W/m2K, de a kétoldali vakolattal a falvastagság 46 cm, az EnergyFriendHome acélszerkezetes házunk 44 cm-es falvastagság mellett 0,09 W/m2K hőátbocsátással rendelkezik, tehát kicsit karcsúbb falvastagság mellett a mi falszerkezetünk 50%-kal jobb hőátbocsátási tényezővel rendelkezik (minél kisebb az érték annál jobb, azaz annál kisebb a hőveszteség).

A Porotherm 44 Klíma Rapid tégla Dryfix (bal oldali kép) hőátbocsátási tényezője: 0,22 W/m2K, vakolattal 46 cm, a mi 44 cm-es falszerkezetünk több, mint 100%-kal teljesíti túl ezt az eredményt kisebb falvastagság mellett!

A KÉSZHÁZAINKBAN A 44 CM falvastagságból 34 CM HŐSZIGETELÉS!!! Így egy modern 100 m2-es készházunk havi hűtési- és fűtési energia igénye cca. 11-14 ezer forint havi szinten, napelemes ház esetében nulla forint!

10 évvel ezelőtt átadott acélszerkezetes családi házunk építésének bemutatása: (iratkozz fel a csatornánkra, érdemes!)

Vékonyfalú tűzihorganyzott acélszerkezet, több helyen melegen hengerelt hegesztett tartó megerősítéssel
Magastetős EnergyfriendHome acélszerkezetes ház szerelése
Göd, kulcsrakész EnergyFriendHome acélszerkezetes családi ház
Solymár EnergyFriendHome családi ház kulcsrakész állapot fotói két évvel az átadás után madártávlatból.
Szlovákiában épített EnergyFriendHome lapqstetős, minimál stílusú készházunk
2012-ben készült EnergyFriendHome acélszerkezetes készház Sukoró településen hagyományőrző stílusban
EnergyFriendHome acélszerkezetes készház drón fotója Kistarcsán
Kulcsrakész EnergyFriendHome családiház kőburkolattal és geotermikus fűtéssel. Épült: 2007-ben Gödön
EnergyFriendHome kulcsrakész családi ház Úrhidán. Épült: 2012-ben


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 
Könnyűszerkezetes családi ház belső párazárása és lécváz szerkezete a gipszkarton fogadására
EnergyFriendHome készházunk Szlovákiából

Az acélszerkezetes házaink legkisebb falvastagsága, mely a legújabb 2022-es szabályozásnak is megfelel 30 cm, a legkiemeltebb prémium szerkezetünk falvastagsága 45 cm, mely a legextrémebb elvárásokat is teljesíti.

Abban az esetben, ha a külső oldalon is fontos a tűzvédelem, akkor az EPS vagy farost anyag helyett kőzetgyapot szigetelést alkalmazunk és azt látjuk el vakolattal. Természetesen a külső oldalon vakolat helyett kőburkolat, faburkolat vagy dekorációs burkolatok is kérhetőek.

Tehát azért építünk acélszerkezetes családi házakat, mert az építőanyagok között az acél az az anyag, amelyik a legkisebb keresztmetszettel (a legkisebb önsúllyal) tudja a legnagyobb terheléseket elviselni legyen az állandó terhekről valamint olyan dinamikus terhekről, mint egy nagyerejű földrengés. Egy átlagos családi ház teherhordó vázszerkezeteinek felépítéséhez acél könnyűszerkezetből kb. 25-40-szer kevesebb tömegű anyagot használunk fel, mintha az betonból lenne vagy téglából. Így értelemszerűen a környezeti terhelés, mint a szállítás is kedvezőbb.
Családi házaink a Richter skála szerinti 9-es földrengést gond nélkül elviselik, míg a téglaházak 6,5-os földrengés felett nagy veszélyben vannak, 7,5-ös erősség felett szinte biztos a pusztulásuk.

Acélgyártásunkról készült videónkat érdemes megtekinteni:

Az acélszerkezetből és a faszerkezetből felépített családi és – modulházaknak sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a tégla vagy beton épületeknek. Az egész világ klímaválság miatt kiállt, itt a megoldás a házépítés terén, így a Megrendelőink is tehetnek a jövőjük érdekében ha ilyen házat választanak.

Gyakorlatilag a családi házak hűtés- és fűtésköltsége és elektromos fogyasztása emészti fel az energia fogyasztásunk mintegy 40%-át, melyek a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 36%-ért felelős.

Sokszor támadják az acélgyártást, hogy az előállításakor szén-dioxid-kibocsátása magasabb (1,45 kg CO2/kg), mint a legtöbb egyéb építőanyagé, azonban teljes életciklus-módszertannal vizsgálva egy acél könnyűszerkezetes technológiával készült épület jóval környezetkímélőbb, mint a hagyományos építőipari megoldások. Ez annak köszönhető, hogy az acélból nagyon kis tömegre van szükségünk más anyagokhoz képest és az acél újra felhasználható, szemben a téglával vagy a betonnak amiből sitt halmok lesznek.

Az angliai bath-i egyetem „ICE” tanulmánya és módszertana alapján a felhasznált építőanyagok előállításának szén-dioxid-kibocsátása acélszerkezetes ház esetén 1/3-ad a téglaházhoz képest és a szállítási környezeti terhelése 66%-kal alacsonyabb!

Készházainkat előre panelizáljuk házgyárunkban, ahol a falakon a gipszlap borítás, belső hőszigetelés és külső palánkolás is elkészül és a már elkészített fal és tetőelemeket 100 m2-es ház esetében összesen két kamionnal a helyszínre szállítjuk, majd egy nap alatt összeszereljük egy daru segítségével, így a cca. 35-40%-os készültséget egyetlen nap alatt megvalósítjuk, így a szomszédokat is kevésbé zavarjuk és a rövid idő pénzt takarít meg a Megrendelő számára.

Abban az esetben, ha nem készül sávalapozás, helyette modern talajcsavarozást és moduláris acél födémpaneleket készítünk, akkor összesen 3 nap alatt el tudjuk érni a 45-50%-os készültséget, megtakarítva a földmunkát, a betonozás és alapozás idejét.

EnergyFriendHome moduláris készházunk önhordó és daruzható szerkezetből készül, a modelleket akár kulcsrakészen is megrendelheti üzemi szereléssel
Az EnergyFriendHome készházaink vázszerkezetének gyártását modern statikai méretező szoftverrel készítjük, mely össze van kötve a gyártó géppel és a gyártmánytervezés után automatikus a profilgyártás

PuzzleHome moduláris házaink üzemben készülnek a legtöbb esetben típustervek alapján. A típustervek a www.puzzlehome.eu és a www.otthontervek.hu oldalon elérhetőek. A típustervek hasonlatosak az autó modellekhez, de kicsit nagyobb változtatási szabadsággal, természetesen a burkolatokat, színeket, vakolatot, nyílászárók méretét és színét, szaniterek típusát, csaptelepeket személyre szabhatjuk. A moduláris házak nagy előnye az akár kulcsrakész üzemi gyártás, mely kedvezőbb árakat biztosít, mert kimaradnak a csapatok és az ellenőrzés miatti fölösleges utazgatások.

Az EnergyFriendHome könnyűszerkezetes készházaink alaprajzi, homlokzati lehetőségei korlátlanok, a moduláris házzal szemben nincs semmiféle megkötés. Természetesen egy darus autónak a telekre be kell jutni.

Összefoglalva az acélszerkezetes EnergyFriendHome készházaink pozitív tulajdonságai a következők:

  • Kiemelten energiatakarékos készházépítési rendszer, azonos falvastagság mellett minimum 50%-kal jobb hőszigetelési érték a modern tégla falazóblokkhoz képest
  • Nagyon gyors kivitelezés, mivel akár kész hőszigeteléssel ellátott falakat és kész tetőszerkezetet szállítunk (akár 3 nap 50%-os készültség)
  • Időjárástól független munka, mert szárazépítészettel valósítunk meg mindent, így a leghidegebb időjárásban is dolgozni tudunk (esőben, jeges időben nem dolgozunk)
  • Minimális ökológiai lábnyom, 100%-ban újrahasznosítható
  • Minden házunkban hővisszanyerős rekuperátor működik, így bent 20x tisztább a levegő mint a szabadban és úgy szellőztet automatikusan a rendszer, hogy a kidobott és elhasznált levegő hőjét újrahasznosítja, míg ha ablakon szellőztetnénk elveszítjük a megtermelt hőenergiát
    Mivel automata a szellőztető rendszer nem alakulhat ki párásadás, penészesedés, így egészséges a lakókörnyezet
  • Gyakorlatilag bármilyen alaprajzi forma megvalósítható, akár 12 méter feletti szabad fesztáv is lehetséges
  • A könnyűszerkezetes ház megoldás ellenére emeletes ház esetén betonfödémet készítünk plusz lépéshanggátlással és esztrich betonozással, mely rendkívül jó akusztikai paramétereket biztosít
  • Két rétegű tűzátló karton vagy HABITO, illetve GlasrocX lap borítás miatt minimum 2 órás tűzvédelmi határértékű nem éghető fal- és födémszerkezet készül
  • Kívülről sem használunk OSB lapot, helyette Rigips GlasrocX lapot szerelünk, mely víz- és tűzálló anyag
  • Mindenféle állami támogatás és Hitel igénybe vehető
  • Statikailag önhordó szerkezet, mely akár a Richter skála szerinti 9-es földrengésnek is ellenáll
  • 200 év feletti statikai vázszerkezet élettartam
  • Minimális karbantartási költség a minőségi alapanyagoknak köszönhetően

Az EnergyFriendHome készházak hátrányai:

  • Gyorsan elkészül, ezért gyorsan kell fizetni
  • Moduláris házakat csak olyan helyre lehet szállítani ahová a daru és a szállító jármű is be tud állni, az utcán és a telken nem lehetnek belógó vezetékek, akadályok

Építészmérnök és Kivitelező csapatokat is keresünk a gyártási kapacitásunk lekötése miatt. Nálunk nincs belépési és oktatási díj, ennek költsége a cégünket terheli.
Acélgyártási kapacitásunk napi 3 darab 100 m2-es családi ház falazata és tetőszerkezete. Üzemi szerelési kapacitásunk jelenleg napi 2 darab 100 m2-es családi ház fal- és tetőszerkezetének gyártása.
Bővebb info: partner@kp.hu

CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS AKCIÓ 2023. december hónapban, mely szerződések keretében az árat egész 2024-es évre garantáljuk.

Csak acél vázszerkezet építése. Gyártmánytervezés, statikai számítások, acél gyártás, fal és tetőszerkezet gyártása, üzemi szerelése, helyszínen történő felállítása lapostetős épület és egyszerű nyeregtető esetben: 90-96ezer forint / m2.
Kontyolt és bonyolultabb tető esetén az ár 97-105 ezer forint közötti négyzetméterenként.

Kívülről kész épület építése. Vázszerkezet építése, külső palánkolás, hőszigetelt vakolatrendszer, ereszrendszer, tetőfedés, külső nyílászárók, párkányok: 270 ezer forint/m2.

Írjon az info@kp.hu e-amil címre vagy hívja a kollégáinkat a kapcsolat menüben megtalálható elérhetőségeken.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb