„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

5% ÁFAHírek

Mennyivel csökkennek várhatóan 2016-tól az új építésű lakások, házak árai a 27-ről 5%-ra csökkenő ÁFA miatt

Több cikket szántunk ennek a témának, de továbbra is napi szinten tucatnyi megkeresést kapunk, hogy adjunk választ a 27%-ról 5%-ra csökkenő ÁFA mennyi árelőnyt jelent majd a 2016-os évben a családi ház építés esetén.

Továbbra sem lehet tudni, hogy milyen feltételek lesznek az 5% ÁFA bevezetésében. Az alábbi lehetőségek lógnak a levegőben, de senki nem tud semmit egészen addig, ameddig a parlament meg nem hozza a törvényeket erre vonatkozólag. Lássuk a lehetőségeket:

  • A kereskedő nulla százalékkal adja majd el a terméket a vállalkozónak és ő 5%-on számlázza tovább, mint pl. az acéltermékek esetében, ahol fordított áfázás van már évek óta. Így az ÁFA összegét a vállalkozó fizeti meg az állam felé.
  • Az is előfordulhat, hogy 27%-on kapja a vállalkozó a kereskedőtől az építőanyagokat, de a 300 m2 alatti lakások esetében 5%-on adja tovább. Ebben az esetben akár több hónapig is a vállalkozó kötelessége lesz majd az ÁFA különbözet megfinanszírozása, mert mint tudjuk az adóhivatal nem arról híres, hogy 1-2 hónap alatt visszaadja ezt a vállalkozóknak. Mint tudjuk, hogy a finanszírozásnak ára van, így ez emelheti nagy mértékben a korábbi nettó áfa nélküli árat. Ha ez a verzió fog működni, akkor az építőipari kisvállalkozások eltűnhetnek a piacról, mert nincs tőkéjük ennek a megfinanszírozására, vagy olyan drágán találnak majd finanszírozást, hogy ezt már nem tudják az árakban megjeleníteni.
  • Harmadik lehetőség, hogy 5% ÁFÁ-val kapja a kereskedőtől a kivitelező is a terméket, ha igazolja, hogy olyan házra visz építőanyagot, ami megfelel a feltételeknek, majd ezt 5% ÁFÁ-val is számlázza tovább.
  • A negyedik lehetőség, hogy minden marad 27% ÁFA költségen és majd az építtető kapja vissza egyszer az államtól a különbözetet, ez lenne a legnagyobb hülyeség, mert akkor forrást kell találnia a családoknak az ÁFA előfinanszírozására.55-ÁFA-AZ-ÚJ-HÁZAKR

A gyártók és a kereskedők, valamint a vállalkozók jó esetben nullszaldós éveket tudtak maguknak ebben az évtizedben, így várhatóan mindenki árat fog kis mértékben emelni, hogy legyen értelme annak, hogy céget működtet és embereket alkalmaz.

szlovákia-könnyűszerkezetes-családiház-építés17Csak egy érdekes példával szeretnénk szemléltetni, hogy milyen egy rezsicsökkentés hazánkban más szemüvegben, mint ahogy ezt egy átlag magyar a villanyszámlából látta. Ahogy bevezette a kormány a rezsiszörny leverésére létrehozott rezsicsökkentés szlogenjét és valóban pár százalékkal leverte a közmű költségeket egy másik kezével azonnal elvett a vállalkozóktól és a magánszemélyektől súlyos milliárdokat. Például 2014-ben nem volt útdíj a teherautók számára és sok önkormányzat nem kért pénzt azért, hogy behajthasson egy teherautó a településre. Ez nyilvánvalóan megemelte a fuvarozók költségét, melyet tovább számlázott napi szintén a kenyér árában, a tej és egyéb termékek költségében, aki pedig házat épített annak a vállalkozó megpróbálta benyelni az árát, hogy legyen munkája.
Egészen pontosan egy új Nagykovácsiban kivitelezés alatt lévő családi házunk útdíja a 3 hónapos kivitelezési idő alatt 200 ezer forint, a behajtási engedélyek a településre összesen 500 ezer forintba kerülnek.

Minimál készház utcai homlokzat
Minimál készház utcai homlokzat

Ez 700, 000 forint plusz költség egy ház építkezés esetében, amihez nincs köze semmilyen építőanyagnak, vagy vállalkozói nyereségnek (erről hamarosan egy külön cikket fogunk készíteni). Kérdés az, hogy ezt mikor adja vissza az állambácsi rezsicsökkentés címszóval annak a cégnek aki kivitelezett, vagy annak a magánszemélynek, aki itt építtetett. A válasz egyszerű: SOHA! Mint ahogy azt sem, hogy egy nap egy betonmixerünk akár 20 ezer forintos útdíjat képes generálni azzal, hogy van munkája. Akinek nincs munkája az tönkremegy, akinek van, azt meg megadóztatja a kormány úgy, hogy vagy tönkremegy, vagy kiárazza magát a piacról, jobb esetben megtalálja azt a réteget akinek még eltudja adni az újonnan épülő lakást, családi házat és talpon tudott maradni nullszaldóval.
Azt pedig még senki sem tudja, hogy a vállalkozók számára milyen adónemeket talál ki a kormány, hogy a 27%-ból kiesett ÁFA bevételét kompenzálja. Mert a fentiekből jól látszik, hogy minden adóbevételt más kalapból legalább azonos mértékűre szeretnének kompenzálni.

Minimál stílusú családiház üvegkorlát
Minimál stílusú családiház üvegkorlát

Tehát egyértelmű, hogy az ÁFACSÖKKENTÉS áremelést fog a nettó árak tekintetében generálni!
Véleményünk szerint a korábbi bruttó családi ház vagy lakás ára így is csökkenni fog 7-8%-os mértékben, de a legoptimistább gondolkodás is maximum 10%-os árcsökkentést fog előidézni. 
Persze ez hatalmas megtakarítást jelent majd a családoknak, főként ha az új családpolitikai kedvezmények, korábbi nevén SZOCPOL- új nevén CSOK, is új lehetőségeket nyitnak majd meg a finanszírozás elősegítésében részben magasabb vissza nem térítendő támogatás keretében, részben kedvezményes állami garanciás hitelként.

Itt megtekinthető, hogy mennyire kevés lakás épült hazánkban:


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Aki pedig még nem vásárolt építési telket, az gyorsan induljon el és keresse meg azt a telket, ahová álmai házát szeretné felépíteni, mert 2016-ban a telkek ára jelentően emelkedni fog, hiszen egy építőipari BUMM mindig ezt eredményezi.

Hazánk legnagyobb ingatlanforgalmazó cégének az Otthon Centrumnak (OC) az ügyvezetője szerint 5-8% árcsökkenésre lehet számítani 2016- januártól.
A következő idézet az Otthon Centrum oldaláról származik. Az idézet végén a linkre kattintva el lehet olvasni a legnagyobb ingatlanforgalmazó véleményét az ÁFA csökkentésről.
Ugyanakkor az ÁFA csökkentés teljes összege nem jelenik majd meg az újépítésű lakások árának csökkenésében, a lakás bruttó árára vetítve 17 százalékos összeg több részre fog oszlani. Előzetes becsléseink szerint a felszabaduló összeg nagyjából harmadát-felét tudják a fejlesztők a profit növelésére használni, amivel a megtérülési számítások átfordulhatnak a pozitív tartományba. A projektek elindulásával az építési telkek iránt is megnövekedhet a kereslet, így a felszabaduló összeg egy részét a magasabb telekárak kötik majd le. Az építési kapacitások telítődése esetén az építési költségek is nőhetnek majd, bár ez inkább 2017-ben várható. A fennmaradó rész jelenhet meg az újépítésű lakások árának csökkenésében. Ez a tervezett ÁFA csökkentés mellett 2016-ban 5-8 százalékos árcsökkenést jelenthet. 2017-ben azonban ismét nőhetnek az árak.

„Természetesen nagyban függ az árcsökkenés mértéke attól is, hogy az újonnan elinduló fejlesztések mekkora versenyt generálnak egymás között, és a fejlesztőknek mennyire kell levinni az áraikat a vevők elcsábítása érdekében” – tette hozzá Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „Az 5 százalékos ÁFA kulcs fényében nagyon sok elinduló projektre számítunk, többezres nagyságrendben kerülhetnek újlakások a piacra.”
Az 5 százalékos ÁFA időszaka 2019-ig tart a tervek szerint, ezzel egy nagyon hektikus időszakot hozva az újépítésű lakások piacára. Ha 2020-ban az ÁFA kulcs ismét 27 százalékra emelkedik a következő 4 évben mind a fejlesztők, mind a vevők arra fognak törekedni, hogy erre az időszakra koncentrálják a beruházásokat, valamint a vásárlásokat. Az elmúlt évek elhalasztott vásárlásai, valamint a megemelkedő ÁFA miatt 2020 utáni időszakról előrehozott vásárlások jelennek meg a vevői oldalon, azaz a 4 év alatt a normális kereslet többszöröse jelenhet meg a piacon. A cikk teljes terjedelemben ide kattintva érhető el…

Borsi László ingatlanszakértő az Origónak elmondta, hogy az áfacsökkentés a lakásépítések szempontjából mindenképpen jó döntés, mert jelentősen nőni fognak a ház és lakásépítések. Az 5 és a 27% közötti bruttó 17,3%-os ÁFA csökkentés 10-15%-kal hozhat olcsóbb árat, de még várni kell a pontos eredményekre.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke: 2018-ban várható majd az árak csökkenése a lakásépítési piacon, hiszen a projektek befejezése több időt vesz igénybe. Szerinte a 8-9000 lakásépítés akár 30%-kal is nőhet éves szinten.
Balogh László, az ingatlan.com elemzője szerint brutálisan nőttek az ingatlan árak az elmúlt egy évben az egész országban. Az átlagos áremelkedés 10 százalékos volt, de Budapesten 30 százalékot is emelkedett a használt lakások esetében. Az átlagok alapján mindössze három megyeszékhelyen volt árcsökkenés: Tatabányán 4,1 százalékkal, 153 ezer forintra, Salgótarjánban 1,1 százalékkal, 89 ezer forintra csökkent az átlagos négyzetméterár, valamint Győrben is mérséklődtek az árak, 4,6 százalékkal, 292 ezer forintra. Vidéken összességében 10,1 százalékkal, 289 ezer forintra nőtt az újonnan épített lakóingatlanok átlagos négyzetméterára egy év alatt. A legnagyobb áremelkedést Székesfehérváron mérték, ott 34%-kal nőttek az árak, így ott 357 ezer forint egy négyzetméter lakás. Debrecenben 24%-kal nőttek az árak. Szolnokon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Szegeden, Szombathelyen, Veszprémben is az árak emelkedését lehetett megfigyelni, mely 12-30% közötti. A lakásépítés áfájának csökkentése a fejlesztők számára nagyobb nyereséget hozhat, emiatt több projekt jelenhet meg a piacon, ezáltal bővülhet az új lakások kínálata. Szintén hozzájárulhat az új lakások piacának élénküléséhez a CSOK bővítése. Várakozása szerint az ingatlanárak csökkenése a következő 6-12 hónapban egyik szegmensben sem valószínű. Ha a kormányzati intézkedések hatására nagy mennyiségben jelennek meg új lakások a piacon, azok várhatóan csak az újszerű – elmúlt 10-15 évben épült – ingatlanok iránti keresletet mérsékelhetik. Az ingatlanfejlesztések beindulása az újszerű lakások áraira korrekciós hatással lehet, de a jelenlegi kilátások szerint ez 2017 előtt nem valószínű – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

További 5%-os ÁFÁ-val kapcsolatos cikkeink itt érhetőek el…

Központi e-mail cím: kp@kp.hu



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

3 hozzászólás

  1. Tisztelt Kp.hu!

    Nem igazán értem az összefüggést az új törvény és az érvelésük között hogy milyen mértékben akarnak nettó árakat emelni: arra hivatkoznak hogy ha az építőanyag árak (végfogyasztói) Áfája 27% -ról 5%-ra csökken, akkor Önök ezt a különbözetet meg kell hogy “finanszírozzák” amíg nem kapják vissza az Áfa különbözetet. Ez értelemszerűen egy nagyobb pénzügyi fegyelmet igényel amíg visszakapják egyes termékek Áfáját, bár Önök is említik hogy ez nem mindenre vonatkozik, pld ahol “fordított áfázás”-ról van szó (és ahol tehát Önök ültek eddig az ügyfél pénzén, mielőtt befizették adóként), nem is beszélve a munkadíjról ami kb a felét teszi ki egy 20milliós ház bruttó költségének és ahol nem Önöknek kell előre kifizetni az adót.
    Fentieket figyelembe véve Önök egy “maximum 10%-os árcsökkentés”-t írnak. Egy nettó 20 millió forintos, bruttó eddig 25,4 millió forintos ház esetén tehát 2,54 millió (bruttó).
    Ha úgy vesszük hogy a költség fele a munkadíj, ahol nem hivatkozhatnak előlegezésre, az eddig nettó 10 millió volt. Áfa 2,7 millió, ez lesz most 0,5 millió, elvileg 2,2 millió megtakarítás a vevőnek.
    Anyagár a másik fele, tehát ott is (elvileg) 2,2 -vel olcsóbb a vevőnek. Amennyiben Önöknek kell a 2,2 különbözetet megfinanszírozni, ennek a KAMATJA terheli csak Önöket.
    Összesen tehát 2,2 millió (tehát egy építkezési nettó költség 11% -a) KAMATJA az Önök esetleges plusz terhe, AMENNYIBEN az állam nem hoz erre az Önök számára is kedvező megoldást (pld említett fordított áfázás).
    Ehhez képest, Önök már most jelzik hogy egy “maximum 10%-os árcsökkentés” -ről beszélnek.
    Ez az említett példa szerint 2,54 millió csökkentés, MAXIMUM. Vagyis a fenti példa alapján, a vevőnek eddig 25,4 milliójába került egy ilyen ház, most a kormány segítségével lehetne 21 millió, amivel 4,4 milliót meg tudna takarítani. Önök ebből viszont LEGALÁBB (4,4-2,54=) 1,86 milliót el akarnak tenni, hivatkozva a 2,2 millió ELŐLEGEZÉS KAMATAIRA..
    Ezt nem látom arányosnak..

    Érthető hogy most minden vállalkozó ebben lehetőséget lát hogy a saját profitját növelje és azt is értem hogy a legjobb ha mindkét fél jól jár. De az nem korrekt ha a vállalkozó ennek (legalább!) a felét rögtön bekebelezi. Mi több: óriási hiba.
    Tudniillik nagyon szűklátó: 4 év múlva ismét 27% -os lesz az ÁFA. Viszont ha addigra felvitték a nettó árakat, akkor azt nem fogják tudni megint levinni 22 % -al: a munkabéreknél semmiképp, az anyagárak pedig (ha emelkedtek) nem az Önök döntése alapján változnak, hanem ahogy a piac befolyásolja őket. Nagyobb igény esetén pedig felfelé mennek.
    Így tehát 4 év múlva ha felviszik az árakat úgy hogy legfeljebb 10 % -al lesz bruttóban olcsóbb építkezni a vevőnek, a visszaemelt áfával hirtelen LEGALÁBB 12 % -al lesz DRÁGÁBB a vevőnek mint MOST! Plusz infláció.. Gondolom nem kell felvázolnom hogy akkor hányan lesznek hajlandóak építkezni.. És Önök már nem fogják tudni a vevőket visszacsábítani, mert a megemelt bérek és anyagok miatt nem lesz honnan kedvezményt adniuk.
    Mert a bérek bizony emelkedni fognak: a kivitelezők, minél többet raknak el az Áfacsökkentésből, annál többet fogják a melósok igényelni hogy emeljék a bérüket. Amelyik vállalkozó nem ad nekik, azt a jó munkaerő ott fogja hagyni, mert lesz mindig más amely hajlandó valamennyit leosztani a melósnak is, a piac magát szabályozza e téren.
    És ha kevesebb a vevő, akkor az Önök profitja is csökkenni fog, mert árharc lesz a vállalkozók között az ügyfelekért.
    Nem kell sokat számolnia hogy belássa hogy 4 év múlva nagy baj lesz. Nem a vevőknek, mert azok most 4 évig vígan építkezni fognak mert olcsóbb. Hanem Önöknek mint vállalkozók, ha túl sokat tesznek el most a profitból..

    Csak egy jó tanácsot tudok adni, hogy ne legyen baj 4 év múlva: ne kartellezzék az árakat egymás közt mint kivitelezők.. Mert egyértelmű hogy most a nagy áremeléseket csak így lehet végrehajtani, különben mindenki avval fog építtetni aki nem rakja zsebbe az állam által a lakosságnak szánt kedvezményt, az ipar élénkítése érdekében, magyarul lesznek bőven akik nem viszik fel hirtelen (nagyon) az árakat, mert inkább sok ügyfelet akarnak.
    Hagyják hogy kialakuljon egy egészséges verseny mert ez mutatja majd hogy a piacon milyen áremelkedés mellett fog tényleg több ember építkezni.
    Ha ezt nem teszik, a legrosszabbul Önök fognak járni: egy pár évig pluszprofitért négy év múlva kezdődik az éhínség ideje és akkor gyilkos árharc alakul majd ki..

    De az az igazság hogy nem is kell tanácsot adnom: az építőipar óriási. Aki mohó, azt hamar ott lehet hagyni és ügyfél nélkül sokkal rosszabbul jár. Most elég sok kicsi kivitelező vissza fog térni, mert így még nekik is megéri ami korábban nem volt jövedelmező.
    A könnyűszerkezetes piac sokkal kisebb és könnyebben lehet persze kartellezni. De még egy mezei vevő is tud számolni: ha ezen a piacon sokkal kevesebb kedvezményt kap, akkor amennyivel drágább volt korábban a porotherm megoldás például, most már bele fog férni bőven a keretbe, ugyanolyan szigetelés mellett is. Persze, vastagabb lesz a fal és ezért nagyobb bruttó alapterület, vagyis nagyobb betonalap és tetőköltség, de ez általában csak a teljes költségnek egy pár százalékát teszi ki. Ott vannak viszont a nagy előnyök, mint pld teljes tervezési szabadság (szemben a nagyon kötött könnyűszerkezeti módosításokkal szemben, melyek főleg statikai problémák mint pld a fesztávok miatt korlátozott tetőtérbeépítési lehetőségek), ami által már hirtelen nem csak árban lehet megint vonzóbb a hagyományos építkezés, ugyanolyan szigetelési értékek mellett. Így már csak az építkezési idő marad mint nagy előnye a KSZ építésnek, de valljuk be hogy ez is csak egy pár hónap különbség, ami elfogadható kompromisszum.

    Gondolom érződik hogy magam is éppen építkezés előtt állok és Önök is az egyik lehetséges kivitelező voltak és most már kétlem hogy Önök lesznek azok mert máshol remélem hogy kevesebbet raknak el a kedvezményből. De szó sincs róla hogy savanyú a szőlő mert úgy érezném hogy gyorsabban olvad a kormány karácsonyi ajándéka mint az idei alig befagyott tócsák: én mint vevő mindenképpen jól járok mert olcsóbban építkeznem, a kérdés már csak az hogy kinél és mikor :). Ha viszont a KSZ piaccal elszalad a ló, lehet hogy ott kötök ki ahol tényleg kedvezőbben tudok építkezni. Adott esetben a hagyományos építési móddal. És nem hiszem hogy az Önök érdeke hogy ez minél több ügyfélnél így alakuljon amikor látják a végösszegeket.

    1. Kedves Péter!
      Köszönjük szépen, hogy megtisztelt bennünket a válaszadással. Az a baj, hogy pontos dolgokat nem tudunk még.
      A CSOK-kal kapcsolatos jogszabályok már kijöttek. Itt olvashatóak: https://kp.hu/kat/jogszabalyok/
      Az ÁFA csökkentés szabályai még nem jelentek meg. Ezért addig minden csak egy fikció.
      Mindenesetre a piaci szereplők már készülnek az új korszakra, mely előreláthatóan 4 évig lesz érvényben.
      A cikkeink többször említik, hogy “várható”, valamint azt is, hogy ezek előzetes “vélemények”, például a legnagyobb ingatlanforgalmazótól az OC.hu-tól. Tehát elképzelhető, hogy nem így lesz, de a sokéves szakmai tapasztalatot és a piaci ismeretet tőlük nem lehet elvitatni.
      Az tény, hogy ha nagyobb lesz a kereslet, akkor árverseny lesz.
      De az is tény, hogy nincs ki között legyen árverseny, mert rengeteg, több ezer kivitelező már külföldön dolgozik és nem fog hazajönni egy 4 éves lehetőség miatt.
      Az is előre borítékolható, hogy a telek árak fel fognak emelkedni, egy BUMM-nak ilyen jellegű hatása van mindig.
      Tehát várakozással nézünk a 2016-os évre és reméljük a legjobbakat.
      Mi annak örülünk, ha kedvező áron tudunk kivitelezni és a megrendelőink meg vannak elégedve a szolgáltatásokkal és az árakkal, de a kivitelező az nem tudja befolyásolni az építőanyag árakat.
      Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
      Tisztelettel:
      B. Árpád
      Kp.hu ügyfélszolgálat

  2. Voltam egy lakóparki lakásokat árusító cégnél. Az első reakciójuk az volt, hogy emelik a nettó árat. Egy 20 millás lakás esetében az 5 %-os ÁFA 4 mFt. Ebből a cég benyel kettőt és büszkén hirdeti, hogy 2 millióval olcsóbban adja a lakást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb