„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Celeb lakások

Mark Zuckerberg a Facebook guru első lakása

A Forbes magazin szerint az 52. leggazdagabb ember a világon. Korábban olvashattuk, hogy 50 nm-es lakásban tengeti az életét és biciklivel jár dolgozni.

Most egy kicsit változtatott az életszemléletén és vásárolt egy “rangjához inkább illő” házikót.

A lakás 7 millió dollárjába került. 13 milliárd dolláros vagyonához képest ez egy szerény hajlék.

A Harvard Egyetemre járt, majd a befejezés után2004-ben költözött Palo Altoba cégtársaival együtt.

Ebben a városban egy pici olcsó lakást béreltek irodának. Ez a városka a Szilícium völgyben helyezkedik el. Innen indult útjára a világ összes nagy számítógépes fejlesztése.

Mark Zuckerberg pár hónapja a 26 éves szülinapját követően vette meg ezt a házikót.

Öt hálószobához egy-egy fürdő is tartozik.Hatalmas nappalival és étkezővel is rendelkezik. A fűtést kályhával oldották meg, melyhez az energiát fa szolgáltatja.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az épület egy 19. századi házikó, melynek több mint 10 tulajdonosa volt már.

Az udvarban egy nagy medence is készült, mely tengervízzel van töltve.

A háború előtti épület magán viseli a historikus jegyeket.

Az alsó szinten egybenyíló terek találhatóak. Az összes hálószoba a felső szinten helyezkedik el.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb