„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Horganyzott acéllemezekkel burkolták a japán családi házat

A Case-Real japán építészeti iroda Tokióban, egy kompakt telken épített egy családi házat, amely egyértelműen kiemelkedik a szomszédságból, annak futurisztikus horganyzott acél burkolatával.

A Koichi Futatusmata és Yuki Ohnita vezette Case-Real építészeti stúdió úgy tervezte meg a kétszintes rezidenciát, hogy a lehető legoptimálisabban kihasználják a 148 négyzetméteres telket, mely Tokió város Higashi-Gotanda kerületének egy csendes lakónegyedében található. A faszerkezetes épületet többnyire melegen horganyzott acéllemezek borítják, kifejezve a tömeg és a szilárdság érzetét és egységes megjelenést biztosítva.

“A külső homlokzat nappal tükrözi a környező zöld természetet, éjszaka azonban teljesen más megjelenést vesz föl. Célunk egy olyan architektúra létrehozása volt, amely lehetővé teszi az anyag idővel fokozatosan változó textúrájának és árnyalatának megcsodálását.” – magyarázta az építészeti stúdió.

A szerkezetet két hasonló magasságú társasház szegélyezi, ezért a legnagyobb kihívás az volt az építészek számára, hogy megtalálják a módját annak, hogyan biztosítsanak természetes fényt az alsó szinten. Erre megoldásként az építészeti cég egy rejtett teraszt épített be a felső szintre, amely egyfajta “fénykútként” működik, lehetővé téve a nappali fény bejutását a lakóterületekbe.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A ferde nyílások lehetővé teszik, hogy a napfény és a szellő bejusson a teraszra, onnan pedig beszűrődjön a házba, ugyanakkor fenntartják a magánélet védelmét a szomszédos épületekkel szemben. A terasz teljes magasságú ablakain bejutó természetes fény visszaverődik a lejtős mennyezetről az alsó emeletre vezető lépcsőházba. A tetőszerkezet dőlését úgy tervezték, hogy betartsa a szomszédos épületek közötti távolsággal kapcsolatos hátrányos korlátozásokat.

A konyha- nappali és étkező tágasságának és nyitottságának fokozása érdekében a hófehér mennyezet egyetlen megszakítását az ügyfél által kért központi légkondicionáló csatornái képezik. A mesterséges megvilágítást a mennyezeti gerinc teljes hosszában futó szalagfény biztosítja. A lakótérben a külső rideg esztétikával ellentétben a meleg tónusú fapadlók és egyéb asztalos munkák az otthonosság érzetét keltik mindkét szinten.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb