„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

archiv akcio

Hogyan lehet Önnek energiatakarékos családi háza. Lépésről lépésre

Egy családi ház nem csak egy életre szól, még a következő generációkat is ki kell, hogy tudja majd szolgálni. Ezért nagyon fontos, hogy olyan legyen az új családi házunk, mely nem csak a mai műszaki előírásoknak és hőtechnikai szabványoknak felel meg, hanem többszörösen túl kell, hogy teljesítse azokat.

Gondoljunk bele ha vettünk 5 éve egy laptopot, az ma mennyit ér. Éppen semmit, mert egy ipari hulladék. De ettől függetlenül, az 5 éves laptop is használható arra, amire anno megépítették.

Egy ház is ilyen. Ezért fontos, hogy olyat építsünk, mely 30-40 év múlva is tökéletesen megfelelő lesz az akkor életben lévő követelményeknek.

Erre csak egy olyan ház alkalmas, mely ma többszörösen túlteljesíti azokat a kívánalmakat, melyek most standardok. Ne érjük be egy olyan házzal, mely éppen megfelel most az előírásoknak, mert a gyorsan változó világunkban ez már 5 év múlva kevés lesz.

Egy többszörösen hőszigetelt, jó minőségű családi házat nem kerül többszörös összegbe megépíteni. Ha elfogadja segítünk a választásban.

Mi nem vagyunk egyetlen gyárnak, vagy technológiának az elkötelezettjei. Nekünk a legfontosabb szempont az, hogy időtálló,  jó minőségű, kiemelten energiatakarékos és kedvező árfekvésű otthonokat építsünk a Kedves Megrendelőknek.

A következőkben röviden bemutatjuk, hogy történik a www.kp.hu rendszerében egy álom megvalósulása.

1. Kapcsolatfelvétel

Rátalál a Kedves Látogató a weboldalunkra, ahol felveszi velünk a kapcsolatot.
Minden felmerülő kérdésre levélben, vagy telefonon választ adunk.

Általában ha valakinek van saját terve, akkor azt beárazzuk, ha nincs küldünk különböző típustervekre árajánlatot.

Az ajánlat legtöbbször 24 órán belül elkészül.

2. Személyes találkozás

Ha az árajánlatunk nagyságrendekben megfelelő, akkor a legfontosabb, hogy találkozzunk személyesen.
Mi nem szeretünk az irodában üldögélni, mert az nem egy ügyfélbarát megoldás.
Ha rendelkezik saját telekkel, akkor a legjobb ott találkozni, mert akkor már egy lépéssel előrébb leszünk és könnyebb lesz a tervekről beszélgetni.
Ha nem rendelkezik tervekkel, akkor nagyon szívesen meglátogatjuk Önt egy Önhöz közelebb eső helyen, melyet előre közösen lepontosítunk.

Ön elmondja az elképzeléseit, mi pedig bemutatjuk részletesebben az általunk kivitelezett építési rendszereket.
Segítünk az Ön igényeihez legjobban illő technológia kiválasztásában.

3. Referencia ház megtekintése

Ez a pont sok esetben már az első személyes találkozáskor megvalósul.

Nagyon örülünk, ha az új Építtetőink részletesebben megismerkednek az építési technológiáinkkal.
Ezért egy Önhöz legközelebb található kivitelezést bemutatunk.

Ön dönt, hogy egy kész házat tekint meg, mekyben már több éve benn élnek vagy egy épülőfélben lévő kivitelezést szeretne látni.
Vagy akár mindkettőt.

4. Előzetes tervek elkészítése

Mivel már a telket láttuk és rendelkezünk térképmásolattal, kezdődhet a tervezési fázis.

Profi tervezőink az Ön által megálmodott házat fogják több verzióban elkészíteni. A tervek figyelembe veszik az Ön által elmondott igényeket, a telek fekvését, valamint a helyi Önkormányzat Szabályozási Tervében foglalt előírásokat.

1 héten belül 2-4 vázlattervet fogunk Önnek eljuttatni. Nyílvánvalóan lesz ami nagyon, lesz ami kevésbé fog tetszeni. A legjobban megfelelő rajzokat személyesen átbeszéljük, ha még vannak ötletek, azokat bele építjük. Kiválasztjuk a tetőfedő anyagot, vakolatot és annak színvilágát. Ez alapján pár nap alatt készre tervezzük a házat. Természetesen ez egy folyamat, mely Ön és a Tervező között zajlik majd folyamatos kapcsolattartással.
A tervezési költség a Mi költségünk, ha a tervezést követő 15 napon belül szerződést kötünk. Amennyiben a szerződés ilyen rövid időn belül nem realizálódik, akkor a tervezőt Önnek ki kell fizetnie. Ha később dönt mellettünk, természetesen a tervezési költséggel csökkentjük majd a vállalkozói díjat.

5. Árajánlat készítés

Mielőtt árajánlatot készítünk még egyszer lepontosítjuk a beépítendő anyagokat és elképzeléseket.

Például: Lesz-e: Központi porszívó, rekuperátor, riasztó rendszer, redőny, elektromos garázsnyitás, stb…

Abban az esetben, ha még nem született döntés, hogy melyik építési technológiából készül majd a leendő ház, akkor Mi mindegyik általunk épített technológiára elkészítjük az ajánlatot.

Ez egy gyors folymat, mely 1-2 munkanapot vesz igénybe.

Ha elkészül az árajánlat, újra egyeztetjük az árakat és javaslatot teszünk arra, hogy lehet még költséghatékonyabban megoldani bizonyos dolgokat.
Igény esetén átalakítjuk az árajánlatot más műszaki tartalomra is.
Lehetőség van arra, hogy bizonyos munkafázisokat saját kezűleg, vagy barátokkal végeztessen el. Ezt nem kell az árajánlatban rögzíteni.
Egyszerűen elég lesz majd a kivitelezéskor jelezni, hogy melyik az amit nem velünk szeretne elvégeztetni.

6. Szerződéskötés


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ha az ár, a műszaki tartalom, a határidők és a fizetési feltételek elfogadásra kerülnek, akkor a szerződés pontjait kialakítjuk úgy, hogy mindkét félnek megfelelő legyen.

Ezután aláírható a szerződés.

A szerződésben a kivitelezés teljes időtartamára árgaranciát biztosítunk.

Nálunk minden Kedves Építtető ajánlónk is lesz egyben. ez azt jelenti, ha Ön új Megrendelőt hoz számunkra, mi azt jutalékkal köszönjük meg!

 

7. Engedélyeztetési eljárás

Az  Ön által jóváhagyott vázlatrajznak megfelelően elkészítjük az engedélyezési tervdokumentációkat és a gyártmányterveket.

Beszerezzük a közműnyilatkozatokat, majd egyben benyújtjuk az illetékes építési hatóságnak engedélyeztetésre.

Az engedély megszerzésének várható időbeni lefutása helyenként változó.
Általában 40-60 nap.

8. Anyagok kiválasztása

Miközben tart az engedélyeztetési eljárás, Önnek lesz ideje a vakolatok, ereszrendzser, erszalja színeit, valamint a belső burkolatokat kiválasztani. Kapcsolókat, dugaljakat, csaptelepeket és a szanitereket is meg kell nézni és dönteni kell a jobbnál jobb termékek között. Mi csak azt mondjuk meg, melyet a szerződésben is rögzítünk, hogy pl. egy m2. burkolat milyen költséggel lett beárazva. ha Ön olcsóbbat, vagy drágábbat választ, akkor azt külön a végszámlában elszámoljuk.

9. Fogadószint elkészítése

A jogerős építési engedélyek birtokában megkezdjük a fogadószint elkészítését.

Ezzel egyidőben ha acél vagy faszerkezetes házat rendelt, akkor legyártjuk a fal, tető és födémszerkezetet.

Lehetőség van a fogadószint elkészítésére a Megrendelőnek is, de ebben az esetben a mérettűréseket be kell tartani.

10. Családi ház szerkezetének építése

A fogadószint befejezését követően felgyorsulnak az események.

Ha könnyűszerkezetes házat rendelt, akkor egy héten belül tető alatt van az épület és jöhetnek a külső-belső munkálatok.

Ha tégla, vagy Prokoncept épület került megrendelésre, akkor 20 nap alatt készül el az épület a tetőszerkezetig.

 

 

11. Kulcsrakész kivitelezés

EnergyFriendHome fa vagy fém könnyűszerkezetes készház építése esetén 50-90 nap kell a kulcsrakész kivitelezés befejezéséhez. (igények és ütemezés függvénye)

Tégla vagy Prokoncept ház esetében 120-150 nap alatt adjuk át az új házat.

Végül, de nem utolsósorban átadjuk Önnek és Kedves Családjának az új családi házat, hogy hosszú évtizedeken át kellemes lakókörnyezetet biztosítson.

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb