„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Esettanulmány

Hangár-szerű modern otthon a brazil szavannán

A BLOCO Arquitectos brazil építészeti cég Casa Cavalcante projektje egy 266 hektáros területen épült, a Chapada dos Veadeiros Nemzeti Park szomszédságában, amely a világ egyik legfontosabb bioformációjának ad otthont. Az elhelyezkedésből adódóan épület környezetre gyakorolt ​​hatásának minimalizálása vezérelte az egész tervezési folyamatot. A helyi munkaerő korlátozott képzettsége, a földterület hozzáférési nehézségei, a régió rendkívül forró éghajlata és az építkezés korlátozott költségvetése nagyban meghatározták a munkafolyamatokat.

Az építési folyamatot két stratégiai szakaszra bontották az építészek. Az első szakaszban előre gyártott elemeket alkalmaztak, melyeket szállítás után az építkezés helyszínén szereltek össze. A második szakaszban többnyire helyi, kézi munkaerőt vettek igénybe. Az első szakaszban elkészült fő struktúra fémes oszlopok moduláris sorozatából áll, és termoakusztikus tetőcserepek borítják, más néven szendvics burkolólapok, mely a munka második szakaszában árnyékot biztosított a dolgozók számára, megvédve őket az intenzív napsugárzástól.

A termoakusztikus burkolólap szabványos mérete határozta meg a ház szerkezeti modulációját és a tető dőlését. A fokokat és a hajlásokat úgy határozták meg, hogy az összeszerelés során ne legyen szükség a szabványméretű lapok vágására, ami minimalizálná a hibák lehetőségét. A meghosszabbított eresz túlnyúlása tágas kerületet hoz létre a ház homlokzata körül, amely lehetővé teszi a levegő szabad keringését a szobák között, és megvédi a házat a közvetlen napfénytől. Ez a külső “keringési terület” -ahogyan a tervezők hívják- biztosítja a lakó állandó kapcsolatát a környező tájjal.

Minden szoba természetes megvilágítással és szellőzéssel rendelkezik. Ezen túlmenően a hálószobákban, konyhában és nappaliban állandó keresztszellőzés is van, és természetes eukaliptusz rönkökből álló redőnyök védik őket a közvetlen napfénytől. Az eukaliptusz fa használatára annak rovarriasztó hatása miatt esett a választás az árnyékolók kialakítására. A nap mozgását figyelembe véve a rezidencia keleti homlokzata keskenyebb árnyékolóval van ellátva, míg a naplementére néző homlokzat szinte teljes függőleges felülete védve van.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A külső falakat helyi agyagból készült vályogtéglákból építették, a belső falakat pedig hagyományos brazil, 8 lyukas tömbökkel, melyben az elektromos és hidraulikus csövek vannak elvezetve. A ház két okból van megemelve a földtől: a kúszó állatok behatolásának megakadályozása és a csapadékos évszakokban a vályogfalak víztől való védelme.

A brazil Cerrado bioformáció területén rendszeresen előfordulnak természetes tűzesetek, ezért minden környéken lévő épületnek szüksége van egy „aceiróra”, ahogyan a helyiek hívják, egyfajta nyílt területre, amely közelében nincs növényzet. A ház körüli növények hiánya tehát a helyi tűzvédelmi stratégia része. A ház elektromos energiáját napelemekkel állítja elő, amely fontos szempont volt a tervezés során a telek távoli fekvése miatt.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb