„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekStatisztikák

Fogynak a kivitelező cégek a piacról

Az elmúlt években rengeteget zuhant hazai eladott lakások száma, ezt a zuhanást legjobban az építőipari kivitelező cégek érezték meg.

Rengeteg cég szűnt meg az elmúlt 2-3 évben. Kitartottak az utolsó lehelletig, de nem változott semmi. Nem lett szocpol, illetve lett pár hónapja, de senki nem tudja igénybe venni a feltételek miatt.

Gyakorlatilag a plázaépítések megálltak, nincs társasház építés sem, sőt a lakóparki beruházásoknak is befellegzett.

Az építőiparban 30 százalékkal nőtt a felszámolási eljárások száma az idén áprilisban, a végelszámolásoké pedig 16 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Áprilisban 372 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási, 514-gyel szemben pedig végelszámolási eljárás, míg a cégalapítások száma 224 volt.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szerint az ágazatban nem várható javulás, mert a szerződésállomány újabb és újabb mélypontokat ér el. A szakértő a közleményben a KSH adataira hivatkozik, amelyek szerint az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 16,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az építőipari termelés az első negyedévben 11 százalékkal esett vissza, ami messze alulmúlja a cégek és az ÉVOSZ év eleji várakozásait. A szakma 5-7 százalékos csökkenésre számított.

A könnyűszerkezetes piac résztvevői közül is sokan abbahagyják a tevékenységüket. Például az Osztrák piac egyik legerősebb cége, a Bien Zenker, is kivonult az elmúlt hetekben Magyarországról.

Annyira kevés a megrendelésállomány, hogy nem tartható fenn egy cég apparátusa. Sajnos lehet, hogy azt fogja ez a helyzet előidézni, hogy majd mindenki a “Józsi Bácsival”fogja a házát építtetni és megjavíttatni, melyet ugye jogilag nem lehet. 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb