„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Elhanyagolt farm újjászületése családi otthonként

Miután több mint 50 évig érintetlenül hagyták, a régi parasztház végül megmenekült és hangulatos családi otthon lett belőle.

Spanyolországban fejeződött be az átalakítás 2015-ben a PYO arquitectos tervezésében. A házat Casa TMOLO-nak nevezték el és magában foglal két struktúrát: a főépületet és az istállót, mind a kettőt teljesen felújították és fehér színű homlokzatot kaptak. A felújítás az ügyfelek igényeire összpontosított és ahhoz alkalmazkodott. Mindkét szerkezet súlyosan megsérült, és nagyon rossz állapotban voltak, a hosszú évek alatt benőtte őket a növényzet, így mindenképpen szükségük volt javításokra.

Casa-TMOLO-conversion-separate-stable


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az istálló szerkezete kőből és fából készült, itt a legtöbb falat ki kellett cserélni. Hasonló eljárást alkalmaztak a fő ház esetében is. A homlokzatot teljesen újjá kellett építeni, és ehhez az építészek úgy döntöttek fehér betont és helyi köveket használnak fel. Nagy tripla magasságú nappali jött létre az épület teljes hosszában. Az ablakokon látható nagy fa redőny célja, hogy hasonlít a pajta ajtóra. Az egész belső tér négy rombusz alakú struktúra köré szerveződik, amely függőlegesen végigfut a házon.

forrás: homedit.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb