„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Egyszintes ház gyönyörű környezetben

Ausztráliában, Connerwarre-ben található ez a ház, amelynek teljes alapterülete 309,5 négyzetméter.

A terveket a Bespoke Architects készítette és kivitelezte 2017-ben. Sok mindent érdemes megemlíteni a projektről, először is azt, hogy bárhonnan nézzük a kilátás gyönyörű. Azért fontos ezt megemlíteni, mert a ház déli irányba homokdűnék felé néz, keleti fekvésű udvarral rendelkezik, és a golfpályára nyílik, míg az északi szárny az utcára felé irányul.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A ház szerkezetét részben a helyi korlátozások diktálták, az épületen alkalmazott korlátozott anyagpaletta is ennek okán került kiválasztásra. Annak érdekében, hogy kövessék ezeket az iránymutatásokat, és hogy képes legyenek az ügyfelek számára a század közepére tervezett modern otthont kínálni, az építészek úgy döntöttek, hogy a házat kifordítják, ezalatt azt értjük, hogy a belső falakat betonból készítették és a külső falakat pedig kőrisfa fedi.

forrás:homedit-com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb