„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Egyre többen döntenek a készház mellett hazánkban is

Akik jó minőségű, ellenőrzött technológiával épülő, energiatakarékos családi házat szeretnének építeni, egyre többen a minősített készházakat választják.

2000-ben 15. 000 lakás épült, melyből 400 darab volt a könnyűszerkezetes, addig 2008-ban a felépített 17. 400 lakásból 2200 a könnyűszerkezetes technológiát választotta. Ez az arány 2,6%-ról, 12,5%-ra változott, ami 500%-os emelkedést mutat.
Az ÉMI (Építőipari Minőségellenőrző Innovációs Kht.) minősítéssel garantáltan rendelkező Makész (Magyar Készház Szövetség) tagok ebből közel 900 épületet gyártottak.

A fix ár, a villámgyors kivitelezés mind fontos érv. A gyorsaság mellett Nyugat-Európában és nálunk is mind többen ismerik fel a házépítés modern formáinak előnyeit. Igaz, az arányok korántsem azonosak.

Ausztriában minden harmadik ház valamilyen készház-technológiával épül.

Eközben nálunk ezen építési módnak még az ismertsége sem haladja meg ezt a harminc százalék körüli arányt.

Nyugat-Európában harminc éve jelentős tényező a készház, van olyan cég, amely száz esztendeje gyárt hasonlókat.

Az előre garantált fix ár a készházak egyik legvonzóbb tulajdonsága.

Akinek ismeretségi körében hagyományos technológiával korábban építkeztek, mind ismeri azon rémtörténetket, melyek több százezres, sokszor milliós pluszköltségekről, kötbérezésről, rosszul kiszámított anyagmennyiségekről szólnak.

A készház-tulajdonosok ilyen sztorikkal nem szolgálhatnak, mivel a végső ár még a tervezési fázisban kialakul.

Sokan azt gondolják, hogy egy minősített készháznak olcsóbbnak kell lenni, mint egy téglaház. Egy minősített, modern könnyűszerkezetes ház többszörösen hőszigetelt, mint egy téglaház, kevesebb hasznos alapterületet foglal el, gyorsabban elkészül és méretpontosabb. Az igaz, hogy kevesebb munkaidőt vesz igénybe egy könnyűszerkezetes ház felépítése, ugyanakkor a beépített anyagok egyáltalán nem olcsóbbak, sőt sok esetben a legújabb kor fejlesztéseit tartalmazó technológiai vívmányokat is hasznosít.

Tehát nem indokolja semmi azt, hogy egy könnyűszerkezetes családi ház olcsóbb legyen, mint egy téglaház.
Elmondható, hogy egy Makész minősített, ÉME engedéllyel rendelkező készház gyártó cég és egy hagyományos technológiával kivitelező komoly referenciákkal rendelkező megbízható vállalkozás által gyártott ház ára között 5-25% közötti eltérés tapasztalható a könnyűszerkezetes technológia javára.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az alap szerkezet egy családi ház esetén a teljes építési költség legfeljebb 25-35 százalékát jelenti. Ez meg is válaszolja a kérdést, miért nem lehet a készház jelentősen olcsóbb a hagyományos technológiával épülő háznál. Az összköltség fennmaradó része hasonló.(fűtési rendszer, kémény, alap, nyílászárók, tetőcserép, vakolat, gázszerelés)

Nem lehet Magyarországon 2009-ben, 100-110 ezer forintos nettó négyzetméteres áron kulcsrakész házat építeni, aki ilyet ajánl Önnek, legyen gyanakvó, és nézzen jobban utánna a technológiának például a MAKÉSZ-on keresztül.

Min spórolnak a csaló cégek?

Ha „túl kedvező az árfekvés”, érdemes megvizsgálni, min spórolnak az építők. Lehet, hogy a kivitelező nem rendelkezik ÉME és Makész engedélyekkel, így Ön nem biztos, hogy fog építési engedélyt kapni, de ha azt meg is kapja a használatbavételi engedély beszerzése kétséges lesz.

Meg kell nézni, hogy az árban milyen ablakok vannak, benne van-e az alapozás, a tervezés, a gázterv, a kémény, milyen a hőszigetelés minősége, vastagsága, hány centiméter a külső hőszigetelés, és milyen a vakolat, stb…

Előfordul az is, hogy úgy ígérnek más cég alá, hogy a négyzetméterár nem tartalmazza az alapozást, vagy kimarad a belső lépcső, stb…

A lényeg, hogy aki könnyűszerkezetes készházat szeretne építtetni, az kizárólag ÉME engedéllyel rendelkező, MAKÉSZ védjegyes céget bízzon meg a kivitelezéssel, így minimalizálja annak az esélyét, hogy a háza nem azon az áron fog elkészülni, amit leszerződött, valamint a minőség is garantált lesz!



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

6 hozzászólás

  1. Üdv!

    Szeretném megkérdezni, hogy miért olyan fontos tényező az, hogy a ház villámgyorsan elkészüljön? Ha rendelkezésre áll az összeg az építésre, 3 hónap alatt alapozással együtt át lehet adni egy hagyományos házat is. Jó esetben az ember a tervezésre is több időt fordít, hogy minden letisztuljon, teljesen átlássa, miben is fog élni.
    Nem sok egy kicsit az alapozásra 25-35%-ot mondani? Akkor mi marad a többire?
    És a készházakba Önök milyen nyílászárókat építenek be?
    Jól értelmeztem korábbi cikkek alapján, hogy a bankok nem is adnak hitelt a házra, ha nincs ÉMI engedély valamint MAKÉSZ tagsága az építtetőnek?
    Mert akkor lényegében ez a plusz költség az Önök tagságára csak arra való, hogy egyáltalán “eladható” legyen a ház.
    Egyébként mostani példa, egyik ismerősöm téglaházat építtet, nettó 100m2, ő szervezi a munkálatokat, de vállalkozók végzik a kivitelezést, 16 millió lesz kulcsrakészen. És nincsenek pluszköltségek, előre leszerződött árak vannak, amitől eddig nem volt eltérés, pedig már a tetőnél járnak
    Szóval az az állítás, hogy 21millió forintból egy “minimál” 100m2es családi ház építhető téglából, kissé vicces.

    1. Kedves Uram!
      Az idő pénz, szokták mondani.
      Ha valaki 2 hónap alatt felépít egy házat hitelből, akkor 2 hónapig fizette a bankhitelt, miközben nem élvezte a befektetésének gyümölcsét. Ha ez az idő eltolódik fél, vagy egy évre, akkor sok hónapig törlesztünk egy olyanért, amibe be sem költöztünk.
      Ez olyan mint a régi Merkúr autó. Ha valaki szeretett volna egy ladát, akkor kifizette, majd két év múlva megkapta. Mennyire jó lett volna azonnal beleülni, nem?
      Na egy könnyűszerkezetes ház olyan mint 2009-ben venni egy autót, melybe azonnal bele lehet ülni. Egy lassan felépülő ház pedig olyan mint a 80-as évek autókereskedőitől vásárolt autó öröme.
      A bankhitellel kapcsolatos kérdésére pedig azt tudom válaszolni, hogy azért arra ad a bank hitelt, amit minősített rendszerből építettek, mert a banknak a ház a fedezet, nyilván nem mindegy, miből és hogyan kivitelezték.
      Igen jól tetszik látni, egy könnyűszerkezetes ház ÉMI minősítése ahhoz is szükséges, hogy az eladható legyen.
      Buta hasonlat, de egy éttermet sem lehet kinyitni ha nem felel meg a HACCP kívánalmaknak.
      De egy autót sem lehet hitelezni, ha nincs rendszáma, vagy műszaki vizsgája.
      Téglaházat nem lehet 2 vagy három hónap alatt felépíteni, ha ezt valaki megteszi és be is költözik, akkor rengeteg egészségügyi problémának teszi ki magát a ki nem száradt falak miatt.
      Könnyűszerkezetes háznál nincs ilyen probléma, mert száraz technológiával épül.
      Azt tetszik írni, hogy 16 millióért épít a barátja egy téglaházat, de már a tetőnél járnak, és nincs plussz költség, erre azt tudom mondani, hogy sok sikert hozzá, de még csak az építkezés 40%-ánál sem járnak.

  2. Melyik bank ad fel nem épült házra hitelt előre? Ez engem is érdekelne.
    Mert szerintem nem adnak, és így nincs mit törleszteni addig, míg a ház elkészül, legyen az két hónap vagy egy év.
    Téglaháznál mért nem kérnek a bankok minősítést?
    Gyors számolgatás átlagos házra:
    -alaptól indulva, az mindkettőnél ugyanaz
    -2nap főfalazás
    -1nap zsaluzás, vasszerelés, stb
    -1nap födémszerkezet elkészítése (gerendás)
    -1nap kibetonozás
    -2nap válaszfalazás
    -4nap tetőszerkezet
    Ez kb 1hónap alatt kényelmesen megvan.
    Innentől kezdve miben különbözik a befejezés? Víz villany fűtés stb mindkettőben szerelni kell.
    Tehát nagyjából 1 hónap a differencia, mert a könnyűszerkezetes megoldásnál önök a tetőig szerkezetkészen 1 nap alatt is összeállítják.
    Abban egyetértünk, hogy a tető elkészültéig rengeteg víz van jelen a szerkezetekben, ami onnantól kezdve az átadásig folyamatosan csökken. Beköltözés után egészégi problémát ez jelenthet-e, nem hiszem, (főleg mivel nyáron a víz egy része a ház átadásáig -ami tetőszerkezettől akár egy hónap- ki is párolog) nem hallottam még róla, hogy a pára káros a szervezetre. Szellőztetni meg kell minden házban, és a pára 99% ilyen módon távozik a lakásból, minden épületben.
    Nem egy barátom építkezik, egy ismerősöm. Fentebb írja, az alap 25-35% is lehet, a tetőnél pedig még 40%-nál sincsenek. Akkor maga a ház 5-15%ból épűl?
    Építőiparban pedig sorozatosan hallani átverésekről, akár könnyűszerkezetes, akár “hagyományos” technológia, több a sztori a hagyományosról, dehát abból épűl több. Dícséretes, hogy Önökre ez nem vonatkozik, látszólag.
    Alapesetben ez úgy működik, hogy az építtető előre leszerződik az árakban a vállalkozókkal, fizetés pedig a munka végével van. Így nincs min problémázni.
    Generálvállalkozó esetén pedig szintén előre megállapított árról beszélünk, változtatás esetén lehet csak szó plusz-ról, egyébként nem.
    Aki előre fizet, az felelőtlen.
    Ha pedig a vállalkozó nem bízik a fizetésben, kérjen banki letétet az elvégzendő munka ellenértékéről, amit a bank közvetlenül neki folyosít.
    Garancia utólagos hibákra pedig ugye kötelező, amire az összeg néhány százalékát vissza lehet tartani, ha nem bízunk abban, hogy lesz még vállalkozás 3 év múlva is.
    Egy szó mint száz, egyáltalán nem rossz a hagyományos építkezés, házilagosan is kivitelezhető, nem csak generálvállalkozásban, van épülettömeg, hőtárolás, kívülről pedig szigetelés több mint ajánlott, hogy komfortos legyen. (padló 10cm, fal 10cm, födém 25cm, ablakok 3rétegű üveggel, legalább 68as profillal)-minimum értékek, így hőszigetelésben sincs messze a könnyűszerkezetestől, mindenki döntse el, melyik irányban.
    Könnyűszerkezetesnek is vannak előnyei, ez kétségtelen, de azért túlzásokba ne essünk.

    1. Kedves Gyula!
      Köszönjük észrevételeit.
      Az Ön által leírt dolgok egy része teljesen helytálló, de bizonyos dolgokon el kell gondolkodni.
      Az igaz, hogy egy téglaház 30 nap alatt kivitelezhető szerkezetkész állapotig, de ne felejtsük el, hogy az alapozásnál és a födémnél, koszorúnál pár hetet várni kell a kötésidő miatt.
      Ez a könnyűszerkezetes háznál csak az alapozásnál jelentkezik, de ott is rövidebb időtartam, mivel itt a terhelés tizede, mint egy téglaház, így az alap, akár 1 héten belül terhelhető.
      A száradási idő igenis több hetet vesz igénybe. Ha nincs kiszáradva a fal, az a penészesedés melegágya lesz. Kívülről leszigeteljük az épületet polisztirollal, belülről diszperziós festékkel festjük, így csak befelé tud a pára távozni. Ha ez télen történik meg, akkor penészesedés fog fellépni.
      Egy téglaház igazán akkor lesz tökéletes, ha egy évvel később költöznek be, mint ahogy megépül. Ez régen is így történt, az első évben elkészültek az alapozással, falazással, födémmel és tetővel, majd a következő évben megcsinálták a befejező munkákat, majd beköltöztek.
      Az új lakóparki lakásoknál, melyeket fél éven belül átadnak, nagyrészt előfordulnak penészesedések. Ugyancsak penészednek a régi házak polisztirollal szigetelt falai is, melyek részben a hőhidaknak köszönhető.
      A másik dolog, amit tetszett kérdezni, az a hitel kérdése. Erre a válaszom annyi, hogy igenis ad a bank hitelt fel nem épült házra is. A hitelhez szükséges 20-30% önerő, a többit a bank finanszírozza a készültség függvényében.
      Az a feltevés, hogy az építkezés végén fizessen az ügyfél, az nem működik Magyarországon. Vagyis igen, de az nem házépítés, hanem készház eladás, a kettő nem keverendő össze. Ha valaki egy kész házat ad el, az drágább, mint egy építkezés finanszírozása. Ennek az oka pont az, hogy egy építkezést a Kedves Megrendelő folyamatosan végig finanszírozza, így nem a vállalkozó fizeti a beruházást.
      A másik dolog pedig az, hogy aki hitelt vesz fel, annak nincs garanciája a vállalkozó felé, ha lenne, nem hitelből építene, illetve ha van fedezete, akkor az a bank fedezete is, így az két vállalkozás felé nem ajánlható fel.
      A téglaházaknál valóban van hőtároló tömeg, de nem a modern falazóblokkokban, hanem a kisméretű téglákban, de abból 200 cm-t kellene falazni. A többrétegű falazóblokkban csak a külső 1 cm-es téglaréteg a hőtároló tömeg, ez annyi, mint a könnyűszerkezetes házban a gipszkarton.
      A százalékos ármeghatározást nem értem.
      Egy biztos, hogy egy ÉME engedélyes cég, mely MAKÉSZ minősítéssel is rendelkezik, tízmilliós nagyságrendet fektetett a minősítésekbe. Ezért nem fogja kockáztatni rossz minőséggel, vagy pénzügyi átveréssel a megszerzett minősítéseit. A Makész minősített kivitelezők folyamatos kontroll alatt vannak.
      Téglaházat sem építhet bárki, hiszen kalákában már nem lehet családi házat építeni, és a beépített anyagoknak is ÉMI minősítéssel kell rendelkezni.

  3. Akinek van pénze, az építtessen, sok problémát és utánajárást spórol meg vele. Tégla vagy könnyűszerkezetes, ízlés dolga, mindkettőnek van előnye-hátránya, kinek melyik érv számít nagyobb súllyal.
    Sok sikert a hazai piacok további meghódításához, főleg ebben a nehéz időben, amibe drága kormányaink sodortak minket!

    1. Kedves Gyula!
      Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet semminek sem kedvez, de egy jó dolog azért mégiscsak történik.
      Az pedig az, hogy előtérbe hozza az energiatudatosabb gondolkodást az emberek fejében.
      Arra törekszünk, hogy házaink mindig a lehető leg-energiatakarékosabban legyenek üzemeltethetőek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb