„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Kiemelt cikkeinkműszaki tartalom

Egy lakás konnektorok nélkül és mégis mindenhol van áram

Aki családi házat épít nagyon jól tudja, hogy mennyire nagy kihívás, hogy jól helyezzék el a kapcsolókat és a konnektorokat a lakásban, mert utólag a hosszabbítók tekergetése igen igénytelen és ugyanakkor tűzveszélyes megoldás.

A kapcsolókkal ma már nincs gond, hiszen az okosház alkalmazások miatt akárhová felragaszthatjuk a kapcsolót a lakásban és vezeték nélkül működnek, vagy akár mobiltelefonról is szabályozhatjuk.

A konnektorok (dugaljak) elhelyezése nehezebb megoldás, mert a bútorozás, berendezések elhelyezése miatt komoly fejtörést okozhat, vagy ha később bővítjük az elektromos eszközöket, egyre több hosszabbító kerül be a szobákba és a nappaliba, mely nagyon nem szép megoldás.

Ha valaki járt már Szingapúrban, akkor tudja, hogy ha egy szállodában foglalunk szobát, akkor adnak 4-5 darab dugaljat a szoba kártyával együtt és ezeket az eszközöket bárhová felpattinthatunk a falra, hiszen az áramsínek az egész lakást behálózzák.

A PuzzleHome áramsínek beépíthetőek a falba, asztalba, bútorokba, így mindenhol lehet áram a lakásban, utólagos fúrás, bontás, helyreállítás nélkül.

Ma már nem csak konnektort lehetséges az áramsínre csatlakoztatni, hanem USB töltőt, éjszakai mozgásérzékelős lámpát, kapcsolható LED világítást, opcionálisan USB csatlakozót vagy hálózati kábelt is.

Kattintson a kis képekre és nézze meg a Kp Sales House Kft által forgalmazott PuzzleHome áramsínekről készített referencia fotókat.

Jelenleg 4 színben került forgalmazásra a termék. Arany, ezüst, fekete és fehér színek közül választhatunk.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az áramsínek a Kp Sales House Kft 2020. júniustól megrendelésre kerülő új családi házaiban, valamint PuzzleHome otthonaiban alapfelszereltségek.

Természetesen, ha valaki szeretne vásárolni áramsínt, akkor abban is partnerek vagyunk, hiszen értékesítéssel is foglalkozunk.

Az áramsínek 600, 800, 1000, 1200, 1500 mm-es hosszban kerülnek gyártásra, azok a falra, vagy akár bútorokra is felszerelhetőek, így a villanyszerelő munkája annyi lesz, hogy a kismegszakítótól egy direkt kábellel eljön a falban az áramsínig és ráköti azt. Utána, hogy milyen eszközt csatlakoztatunk, azt mi választjuk meg és nem kell szerelő, csak egy kattintás és fenn is van az új szerelvény a falon. Érdemes minden falra egy-egy áramsínt felszerelni és így utólag örökre elfelejthetjük a hosszabbítókat, elosztókat, a kábel káoszt.

Egy darab áramsín, mely főkapcsolóval ellátott 4000 Watt, mely főkapcsoló nélkül 8000 Watt teljesítmény határig használható. Ezt biztosan nem lépjük túl a lakásban, figyelembe véve, hogy egy hifi 2-300 Watt, egy TV 100 Watt, míg egy számítógép is 100 Watt alatti teljesítményt vesz fel a hálózatból. A konyhában a robotgépek is nyugodtan ráköthetőek az áramsínre.

Igen jöhet a kérdés, hogy biztonságosak az áramsínek? Pont annyira biztonságosak, mint egy biztonsági konnektor, amit a kereskedelemben is meg lehet vásárolni. Az áramsínbe belenyúlni lehetetlen, eszközzel belenyúlva is nagyon nehézkes áramütést elszenvedni, mert egyszerre két oldalon kellene elérni a rejtett sínt.

Arany színű 60 cm-es kapcsolós áramsín

Kérdés esetén írjon az info@kp.hu email címre.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb