„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekKörnyezetvédelem, energiatakarékosság

Családi házak felújítása állami támogatással

Újra pénzt ad a kormány a családi házak felújítására, olvashattuk több helyen az elmúlt napokban

A Nemzeti Energiastratégia azt az ambíciózus célt tűzte ki maga elé, hogy harminc százalékkal kell csökkenteni az épületszektor területén felhasznált energia mennyiségét – jelentette ki a napokban Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.

A kormány egyből saját munkák elvégzését sürgeti, melyek állami beruházások lennének

Bencsik János felhívta a figyelmet arra, hogy “ezt az erőteljes energiamegtakarítási szándékot csak akkor lehet megvalósítani, ha az állam jó példával jár elöl, melynek egyetlen útja, ha az állam által finanszírozott közintézmények épületeit felújítják”. Hozzátette: a felújításhoz 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a magyar állam, európai uniós közösségi források felhasználásával. Ebből 4,5 milliárd forintot húsz kórház épületének a rekonstrukciójára, 4,7 milliárd forintot pedig felsőoktatási intézmények megújítására fognak elkölteni.

Az államtitkár szerint a beruházásokkal ezen intézmények évente, mintegy 400 millió forinttal tudják csökkenteni a költségvetésük kiadási oldalát. A várható további előnyökről szólva elmondta, hogy ezen épületek esztétikailag is megújulnak, használati értékük is növekszik és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is csökkenni fog, valamint – fűzte hozzá – gazdaságélénkítő, munkahelymegtartó szerepe is lesz.

A kormány olyan technológiák alkalmazását is támogatja, – mintaértékű programok elindítása érdekében – ahol a legújabb és leginnovatívabb technológiák hazai körülmények közötti telepítésére és kipróbálására kerül sor, mint például geotermikus kazánok, vagy a használati melegvíz napkollektorokkal való előállítása.

Szerkesztő véleménye: Nagyon szép tervek ezek, de miért kellene geotermikus energiákat egy házba beépíteni, ha már van lehetőség arra is, hogy nulla energiával üzemeljen egy épület, illetve a 2020-ban életbelépő EU-s szabály is a passzív épületeket szorgalmazza! A legolcsóbb energia a fel nem használt energia, ezért a legjobb befektetés az, ha olyan épületeket hozunk létre, melyek energia nélkül, vagy minimál energiákkal üzemeltethető.

Az államtitkár elmondta: lakáscélú ingatlanok felújítása, illetve új és energiahatékony otthonok életre segítése érdekében – remélhetőleg júniusban – két konstrukcó kerül meghirdetésre az az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretein belül. Az egyik pályázati kiírás az 1992 előtt épült családi házak felújítását, a másik pedig az új építésű otthonok energiahatékony módon történő megvalósítását fogja szolgálni.

Több millió kazánt kellene újra cserélni hazánkban

A kormány otthonteremtési stratégiájának vitairata három ponton tesz energetikai tárgyú célkitűzéseket. Rövidtávon várhatóan érkezhet egy kazáncsere-program, valamint támogatnák a napkollektorok elterjedését is. Az NGM szintén nagy lehetőséget lát az ESCO-megoldások lakáspiacra terelésében is.

Az irat emlékeztet rá, hogy az EU 2020 stratégiája célul tűzi ki az alacsony primer energiafelhasználású, tehát magasabb energiahatékonyságú, kisebb CO2 kibocsátású, nagyobb megújuló energia felhasználású korszerű lakások építését.

Az gazdasági élénkítést szolgáló energiahatékonysági javaslatok közült a program a kondenzációs kazánok elterjesztését, a napkollektorok telepítésének támogatását, és az ESCO-finanszírozással egybekötött energiahatékonysági beruházásokat tárgyalja. Az előbbi kettőnek kiemelt fontosságot tulajdonít a program, rövid megvalósíthatósági idő mellett. Az ESCO-s megoldások a kormány otthonteremtési programjában az előbbieknél kisebb prioritást élveznek a vitairat szerint, és csak középtávon számolnak azokkal. A vitairat szintén kitér az egységes energiatörvény szükségességére, és az energiatanúsítványok használatának elterjesztésére.

Mi az az ESCO?

ESCO (Energy Saving Cooperation)-finanszírozásnak nevezzük azt a konstrukciót, amelynek keretén belül az energiacég előfinanszírozza a beruházást (vagy annak egy részét), költségei pedig a működés során keletkező energia-megtakarításból – általában öt-tíz év alatt – térülnek meg.

A program a kondenzációs kazánok elterjesztését a kémény-felújítási programmal összekapcsolva képzeli el, ami által gázkazánonként 20-40%-os gázmegtakarítással kalkulál. A NGM közlése szerint ugyanis a jelenlegi gázkazán-állomány átlagéletkora meghaladja a 24 évet, átlagos hatásfokuk 60-65%-os. A munkaanyag szerint az ország mintegy 2 millió gázkazánjának lecserélésével éves szinten legalább 1,2-1,3 milliárd köbméter földgázt lehetne megspórolni.

A tervezet szerint a kazáncserékhez állami támogatási is biztosítanának, amelyet utófinanszírozással, számla ellenében nyújtanának. A támogatás tervezett mérték2 20-30%. A program preferálná a hazai gyártásban/összeszerelésben piacra kerülő kazánokat.

Akárcsak az előzőpontnál, szintén az ÚSZT-vel összhangban tárgyalja a programtervezet a napkollektorok telepítésének támogatását. A tervezet szerint a háztartási meleg víz előállításában segédkező napkollektorokra 20%-os állami támogatást nyújtanának, azonban a kifizetéseket 120 ezer forintban maximalizálnák. Nem új épületek esetén csak akkor lehetne támogatást igényelni, amennyiben a szolár egységek bizonyítottan gázfogyasztást váltanának ki. A tervezet mintegy 20 ezer lakásnak nyújtana támogatást napkollektor telepítésre. Az NGM kitér arra is, hogy az ilyen formában nyújtott mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatás ÁFÁ-ban visszatérülne. A támogatásokat a kereskedőkön keresztül juttatná el a program a fogyasztókhoz.

ESCO a lakáspiacon

A tervezet harmadik jelentős pontként tárgyalja az ESCO-finanszírozási módszer támogatását, elterjesztését. Ebben a konstrukcióban az elvégzett energiahatékonysági beruházás fedezetét a megtakarított energia biztosítja, vagyis az ebben tevékenykedő projektcégek a minél nagyobb megtakarítás elérésében érdekeltek. Az NGM tervezete szerint az épületeknél 30-40%-os megtakarítás is elérhető, de egyes lakóépületeknél ennél is magasabb értéket valószínűsítenek.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A felvázolt koncepció szerint a társasházaknál a tulajdonosok az önerőt akár biztosíthatnák lakás-takarékpénztárak segítségével vagy banki hitelből is, míg az állam évekre lebontva folyósítaná a támogatást számukra. A javaslat kitér arra is, hogy az ESCO-módszert elsősorban a lakás-szövetkezeteknél lehetne jól alkalmazni. A NGM megemlíti, hogy a rendszer elterjesztéshez célszerű lenne felülvizsgálni a társasházi törvénynek azon pontját, ami szerint a rendes gazdálkodás körét meghaladó beruházásoknál az összes lakástulajdonos beleegyezés szükséges.

A gazdasági tárca a programot úgy javasolja bevezetni, hogy a beruházások során növekedjen majd a megújuló energiák részaránya is. A kitűzött műszaki cél, hogy a korszerűsítés során az épületek elérjék az “A” energetikai besorolást. Az állami támogatás pénzügyi forrásait a program során keletkezett (felszabaduló) kvóták eladásából tervezik előteremteni.

Az ESCO-program, amelynek megvalósulásával középtávon számol az NGM mintegy 500 ezer lakás energetikai korszerűsítését helyezi kilátásba, amelynek 40 %-a családi házak és 60%-a többlakásos lakóépületek. A program becsült évi forrásigénye 200 milliárd forint/év, 5 év alatt összesen 1000 milliárd forint. Átlagosan az állami támogatás intenzitása 50%, ami esetenként eltérően 40-60% közötti támogatási intervallumot jelent. Ez azt jelenti, hogy 5 év alatt 500 milliárd forint támogatási igény keletkezhet, azonban az ország költségvetési helyzetére való tekintettel az állam a támogatást 10 év alatt egyenlő részletekben folyósítaná, az előfinanszírozás során támaszkodva a magyar pénzintézeti rendszerre.

A minsztérium szerint a halasztott állami támogatással (és a többlakásos épületek esetén ESCO megoldásokkal) megvalósuló program várható hatásai és előnyei a következőek lesznek:

– A program megvalósítása során 15 év alatt összesen kb. 120 millió GJ, illetve, mintegy 8 millió GJ/év energia-megtakarítás érhető el. Ez 15 év alatt megfelel 392 milliárd forint energiaköltségek csökkenésének, illetve spórolásának, amely nagyobb részben hiteltörlesztésre használható fel.

– A becsült energia-megtakarítás függvényében mintegy 1,15 millió tonna CO2 csökkentés várható a 15 éves megvalósítási idő alatt, amelynek értékesítése kb. 145 milliárd forint további forrást jelenthet.

– A javasolt program az első hat év alatt 139 ezer új munkahelyet teremthet, illetve tarthat meg, amelyből a segéd- és betanított munkások arány 48 %-ot tehet ki .

A 10 évre széthúzott, ütemezett állami támogatás folyósítása lehetővé teszi, hogy a program megvalósítása alatt (azaz az első 6 évben) az állami program kiadásai a legrosszabb esetben megegyeznek az adóbevételekkel.

forrás: penzcentrum.hu



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

5 hozzászólás

  1. Sziasztok!
    Érdeklödni szeretnék,hogy az infra fűtést esetleg érinti- e az állami támogatás?
    Külső szigetelés és ablak cserére is van állami támogatás vagy valamilyen lehetőség?
    Ez érdekelne.Gáz fütést szeretnénk teljessen illetve részben lecserélni.
    Segitségeteket előre is köszönöm!

    üdvözlettel: Mihályi Zsolt
    Halászi, 2012.01.12

    1. Kedves Zsolt!
      Általában akkor lehet elektromos fűtésre pályázni, ha napelemet, vagy szélerőművet is telepítünk a házunkban. Sajnos most erre nincs támogatás.
      Tiszetelettel:
      Nagy Sándor

  2. Magántulajdonú családi ház felújítására mikor várható pályázati kiírás állami támogatásra. Rábafüzesen vásárolunk egy öreg házikót, amit teljesen szeretnénk felújítani. Falak szigetelése, nyílászárók cseréje, korszerű fűtés kialakítása, esetleg napenergia igénybevétele.
    Várom szíves tájékoztatásukat.
    Üdvözlettel
    Kiss István
    Székesfehérvár
    2012.04.29

    1. Kedves István!

      Sajnos erre nincs rálátásunk.
      Érdemes azonban figyelni a weboldalunkat, mert ha bármilyen új pályázat kijön, akkor mi azonnal közzétesszük azt.

      Tisztelettel:

      Nagy Sándor

  3. Tisztelettel szeretném meg kérdezni, hogy miként juthatok állami segiséghez mint 74 éves nyugdijas
    Szükség lenne a lakás teljes felujitására és erre pénzem nincs. a felujitás az ablakok cseréje, ajtok javitása vagy cseréje, és a fütés korszerüsitése / gázboyleres fütés ha jól mondom,?/ . Nekem sajnos nincs pénzem rá. A nyugdijamat fel emészti a rezsi és a gyógyszerek / sulyos szivmütétem volt / hitelt max: havi 5-6 ezer forintos törlesztö részlettel tudnám válalni. A családi ház sajnos már nem az enyém mert anno rá irattam a fiamra csak haszon élvezetem van. A fiamtól még egy pohár hideg vizet sem várhatok el mióta az átirás megtörtént gyakorlatilag szinte minden kapcsolat megszünt közöttünk. Tudom nem kellet volna de már késő bánat. Kár hogy a haszon élvezet nem átruházható vagy idegenre hagyható – mert ez esetben talán más lenne a helyzet. Nos tehát ez a helyzet. a felujitás azomban nem csak nekem kedvezne hanem az Államnak is hisz minden megtakaritás az ö részükre is elöny.
    Várom szives válaszukat.

    Tisztelettel : Csepreghy Pál
    csepreghypal@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb