„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Beköltöztek Ócsára a családok – 80 házból 20 házacskába…

A devizahitelben eladósodott családok beköltözhetnek az Ócsai lakóparkba.

ócsai lakóparkAz állam 80 házacskát épített, melyből összesen 20 ingatlanra jelentkeztek lakók.
Péntektől el lehet foglalni az új otthont, de még csak 3-4 lakásban lehetett látni tegnap este világítást és függönyt, hiszen az iskola végeztével lehet arra számítani, hogy a plusz 16 család is beköltözik az állami otthonokba.

Úgy tudjuk, hogy eddig 6 család vette már át a lakáskulcsot.

A korábban felépített kerítést lebontották, de még mindig biztonsági őrök vigyázzák a rendet.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A lakóparkot annyi kritika érte a sajtóban, hogy a frissen költözők nem hajlandóak nyilatkozatot tenni szinte senkinek.

Megjegyezzük, hogy az állam, ezeket az elavult házakat annyi pénzből építette fel, hogy azok akár szó szerint arany csaptelepeket is kaphattak volna. De erre az államtitkár helyettes csak annyit mond, hogy más még annál is drágábban kivitelezte volna. Azt pedig elfelejti hozzátenni, hogy nem is kértek ajánlatot más technológiára. Itt az olcsó kivitelezés és az igen drága kifizethető számla dominált. A bekerülési költségnél sokkal olcsóbban nulla energiás házakat is lehetett volna itt építeni. Persze itt piaci árakról beszélünk, nem állami megrendelésekről, mert ahol az állam rendel meg valamit, ott az árak valamiért hatványozódnak…



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb