„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Az InterContinental Hotels luxus üdülőhelyet épít egy elhagyott sanghaji kőbányában

Amikor a sanghaji láthatárra gondolunk, elsősorban felhőkarcolók sora jut eszünkbe. A szélsőséges magasságokba való építkezésről ismert városban azonban nemrégiben fejeztek be egy új mélységekre törő projektet: egy föld alatt épült hatalmas és költséges csodaországot, egy elhagyatott kőbánya falai között.

Az InterContinental Hotel Group tulajdonában lévő elegáns szálloda 88 méter mélyen fekszik a kőbányában. A 18 emelet közül a két első kivételével a kőbánya falain támaszkodnak, így az épület, annak szélsőséges építészetével eggyé vált a sziklafallal. A felszínről egy feltűnő üveg vízesés stílusú lifttel lehet az alsóbb szintekre jutni.

A két legalacsonyabb szint a víz alatt van. Egy egyedülálló akvárium veszi körül az ott található két éttermet. Ezen a szinten a hat víz alatti lakosztály is található, mely mindegyike rendelkezik saját akváriummal, a víz alatti élmény biztosítására. Mindent összevetve, a szálloda 337 standard és luxus szobát tartalmaz, és mindent, amit egy premier üdülőhely kínálhat, a kényeztetéstől az izgalmas kalandig.

A „Shanghai Wonderland” üdülőhelyre látogatók egy egyedülálló helyszínt élvezhetnek, olyan elegáns kényelmi lehetőségek mellett, mint a hatalmas medencék, pihenőhelyekkel vagy a közeli tó, amely kajakozási lehetőséget is kínál. A vendégek megfigyelhetik a vízeséseket egyenesen a szobájukból, lélegzetelállító sétákat tehetnek a szabadban, a merészebbek még a sziklamászás és a bungee jumping élményére is vállalkozhatnak. A saját, páholyos erkélyeikről a vendégek megtekinthetik az éjszakai víz- és fényműsorokat is, mint egy szabadtéri interaktív színház formájában.

Akár pihenésre, akár szórakozásra vágysz, az üdülőhelyet nem szükséges elhagyni mindamellett, amit az kínál, de az utazó szelleműek könnyen eljuthatnak a közeli látnivalókhoz is, például a Chenshan Botanikus Kerthez.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A Shanghai Wonderland kihasználja a természet által nyújtott teret. A külső erkélyek bővelkednek a zöldnövényzetben, a tetőt szintén növények borítják, hogy jobban az beleolvadjon a fenti tájba. A környező sziklafalak árnyéka szabályozza a hőmérsékletet és javítja a fűtési és hűtési hatékonyságot. A JADE + QA Architects által tervezett szerkezet részben megújuló technológiákkal, például napelemekkel és geotermikus rendszerekkel működik.

A 18 emelet lefelé építése nem könnyű mérnöki és építőipari feladat. Valójában több mint egy évtized alatt több, mint 5000 építész, tervező, mérnök és építőmunkás járult hozzá a projekt befejezéséhez. Széles körű technológiára és innovációra volt szükség ahhoz, hogy ezt a szállodát elkészítsék, amelynek 300 millió dollárba került a befejezése.

„Kihívás volt” – mondja Martin Jochman, a szálloda főépítésze. „Ez a kőbánya valóban egy heg volt a föld felszínén. Túlnőtt és veszélyes volt. Nagy kockázatot vállaltunk, hiszen ez egy teljesen ismeretlen terep volt. A szálloda végeredményben a természetből emelkedik ki. ”

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb