„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Ausztriában nagymértékben emelkednek az ingatlanárak

Az Osztrák Ingatlanpiaci Szövetség (ÖVI) kimutatása szerint 2012-ben például nyolc százalékkal emelkedik a lakáscélú ingatlanok ára, várhatóan 2013-tól 5 százalékosra lassul a drágulás üteme.

Ausztriában a biztos befektetés egyértelműen egy új lakást vagy családiházat jelent.

“Az emberek biztonságban, ingatlanban akarják tudni a pénzüket” – mondta Andreas Wollein, az ÖVI elnöke a Die Presse című lapnak. A tendencia egyrészt arra vezethető vissza, hogy a bankbetétek kevesebbet kamatoznak, másrészt arra, hogy sokan a pénz elértéktelenedésétől, illetve az állami nyugdíjrendszer összeomlásától tartanak.

 bécsi ingatlan árakKözel tíz éven keresztül nem mozdultak érdemben az ingatlan árak, miután felértékelődtek a világkiállítás hírére még a 80-as évek végétől. 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

2000. évtől kezdve 12 év alatt 80 százalékkal emelkedtek a saját tulajdonú lakások és családiházak árai.
2008 után erősödött a házak és lakások értékei a legjobban.

A szövetség szerint az áremelkedés ellenére nem kell ingatlanpiaci buborék kialakulásától tartani Ausztriában, mert a lakásvásárlások nagyrészt önerőből valósulnak meg. Jelenleg egy új építésű lakás négyzetméteréért Bécsben átlagosan 3800 eurót kérnek. A használt lakások átlagára 2700 euró körül van négyzetméterenként.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb