„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

KiemeltKiemelt cikkeinkModern épületek

A világ legnagyobb óriáskerekén jártunk (képek és videók)

20 év alatt öt, a korábbi időszakban elképzelhetetlen magasságú óriáskereket, építettek a földünkön, melyek mindegyike felhőkarcolókkal vetekedő méretű.

A legutolsó igazi felhőkarcoló óriáskereket pár hete adták át Dubaiban és természetesen ez a legnagyobb, de nem csak egy kicsit nagyobb, mint a korábbi csúcstartó, mert az Ain Dubai magassága 250 méter, azaz 82 méterrel magasabb, mint a korábbi óriáskerék rekorder a las vegas-i High Roller!

Kipróbáltuk és nem csak a magassága lenyűgöző, hanem minden elemében a leg-leg-leg!!!

40 ember fér el egy kapszulában, melyből összesen 48 darab van az óriáskeréken, persze vannak kisebbek is, mert néhány hűtőkkel, bárokkal is felszerelt, így cca. 1800 fő van egy időben a magasban és ez az élmény 38 percig tart. Ezzel talán a világ leglassabban körbeforduló címet is átveheti, de sajnos a 38 perc a valóságban csak 10 percnek tűnt és úgy döntöttünk, hogy még többször fel kell szálljunk rá, hiszen fel sem lehetett fogni azt a sok mindent, ami az ember szeme előtt és lába alatt elterül.

A belépő nem vészes, forintban kifejezve egy 38 perces egyfordulós jegy cca. 11 500 Forint.


Aki szeretné az az egész kapszulát is kibérelheti egy szülinap partira vagy csak úgy, ha egy drága magányra vágyik.
A szilveszteri kapszulákat pár óra alatt elkapkodták, melyek brutális összegbe, átszámítva 4 millió magyar forintba kerültek.

Nézd meg a videót, melyet az Ain Dubairól, azaz a világ legmagasabb óriáskerekéről készítettünk neked. Ha tetszik, iratkozz fel a YouTube csatornánkra és oszd meg ismerőseiddel!

Az Ain Dubai a város azon a részén terül el, ahol 20 évvel ezelőtt még sivatag volt, ma pedig a JBR negyed környékén több, mint 500 ezer ember lakhatását oldották meg. Egy-egy épületben egy magyar falu lakossága él vagy éppen tölti szabadságát. Soha sehol a világon ilyen rövid idő alatt ennyi ingatlan fejlesztést nem hajtottak végre mint itt a környéken.

Az Ain Dubai egy mesterséges szigeten helyezkedik el a JBR strand és a Pálma szigetek által közbezárt részen, így az egész Pálmaszigetet, beleértve a híres Atlantis szállodát is láthatjuk a magasból.

A projektet Mohammed bin Rashid Al Maktoum, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, valamint Dubai uralkodója hagyta jóvá. A terveket és 2013. február 13-án mutatták be a nagyközönségnek.

A kotrási munkákat a Van Oord, a Palm Jumeirah-on végzett munkáiról ismert holland cég végezte, becsült költsége 6 milliárd AED, azaz 540 milliárd forint, beleértve az Ain Dubait, korábban a Dubai Eye-t is. Az óriáskerék építési munkái 2013 év végén indultak és 2020 év végén fejeződtek be, de több hónap próbaüzem és finomítás után a Dubai Expoval együtt indították el 2021. októberében.

A tervezett költség 1 milliárd dirham, azaz cca. 90 milliárd forint volt, de nem ismeretes a valós bekerülési költség, melynek megvalósításához a tervezéstől az átadásig 9 millió munkaórát használtak fel. Ez az összeg egyébként megdöbbentően kevésnek tűnik, de hozzá kell tenni, hogy a munkaerő ára a fizikai állományban a magyar árak 1/3-a.

Építéstörténet: A 6,25 méter átmérőjű középső tengely acélból készült, minősége hasonlóan az atomerőműveknek felhasznált anyagminőséggel.
Az Egyesült Arab Emírségekben gyártották és szerelték össze az egész szerkezetet. A szállítás a tengeren történt a Bluewaters-szigetre, mivel nem lehetett szárazföldön szállítani a méretek miatt.
Az összeszerelt agy és orsó körülbelül 40 méter széles és 20 méter magas, tömege pedig 1805 tonna, ami négy A380-as repülőgépnek felel meg.

2016. május végén a világ két legnagyobb daruja emelte a helyére a 126 méter magas lábakra, amelyek mindegyike 180 méter hosszú gémből áll, és egyenként több, mint 3000 tonnás terhet képesek felemelni.

A helyszíni négy lábhoz való hegesztési folyamata négy hétig tartott, miközben a daruk a művelet első két hetében tovább tartották az egység súlyát. Az építés során a kerék peremét 5000 tonnát meghaladó súlyú ideiglenes acél merevítők támasztották alá.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A végleges merevítést a bowden küllők adják, melyekből 192 darab készült. Pont olyan ez mint egy bicikli kereke. Van egy külső felni, egy belső agy és közötte a küllők, csak több ezerszeres a mérete.

AZ AIN DUBAI OBSERVATION WHEEL-LEL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ VÁLLALATOK:Fejlesztő Meraas Holding, Építészeti tanácsadók: Snohetta, WSP Parsons Brinckerhoff, Mérnöki Tanácsadók: POMA, Hyundai Engineering & Construction

Az „Ain” nevet, ami arabul „szemet” jelent, azért kapta a projekt, mert a látogatók madártávlatból láthatják Dubai látképét.

A kerék peremén 48 luxus megfigyelőkabin található, amelyek több mint 1750 látogató befogadására alkalmasak, akik megtekinthetik Dubai ikonikus nevezetességeit, mint például: a Burj Al Arab, a Palm Jumeirah és a Burj Khalifa.

  • 250 méter az Ain Dubai magassága, így a világ legmagasabb óriáskereke. 
  • 38 perc, a kerék egy fordulatának időtartama. 
  • 5 tonna minden küllő kábel súlya, amely a keréktárcsát a helyén tartja. 
  • 2400 kilométer, a küllőkábelek belsejében elhelyezett bowden kábelhuzalok hossza, ha összekötnénk őket, akkor megegyezne a Dubai és Kairó közötti távolsággal. 
  • 16 Airbus A380, a keréktárcsa egyenértékű tömege. 
  • 126 méter, a szerkezetet tartó lábak hossza.
  • 11 200 tonna, az Ain Dubai építéséhez használt acél. 
  • 33%-kal több acél, mint az Eiffel-toronynál használt vas. 
  • Több, mint tíz ország vett részt az Ain Dubai elkészítésében. 
  • 9 000 000 munkaóra volt az Ain Dubai felépítéséhez szükséges idő. 
  • a világ két legnagyobb daruja dolgozott az építésen.

A projekt építésze a https://snohetta.com/projects cég volt. Érdemes megnézni a munkáikat, melyek szinte mindegyike egy ritka érdekesség.

Egy kis videó az építésről:

A világ második legmagasabb óriáskereke a High Roller, mely egy 550 láb magas (167,6 m), átmérőjű óriási óriáskerék a Las Vegas Strip-en, Paradise-ban (Nevada, Egyesült Államok). A Caesars Entertainment tulajdonában és üzemeltetésében 2014. március 31-én nyílt meg a nagyközönség számára.

A világ 3. legmagasabb óriáskereke a Singapore Flyer 165 méteres magasságával 2008-2014-ig a világ legmagasabb óriáskereke volt.

A kilátó Szingapúrban, a Marina Centre délkeleti részén helyezkedik el. A kilátóból a városközpontot és kb. 45 km-es távolságban a környéket lehet belátni, beleértve az indonéziai Batam és Bintan szigeteket és a malajziai Johort is. Hivatalos megnyitója 2008. március 1-jén volt. Mind a 28 kapszulája légkondicionált, 28 utas utas befogadására képes. Egy kör 37 percig tart. Kezdetben a Marina Centertől nézve az óramutató járásával ellenkező irányban forgott, majd 2008. augusztus 4-én Feng shui mesterek tanácsára ezt megfordították.

A világ 4. legmagasabb óriáskereke Kínában található: A Nancsang csillaga egy 160 méter magas óriáskerék, mely Kína Nancsang városában (Csianghszi tartomány) található. A kilátónak is nevezett építményt 2006. május 4-én nyitották meg, cca. 2 milliárd forintból építették anno. Két éven át a világ legmagasabb óriáskereke volt.

A kerék hatvan utasfülkét tartalmaz, amelyeket légkondicionálóval és LCD-s televízióval is felszereltek, mindegyikben 8 hely van, így összesen 480 személyes.

A legismertebb óriáskerék a London Eye, mely 5. a ranglistán a méretét tekintve: Ezt a kereket 2000-ben adták át, melynek a menetideje 30 perc és 32 darab fülke található rajta. 2008-ig ez volt a világ legmagasabb óriáskereke. A London Eye 135 m magas, és a Jubilee Gardens nyugati, a Temze keleti partján, Lambethben fekszik, a Westminster és a Hungerford híd között. Összesen 1700 tonna acélból készült, mely 1/7-es a dubai AIN óriáskeréknek.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb