„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

A kortárs stílus ötvözése a “történelemmel”

A Newtonban található Tudor ház 1932-ben épült és a Hacin and Associates újította fel. A hagyományos otthon egy nyitottabb, informális elrendezést kapott a fiatal család külvárosi életformájához igazodva.

A projekt keretében teljes építészeti felújításra került sor a négy szobás otthonban, valamint a terv minden belső burkolatot, és a bútorokat, berendezési tárgyakat is érintette. A felújított lakásban egymáshoz kapcsolódnak a helyiségek, a vizuális és fizikai kapcsolatot tovább erősíti a természetes anyagok használata.

Newton-Tudor-by-Hacin-and-Associates

A hagyományos Tudor stílus tanulmányozása alapján választották ki az anyagokat és a színeket. A bútorokkal, szőnyegekkel és díszvilágítással a hangsúlyt a család kényelmére helyezik és a kézműves tárgyakra. A kortárs érzet megjelenik a házban, miközben tiszteletben tartották a tervezők az eredeti történelmi-identitást.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás:trendir.com

 

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb