„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Esettanulmánynapi hírmorzsák

A Hooba Design Group egy halastó és buja zöld növényzet köré épített bemutatótermet a helyi betongyárnak

A teheráni székhelyű Hooba Design Group építészeti stúdió betontéglákból épült szerkezetek sorozatát tervezett az iráni Karaj külvárosában található Aptus betongyár számára. A kissé brutalista épületkomplexum a cég bemutató termének és adminisztratív tereinek ad helyet.

A stúdió feladata egy beltéri-kültéri bemutatóterem létrehozása volt a betongyár számára, amelynek előző bemutatóterme az egyik gyárépületen belül helyezkedett el. A Hooba Design Group a gyárral szomszédos új bemutatótermet az Aptus gyár saját építőanyagainak felhasználásával készítette el.

“Figyelembe véve a költséghatékonyság iránti igényt, úgy döntöttünk, hogy az épület teljes belső és külső felületén kihagyjuk a befejező rétegeket, és kizárólag a vállalat betontömbjeit használjuk fel a projekthez, így az épület felületeit teljes egészében ez burkolja.” – mondta a Hooman Balazadeh, a Hooba Design Group alapítója.

Az egyensúly megteremtése érdekében az ipari belső terek és a környező táj között a Hooba Design Group a 320 négyzetméteres bemutatótermet parkosított terek által tagolt, egyszintes épületrészek sorozataként tervezte.

“Egy hatalmas gyár jellegű épület helyett a komplexumot kisebb “dobozokra” bontottuk, amelyek függetlenek egymástól, de mégis kapcsolatban állnak, a közöttük kialakított zöldterületek által.” – mondta Balazadeh.

A nagy üvegablakok és a perforált téglafalak átlátszóságot teremtenek a térfogatok között, ami lehetővé teszi a látogatók számára, hogy felfedezzék az egyes tereket, miközben továbbra is vizuális kapcsolatban állnak az épület többi részével. A csempézett halastó és a rengeteg zöldnövény kontrasztos fókuszpontot és extra színt visz a szürke betontömbök közé.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“Ennek a stratégiának a része volt a bejáratnál található vizes installáció is, amire kilátás nyílik a különböző belső terekből. A funkcionális terek és a természet karakterének kombinációja sokkal kellemesebb környezetet teremthet az érdeklődők számára.”

Az épületek tetejét horganyzott vasból alakították ki. Belül a padló szintén a vállalat saját betonjából készült, amely esztétikailag illeszkedik a betonfalakhoz. A Hooba Design Group úgy döntött, hogy az épületek színpalettáját nagyon minimálisra fogja, hogy a lehető legnagyobb hangsúlyt fektesse a vállalat saját termékére. A felhasznált anyagok többségét helyben, a gyárban készítették, így elkerülték az anyagszállítást.

“A falak szándékosan befejezetlenek- a beton falazatként, szigetelésként és simításként működik egyszerre, optimalizálva az anyagszükségletet, és a lehető legjobban kiemelve a márka termékét.” – magyarázta Balazadeh.

Az elkészült épületek három fedett bemutatótermet, valamint két konferenciatermet, és az értékesítési részleg számára fenntartott helyiségeket és adminisztratív helyiségeket tartalmazzák.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb