„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A Fon Studio egy belső udvarral rendelkező szállodát újított fel Pekingben

A Fon Studio által felújított pekingi, 800 négyzetméteres Well Well Well Hotel egy hutongban található. A hutong egyfajta keskeny sikátort jelent, amely a város egy hagyományos negyedében található, melyet egyszintes, belső udvaros rezidenciák népesítenek be.

A földszint és az újonnan hozzáadott első emelet 13 vendégszoba biztosítását tette lehetővé, a központi udvar köré rendezve, amelyet egy nagy oromzatú fatető borít. Amikor a Fon Studio átvette a projektet, az épület már építés alatt állt, és korábban több felújításon esett át.

Az épület eredeti tetejét sötétvörös megerősített acél oszlopok támasztják alá, amelyek szintén támogatják az új emeletet és az udvaron keresztül megközelíthető terrazzo alapú, vörös fémlépcsőt. A beépített belső udvar három oldalfalának tetejét ablalkok nyitják meg a szabadtér felé, bőséges természetes fényt biztosítva és kilátást nyújtva a környező épületek cseréptetőire.

Mindkét emeleten található egy ülősarok a vendégek számára a társasági élet és a pihenés helyszíneként. A Fon Studio azt akarta elérni, hogy a szálloda új kiegészítései – köztük részben átalakított ajtók és ablakkeretek – összhangban legyenek az épület eredeti felépítésével és arányaival, tiszteletben tartva a régi épület esztétikai stílusát és szerkezeti logikáját.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A lépcső bonyolult szerkezete vizuális fókuszponttá válik a térben, de formája és léptéke ellenére is beépül a teljes légkörbe. Az anyag- és színpaletta fő árnyalatai a természetes fa- és a sötétvörös kombinációja, különböző szürke textúrákkal kiegészítve, mint a texturált szürke cementfalak. A szálloda kompakt helyiségeit úgy tervezték, hogy “egyszerű és meleg érzetet keltsenek a vendégek számára”.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb