„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A dél-koreai tervező 1500 eldobott műtéti maszkból készített műanyag széket

Haneul Kim dél-koreai tervező több ezer használt eldobható arcmaszkot gyűjtött össze egy egyetemi kampuszról, majd újrahasznosítva őket egy új kollekciót hozott létre, egymásra rakható színes kis székekből.

A tervező, aki a Kaywon egyetem hallgatója a Stack and Stack elnevezésű projekttel reméli, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány idején, a világ minden hónapban 129 milliárd egyszer használatos arcmaszkja a hulladéklerakókban és az óceánjainkban végzi, illetve, hogy példát mutat majd arra, hogy az egyébként kidobásra kerülő maszkokat is kreatívan újra lehet hasznosítani.

A tervező kezdetben maga is eldobható maszkokat használt, csakúgy mint mindenki más az egyetemen, azonban egy kis idő elteltével az összegyűlt láttán maszkgyűjtő dobozokat telepített az egyetemen, majd rendszeresen kiürítette őket. Az így összegyűjtött maszkokat néhány napra karanténba helyezte, majd egy öntőformában egyenként megolvasztotta őket egy hőpisztoly segítségével, körülbelül 350 fokon. Olvasztás után a cseppfolyósított műanyag lassan lehűl és megkeményedik, és egy tartós műanyagot eredményez. Kim végül stabil ülőalkalmatosságokat alakított ki, melyek lábaihoz egyenként körülbelül 250, az üléséhez pedig további 750 maszk volt szükséges.

A székek elkészítéséhez nem volt szükség ragasztóra vagy gyantára, és kizárólag az újrahasznosított arcmaszkok felhasználásával készülnek, hozzáadott anyagok nélkül. Még a márványos fehér, kék és rózsaszín mintázathoz sem alkalmaztak hozzáadott színezéket vagy festéket, a színek egyszerűen a maszkok eredeti színéből származnak.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Mivel az arcmaszk használata a koronavírus-járvány következtében a világ számos területén kötelezővé vált, az eldobható orvosi arcmaszkok globális értékesítése 2020-ban elérte a 166 milliárd dollárt az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája szerint. Ez több mint 200-szor annyi, mint az előző évben, amikor az eladások csak 800 millió dollárt tettek ki. Az ENSZ becslése szerint ezeknek a maszkoknak 75 százaléka hulladéklerakókba vagy vizeinkbe kerül, és már felbukkantak az Egyesült Királyság strandjainak 30 százalékán.

Világszerte számos tervező és aktivista, köztük Nienke Hoogvliet és Parley és Cyrill Gutsch kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a koronavírus-járvány akadályozza az egyszer használatos műanyagokkal való globális küzdelmet. Erre válaszul a Precious Plastics kiadott egy arcvédőt, amely újrahasznosított műanyag hulladékból készül.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb