„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

A Clap Studio naplemente-élményét teremtette meg a valenciai Baovan étterem belső tereiben

Egy félhold alakú kijelző, mely úgy van programozva, hogy a naplemente változó színeit utánozza a központi elem a spanyolországi, valenciai Bao-étteremben, amelyet a Clap Studio helyi belsőépítészeti cég tervezett. Az étkezde egy modernista épületben található Valencia Ruzafa negyedében, és ez az első állandó kirendeltsége a Baovan-nak – egy helyi ételkocsinak, amely gőzölt kínai bao zsemlét szállít, és amely a koronavírus járvány idején indult.

A Baovan a Clap Studio-t kérte fel egy olyan enteriőr létrehozására, amely a cég “sör, strand és bao” mottóját közvetíti.

“A célunk az volt, hogy a felhasználót egy tengerpartra szállítsuk, ahonnan nézheti a naplementét és élvezheti a kézzel készített baokat” – mondta Angela Montagud, a Clap Studio igazgatója. “Ezért egy egész élményt hoztunk létre e téma köré. A tér formája kihívást jelentett, mivel szűk, hosszúkás alaprajzzal kellett szembenéznünk, természetes fény nélkül.” – tette hozzá.


Annak érdekében, hogy az étterem napfényhiányát pozitív tulajdonsággá változtassa, a Clap Studio olyan magával ragadó belső teret tervezett, amely olyan érzést kelt a látogatókban, mintha egy titkos tengerpartra bukkantak volna. Az étterembe az étkezők egy verandán keresztül lépnek be, ahol mélyzöld kötelek lógnak a mennyezetről, mint az erdei indák.

A belső teret úgy alakították ki, hogy egy tengerpartot idézzen, egyik oldala homokos barackszínben, a másik pedig mély óceánkékben pompázik. Hullámos textilpanelek gördülő felhőket formáznak a fejünk felett, amelyek megszűrik a fényt. A helyiség központi eleme egy félhold alakú fénypanel, amelyet a helyi kreatív stúdió, a Vitamin programozott úgy, hogy a naplemente változó színeit idézze fel az étteremben a vacsora felszolgálásáig eltelt idő alatt.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“A belső tér a színek állandó kettősségét mutatja, amely a vízbe és a vízből a partra vezet minket” – magyarázta Montagud. “A mennyezeten újrateremtünk egy felhőtakarót, amely varázslatos hangulatot kölcsönöz a belső térnek, visszatükrözve az állandó mozgásban lévő naplemente fényeit.”

Az alaprajz hátsó részén található, akár tíz fő befogadására alkalmas privát étkezőhelyiséget úgy tervezték, hogy a holdfényben való étkezés benyomását keltse. A bao zsemle formájára utaló kör és félhold motívumok az egész térben ismétlődnek a világítástól a székekig, amelyeket maga a Clap Studio kizárólag az étterem számára tervezett.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb