„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Zöld hírek

400 évente újulnak meg a magyar házak – megdöbbentő adat

A KSH legújabb ingatlanpiaci adatai borzalmas adatokat vetítenek elénk.

A jövő háza – ha a kormány nem tesz semmit

2012-ben a jelek szerint kevesebb, mint 10 ezer lakás fog felépülni. Ha 40 ezer épülne, az lenne ideális hazánkban. 

2012 első három negyedévében 6.509 új lakás kapott használatbavételi engedélyt, 20 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi évben.

7.794 volt az idén kiadott építési engedélyek száma. Ez az összeg 12 százalékos csökkenést jelent. 

Ahhoz, hogy a lakásállomány éves szinten megújuljon, évi 1% lenne a minimum, amit fel kellene építeni és át kellene adni. Magyarországon 4,3 millió lakásállományát tekintve évente 43 ezer új lakást kellene átadni. 

A Fidesz lakáspolitikája azt eredményezi, hogy egy – egy magyar lakásnak 3-400 évig ki kell szolgálni a lakóit és csak ezután lehet elbontani majd újat építeni.

Az sem mindegy, hogy milyen házakat építünk hazánkban. Lehet olyan házat építeni, ami szinte energiát sem fogyaszt, de lehet olyat is,  ami egy energiatemető. A Magyar kormány sem példamutató, mert pár hónapja még azt hangoztatta, hogy korszerű A+ szigetelésű házakat épít, majd Ócsán, amiből a végére B kategóriás energiapazarló épületek lettek megrendelve.

Még a kormány sem érti meg, hogy egy ház több energiát fog elfogyasztani az élete során, mint amennyiből megépítették. Pedig ez lehetne nulla közeli is, vagy pozitív, ha aktív ház lenne. 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ma nagyobb a válság Magyarországon, mint a világválság idején volt ez megdöbbentő tény. Mire alapozzuk ezt?

1933-as világválság idején 17,874 lakás épült Magyarországon, az idén ennek a felét fogják felépíteni. De 1949-ben volt egyedül 14 ezer alatt az átadott lakások száma. 

A 2. világháború idején 1943-ban 26,900 lakás épült fel!!!     —–      Az idei évben 10 ezer lakás sem lesz átadva!!!

Az elmúlt 100 évben, ha átlagot veszünk, akkor 42 ezer lakás és családiház épült évente. 

Gyakorlatilag a magyar lakáspiac megállt!

Fellendíteni egyetlen egy módon lehetne, mégpedig úgy, ha az állam beleavatkozna a dologba.

  • Vissza kellene hozni a szocpolt, azt a szocpolt, amit megkaptak a gyermekesek. Igaz ma is van szocpolnak nevezett valami, de 100 családból 20 meg sem felel meg a követelményeknek.
  • Kedvezményes áfát kellene bevezetni az energiatakarékos házakra
  • 2020-as EU célok eléréséhez pályázati forrásokat kell bevonni, hogy igazi zöld házak épülhessenek
 Pár napja írtunk cikket arról, hogy Ausztriában már nem is a passzívházak a menők, inkább az emberek olyan házakat építenek, melyek több energiát termelnek, mint amit elfogyasztanak, addig hazánkban erre irányuló állami pályázat nincs, és ha van is egy évben egyszer-kétszer, akkor annak az összege olyan tétel, hogy azt egy kisváros számára is szégyenletesen kevésnek bizonyulna. 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb