„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekZöld hírek

100 lakásos passzívház épül Budapesten

Budapesten a XIII. kerületi Önkormányzata kivitelezőt keres nyílt beszerzési eljárásban a Jász utcában megvalósítandó 100 lakásos passzívházra.

Az Önkormányzat tulajdonában lévő telek 4002 négyzetméteres, ám a felépülő lakás össz- alapterülete 9728 négyzetméter lesz.

Egy lakás átlagmérete 49 m2.

Kizárják a kicsiket, ezért csak pár nagy cég pályázhat majd, mivel az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt két év mindegyikében legalább nettó 2 milliárd forint árbevétele származott magasépítésből. További feltétel, hogy az elmúlt két év mindegyikében minimum 70 munkavállalóval rendelkezett, és ebből a fizikai dolgozók száma elérte az 55 főt.

A kivitelezési díj: 80, míg a határidő 10 súlyszámmal szerepel. Mitől passzív egy passzívház? Akkor passzív, ha az éves fűtési energia nem haladja meg a 15 kilowattórát négyzetméterenként. Ha ezt levetítjük egy 49 négyzetméteres lakásra 10-11 ezer forintos éves fűtési költséget jelent a mai gázárral számolva.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ilyen jó hőszigetelésnél nagyon körültekintően kell megválasztani a falak, födém és a padló szigetelését, szellőztető rendszert kell kiépíteni és minimum 3 rétegű üvegezést kell megvalósítani.

További passzívházas cikkeink itt…



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb