„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Kertépítési tanácsok

“Én kis kertész legény leszek..”

Mint mindent, ami élő gondozni kell, így ne feledkezzünk meg a kertünkben lévő fákról, bokrokról sem.

Családi házunk udvarán lévő gyümölcs és díszfáink is gondozásra szorulnak.
Még rügyfakadás előtt, el kell végezni a metszését a növényeknél, hogy megfelelően fejlődjenek tovább. A metszés során a sallangokat távolítjuk el, de amennyiben nem vagyunk teljesen biztosak a dolgunkban, úgy már profi szakemberekkel is elvégeztethetjük, a fáink ápolását.
Másik lényeges és fontos dolog a permetezés, mely elpusztítja a fák kártevőit, ezt úgy képzeljük el mint valami védőoltás a fák részére, minden tavasszal és ősszel érdemes ezt a procedúrát megejteni a növényeknél. Permetezéskor, ügyeljünk arra, hogy ne legyen a fán érett gyümölcs.
A fáknak folyamatos vízellátásra van szüksége, főleg a gyümölcsfáknak. Ezért hetente egyszer érdemes nagyobb mennyiségű vízzel ellátni őket, főleg akkor ha kevés volt a csapadék.
Kertünkben nem csak fák vannak, hanem virágok is. Ha színpompázó kertet szeretnénk alkotni, akkor érdemes az alábbi összeállítás szerint ültetni a virágokat, így egész nyáron lesz miben gyönyörködni. Tavasszal az első virágzó növényünk az ibolya, amit a gyöngyvirág követ, majd a jácint és a tulipán. Mivel ezek a növények évelők, érdemes közéjük ültetni az egynyári növényeket, így a kertünkben folyamatos virágzás lesz, nem pedig sávos. A tulipán után jöhetnek, a nyáron kedvelt virágok, az árvácska, a petúnia, a begónia, a nebántsvirág, a tátika. Ezeket minden évben újra kell ültetni. Kertük koronája pedig a rózsa, mely már minden színben pompázhat, csinálhatunk belőle bokrot, vagy felfuttathatjuk lugasra.
Az egynyári növények sok törődést, sok locsolást, és legalább havonta egyszer tápfolyadékot igényelnek.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb