KészHáz Portál

Hőszivattyús rendszer

2009. február 2. hétfő | Technológia

heatpumps2 300x187 Hőszivattyús rendszerHőszivattyú alkalmazása esetén lakásunk fűtéséhez szükséges energiának csak 15-30%-át kell megvásárolnunk, a többit ingyen kapjuk a természettől! Ez azt jelenti, hogy már ma is sokkal olcsóbb hőszivattyúval fűteni, mint vezetékes gázzal! Csak elektromos áramra van szükségünk, – amiért már ma is legalább ugyanannyit fizetünk, mint az Európa nyugati felében élők – a gázár viszont néhány éven belül többszörösére fog emelkedni!

Mi is az a hőszivattyú?

A hőszivattyúval a környezetünk hőenergiáját tudjuk átalakítani, úgy, hogy annak alacsony hőmérsékletét magasabb hőfokúra emeljük. A föld, levegő, és a víz hőenergiáját lehet a hőszivattyúval hasznosítani.
Háromféle típust különböztetünk meg egymástól a hő forrása alapján: levegős, vizes, és föld (föld-víz) hőszivattyúk.

A fűtésszámlánk 30-50%-át takaríthatjuk meg hőszivattyús fűtésrendszer alkalmazásával. A hőszivattyúval fűtött házak hőleadása falfűtéssel, vagy fain-cool fűtőtestekkel történhet a hűtés-fűtés esetében, viszont a fűtésünket padlófűtéssel is kiegészíthetjük.
Radiátorral nem lehet fűteni és hűteni, mivel nagyon kicsi a felülete, így annyira le kellene hűteni a radiátort nyáron, hogy meg legyen a hatásfoka, hogy kondenzvízképződés lenne, mint egy szifon patronnak ha betekerik a palackba.

Úgy tudunk melegvizet és fűtést biztosítani ennek a berendezésnek a segítségével, hogy minimális a károsanyag kibocsátás és 30-50%-ot sporolhatunk a fűtésszámlánkon.

40-55°C-os melegvizet tudunk előállítani, amit használati melegvíznek illetve fűtővízként tudunk használni.

A fűtéshez, használati melegvízhez szükséges energia 70-80%-át a környezet, (víz, levego, föld) alacsony hőmérsékletű hőjéből nyeri ki, azt egy elektromos kompresszor segítségével megfelelő hőfokra feltranszformálja.

A hőszivattyú működtetéséhez elektromos áram szükséges, de kevesebb elektromos áramot használ, mint amennyi hő kinyerhető általa. A kinyert hőenergia és a befektetett elektromos energia arányszámát teljesítmény tényezőnek (COP) nevezzük.
Ez azt mutatja, hogy a kompresszort meghajtó 1 kWó villamos energiával hány kWó hőt lehet előállítani. Ebben az összefüggésben a hőszivattyú hatásfoka nagyobb, mint 100% (általában 350-550%).
Ez az érték attól is függ, hogy mennyi az energiaforrás és a kívánt hőfok különbsége.
Minél közelebb van ez a két érték egymáshoz, annál jobb a hatásfok.
A hatásfok tényezőt a megvásárolt berendezésen is feltüntetik, érdemes minél magasabb COP értékű berendezést vásárolni.

Ezek közül a levegős hőszivattyúnak a legalacsonyabb a befektetési költsége, mivel itt nincs szükség földmunkára, vagy kútfúrásra, mint a másik két típusnál. A levegőből vonjuk el a fűtéshez szükséges hőenergiát. Értelemszerűen a leggyengébb hatásfoka a levegős hőszívattyúknak van, mivel ha kint hideg van akkor szeretnénk bent meleget és fordítva. A föld belsejében pedig télen-nyáron hasonló a hőmérséklet.

Olcsóbb hűtés!

Nincs szükség külön berendezések beépítésére, hiszen hőszivattyúnk nyáron hűteni tudja otthonunkat, ráadásul lényegesebben gazdaságosabban, és kellemesebben, mint a hagyományos klímák!

Olcsóbb meleg víz!

Hőszivattyúnk szabadidejében ( amikor éppen nem fűt, vagy hűt) szorgalmasan, és rendkívül gazdaságosan elkészíti – és a felhasználásig egy jól hőszigetelt tartályban megőrzi – a szükségleteinknek megfelelő mennyiségű meleg vizet.

Kisebb fenntartási költség!

Hőszivattyúnk annyi karbantartást igényel, mint egy jó hűtőszekrény, azaz szinte semmit! Ráadásul még polcai sincsenek, amit néha le kellene mosni! Nincs éves kötelező felülvizsgálati költség!

Nincs szükség kéményre!

Ha új házat építünk, egyáltalán nem szükséges drága kéményt építenünk, ráadásul így a kéményseprési és ellenőrzési díjakat is megtakarítjuk! Meglévő lakásunk kéményét pedig nem nem kell – az időről-időre változó szabályok miatt néhány évenként méregdrágán átépíttetnünk, kibéleltetnünk!

Teljes függetlenség a gáztól!

Nem vagyunk kiszolgáltatva a gázszolgáltatónknak! Sem az áremelésnek, sem a bizonytalan ellátásnak! Ha új házat építünk, rá se kell csatlakoznunk a vezetékre, ha pedig már be van vezetve a gáz, nyugodtan leválhatunk a rendszerről!
Napjainkban a kormányok sem tudták megoldani a gázszállítás kérdését gyorsan, korrekten az Ukrán-Orosz vitából adódóan. Ha ez ennél jobban elhúzódott volna az egyeztetés, abban az esetben fűtés nélkül maradt volna Magyarországon és Európa legtöbb részén a lakások 90%-a.

Nagyobb biztonság!

Nem fenyeget minket többé a Szénmonoxid mérgezés, a robbanásveszély!

Tökéletes tisztaság!

A hőszivattyú nem bocsát ki magából semmilyen gázt, füstöt, kormot! Egyáltalán nem szennyezzük a környezetünket!

Kisebb helyigény!

A hőszivattyú nem igényel különlegesen kialakított helyiséget! Általában mindössze 1-2 m2-t foglal el. Halk, szagtalan és önműködő. Elhelyezhető a kamrában, a garázsban, a gardrób szobában. Egyes típusai a kertbe, a tetőre, vagy a ház falára is felszerelhetők!

Hosszú élettartam!

A jó minőségű hőszivattyúk élettartama 25-30 év! Ezalatt legfeljebb 10-15 évenként szorulnak kisebb javításra, beállításra!

Lakásunk piaci értéke nagymértékben növekszik!

A gázár növekedése miatt, két év múlva már lényegesen könnyebben és jobb áron lehet majd eladni a hőszivattyús lakásokat, hiszen fenntartási költségük csak töredéke lesz a hagyományos fűtésűeknek!

Teljes kényelem!

Hőszivattyúnk egész évben, teljesen önállóan végzi a rábízott feladatokat! Egyetlen dolgunk van csak! Néha-néha simogassuk meg, és köszönjük meg neki gondoskodását. Hátha jól esik Neki!



Kérjen tőlünk árajánlatot:

Egyedi ajánlatkérés | Ajánlatkérés típusterv alapján


Nézze meg a képeinket:

Referenciák | Típustervek

Kapcsolódó tartalmak:

  • Hőszívattyú A hőszivattyú a megújuló energiák kiaknázására használt eszköz. Manapság mindenki beszél róla, de jelentését csak kevesen tudják. Mi most úgy próbáljuk a hőszivattyút bemutatni, hogy mindenki számára érthető legyen. Mi...
  • Olcsó áram, Önnek is! Végre egy jó hír! Aki geotermikus energiával, hőszivattyúval szeretné lakásának fűtését-hűtését megoldani, annak olcsóbb áramot biztosít az áramszolgáltató. Az úttörő szolgáltató az ELMŰ és az ÉMÁSZ Rt. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport...
  • Miért jó a falfűtés? Kora tavasszal ha száz ágra süt a nap, attól, függetlenül, hogy lehet a hőmérő csak 10 Celsius fokot mutat mi már kellemesen érezzük magunkat. De ha árnyékba vonulunk, akkor vesszük...
  • Egyedülálló építési rendszer: emeleti szintkorlátozás nélkül építhető a Horizont készház Az egész világon egyre növekvő igény van energiatakarékos házakra, melyek minimális energiaköltséggel üzemeltethetőek. Ennek fő oka az energiaárak rohamos emelkedése, valamint a környezetszennyezés visszaszorítása. Ha mindenki energiatakarékos házban élne a...
  • Mi is az a geotermikus hőszivattyú? A geotermikus hőszivattyú az a rendszer, ami képes a geotermikus energiát hasznosítani. A szondák, a földben elhelyezkedhetnek függőlegesen (függőleges kollektoros rendszer) vagy vízszintesen (vízszintes kollektoros rendszer). A szondák gyűjtik össze...

Hozzászólások

2 hozzászólás Hőszivattyús rendszer”
  1. Hechtl László szerint:

    Nyugdíjas villamosmérnök vagyok. Az ismeretségi körömben építkeznek és nagyon zavar, hogy nem tudok válaszolni e tárgyban felmerülő érdeklődő kérdésekre.

    Hol tudnék szakmailag korrekt információhoz jutni a működést illetően?

    Hol tudnék készüléktípusokról informálódni a működés, energiafogyasztás, teljesítmény, esetlegesen az engedélyeztetés szempontjából?

    Üdvözlettel: Hechtl László id

  2. Kedves László!
    Az interneten nagyon sok cikk foglalkozik a hőszivattyús fűtésrendszerekkel.
    Magyarországon kevés komoly referenciával rendelkező cég van, ezért a kapott információkat érdemes több helyen ellenőrizni.
    Nagyon szívesen adunk segítséget a felmerülő kérdésekre itt az oldalunkon.
    Amennyiben konkrét munkával kapcsolatos kérdése van, kérem jelezze felénk és szakértő kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Kérdésed, vagy véleményed van?

KészHáz Portál