KészHáz Portál

Horizont komplett épület


A HORIZONT® kiemelten energiatakarékos építési rendszerrel jelenleg 3 szint + tetőtér kialakítása lehetséges Európában a minősítésünk alapján.
A gyakorlatban a HORIZONT® technológia 7 szint építését teszi lehetővé biztonságosan.
Napjaink egyik legnagyobb problémája az energia árának rohamos növekedése. A HORIZONT® épületek tulajdonosait ez csak kis mértékben érinti, ugyanis hőszigetelése az alaprendszer esetében is közel háromszorosa egy 38 cm-es téglafalhoz képest.
Tűzvédelmi szempontból akár 4 órás tűzvédelmi határértéket is képes biztosítani. Földrengésállóság szempontjából 11-es földrengést is elviseli, megjegyezzük 12-es a legnagyobb földrengés mérőszám.

kesz es szerk1 75 Horizont komplett épületA HORIZONT® építési rendszer igen pozitív tulajdonsága a rendkívül gyors kivitelezés, mely akár 30 nap alatti kulcsrakész kivitelezést biztosít.

Mivel száraz technológiával valósul meg, nincs szükség kötési és száradási időkre, mely a megspórolt időn kívül még az időjárástól is független építést tesz lehetővé. A gyorsan épült hagyományos szerkezetű épületek általában penészesek lesznek, mivel rengeteg vizet visznek be az építés során és nem tudnak a falak és a födémek kiszáradni a beköltözés előtt.

A HORIZONT® épületeknél kizárt a penészesedés lehetősége.

A Horizont® rendszerből készítettünk már; mobilházat, garázst, szerelő csarnokot, műhelyet, családi házat, irodaházat, szállodát a Szaharától egészen Szibériáig.
Olyan helyen is megvalósítható a Horizont® épületek kivitelezése, ahol más rendszer nem képes megfelelni a követelményeknek, ilyen lehet például extrém földrengés veszélyes terület, extrém időjárási körülmények (nagy szél, alacsony és magas hőmérséklet tartomány), vagy akár 4 órás tűzvédelmi határérték követelmény.

A HORIZONT® profilokból kialakíthatóak az épület fal, födém és tetőszerkezeti elemei.

Alkalmas meglévő épületek tetőterének beépítésére és bármilyen szerkezetű épület bővítésére is.
Mivel az acélszerkezetes épület szerkezet súlya a téglaépülethez képest 30x kisebb olyan helyen is alkalmazható, ahol a födém már nem viselne el több szintet más technológiák alkalmazása esetén, így sok esetben még koszorú megerősítésre sincs szükség.

A következőkben bemutatjuk az építési rendszerünk elemeit, valamint azt, hogy hogyan épül fel egy ilyen épület.

Az építész tervek alapján elkészítjük a megvalósítandó épület gyártmánytervét.

horizont c profil Horizont komplett épület

A gyártmányterv adatait digitális formátumban betápláljuk a profilgyártó gépünkbe. A HORIZONT® profilgyártó gép a gyártmányterv és a statikai számítás előírása alapján elkészíti a “C” és “U” profilokat szalagacélból a megfelelő hosszúságokban.

A szükséges helyeken a gépészet számára a profilgyártó gép lyukasztásokat készít, így az építés helyszínén nincs szükség vágások és fúrásokra, ami kárt tehetne a horganyzott szerkezeti elemekben.

A HORIZONT® acélprofilok 100, 150 és 200 mm-es szélességben készülnek.
Általában a belső falak 100mm-es, a tetőszerkezet és a külső falak 150mm-es, a födém 200mm-es “C” és “U” profilokból készülnek.

tetoszerkezet gyartmanyterv 300x203 Horizont komplett épület

A profilok gyártását követően az összeszerelési terv alapján az üzemben megkezdjük a fal, tető és födémelemek összeszerelését.
Igény esetén, ha nagy a gyártó hely és a felépítésre kerülő épület megvalósítása közötti távolság, vagy nagyobb beruházás esetén a gyártó gépsorunkat a mobil üzemünkkel a helyszínre tudjuk telepíteni rövid időn belül.
Ebben az esetben a szállítási költség minimalizálható, hiszen egy kamionnal egyszerre összeszerelt fal és tetőelemek egy ~120nm-es családi ház szállítható.

acelszerkezet horizont2 Horizont komplett épület

Amennyiben az acélt megmunkálás nélkül kell szállítani, ugyanazon járművel 8-10 ugyanekkora épület anyaga is mozgatható.

A Horizont®acélszerkezet helyszíni felállítása időjárástól függetlenül kivitelezhető.

Egy 100 m2-es épület akár 3-4 nap alatt is összeszerelhető a helyszínen.

horizont tetoszerkezet Horizont komplett épület

A falszerkezet előzőekben felsorolt munkafázisaival egyidőben elvégezhető a tető acélszerkezetének lécezése, fóliázása, valamint a tetőhéjazat elkészítésére.

A tető héjazata lehet beton, vagy kerámia cserép, de igény esetén készülhet bitumenes zsindely tetőfedés is.

Ipari létesítmény esetében trapézlemez, vagy cserepeslemez fedés is alkalmazható.

igény esetén alacsony hajlásszögű zöldtető is kialakítható.

Az acélszerkezet összeszerelését követően kerülhet sor a külső, falburkoló lemezek felszerelésére, nyílászáró beépítésre, majd a vakolat elkészítésére.

Különböző fal és födémrétegek alakíthatóak ki, lehetőség van akár passzív házszerkezet kialakítására, melynek a hőszigetelése 0,1 K értékű, ez a modern tégla falak szigetelésének a négyszerese. A passzív szerkezetű épületben nincs szükség a hagyományos értelembe vett fűtésre, mivel a hőszigetelés annyira tökéletes, hogy a bent tartózkodók, a világítás stb… hője elegendő a lakás felmelegítéséhez és melegen tartásához.

hokozpont Horizont komplett épület

Az épület zárható állapota után elkészíthető a belső falak egyoldali gipszkartonozása, valamint a külső falak belső részének szigetelése.

Ezután elkészíthető a villamos, fűtés, víz gépészeti vezetékek elhelyezése.

A villamos vezetékek a födémben és a falakban, a fűtési vezetékek a padlóban a szigetelésben vannak elvezetve.

falfutes Horizont komplett épület

Központi porszívó alapcsövezése a padlóba, egyszintes épület esetében akár a födémen is kialakítható.

Lehetőség van padlófűtés, fal és mennyezet hűtés és fűtés beépítésére, de ebben az esetben a falakat gipszkarton helyett Heratekta lemezekkel burkoljuk, majd a csövek elhelyezése után gépi gipszes vakolattal vakoljuk.

szaniterek Horizont komplett épületA szerelőbetonra vízszigetelés kerül, majd a gépészeti vezetékek elhelyezése után elkészíthető a padló hőszigetelése.

A kialakított rétegrend után kialakítjuk a burkolatok fogadására alkalmas 2. réteg aljzatbetont, és lezárjuk gipszkartonnal a gépészet miatt az eddigiekben egy oldalon burkolt falakat.

gletteles Horizont komplett épület

Beszerelésre kerülnek a szaniterek, fűtőtestek, szerelvények.

Ezzel egy időben a hideg-meleg burkolási munkák is elvégezhetőek.

A falakat több rétegben gletteljük, majd 3 rétegben festjük, vagy tapétázzuk.

Festés után beépítjük az utólag szerelhető kiváló minőségű, belső nyílászárókat, valamint a villamos szerelvényeket felszereljük.

ledes Horizont komplett épület

Javasolt egy extra hőszigetelésű energiatakarékos épület hűtésén és fűtésén kívül a világítástechnika tekintetében is olyat beépíteni, mely hosszútávon megbízható és alacsony költséggel üzemeltethető.

Ez úgy valósíthatjuk meg, hogy lehet ledes, vagy más hideg fényforrású világító testeket alkalmazunk.

Kérjen tőlünk árajánlatot:

Egyedi ajánlatkérés | Ajánlatkérés típusterv alapján


Nézze meg a képeinket:

Referenciák | Típustervek

Hozzászólások

27 hozzászólás Horizont komplett épület”
  1. Győri Tamás szerint:

    Egy 5×7 m-es alapterületű két szintes nyaraló ház körül-belüli kulcsrakész ára érdekelne.
    Köszönettel

  2. Kedves Tamás!
    Az ár sok mindentől függ.
    Az alaprajzi elképzeléstől, a beépített anyagok, szigetelések vastagságától, stb…
    Egy jó minőségben kivitelezett 35m2-es épület ára alappal együtt, tervezéssel, kulcsrakész állapotban 7-8 millió forint között van.
    Tisztelettel:
    kp.hu

  3. vajda zoltan szerint:

    erdeklodni szeretnek egy110negyzetmeteres haz plusz 30negyzetmeteres garazzsal korubelul milyen arban lenne elore is koszonom

  4. Kedves Zoltán!
    Küldünk Önnek árajánlatot pár darab megvalósult házunkról.
    Tisztelettel:
    kp.hu

  5. Solymosi Erika szerint:

    Érdeklődni szeretnék egy olyan kertes ház után, amiben van 4 félszoba+nappali+konyha és esetleg egy kisebb dolgozószoba is. Nézegettem terveket, de nem nagyon láttam ekkora házat. Más oldalakon találtam olyan tervrajzot ami nagyon tetszett, de ők nem az önök technológiájával dolgoznak. Van rá mód, hogy mindezt a 4 szobát plusz egyéb helyiségeket kihozzák 100-120 nm-ből és kb 20 millióból?

    Előre is köszönöm válaszukat.

    Tisztelettel: Solymosi Erika

  6. Kedves Erika!
    Természetesen kihozható egy 100 nm körüli épület 20 millió forintból.
    A négy szoba is tervezés kérdése.
    Mi nem típustervek alapján dolgozunk.
    Minden egyes házunkat egyedileg tervezünk.
    Küldök Önnek egy pár darab megvalósult ház anyagát árajánlattal.
    Amennyiben bővebb felvilágosítást szeretne kapni, kérem a kapcsolat mezőben vegye fel velünk a kapcsolatot.
    Tisztelettel:
    Kp.hu Team

  7. Dudláné Budavári Ilona szerint:

    Tisztelt “Horizont KP.”!
    Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy egy jól felszerelt, minimum 4 szoba+nappalis családi ház, lehetőleg la.1 erkéllyel és gardróbbal, dupla garázzsal nagyságrendileg milyen összegből építtethető fel úgy, hogy a tulajdonos csak a telket biztosítja, és megkapja a kész házat. Illetve függ-e ez attól, hogy az ország mely részén, ill. milyen domborzati viszonyok között (pl hegyoldalon) helyezkedik el?
    Tisztelettel; Ilona

  8. Kedves Ilona!
    Kérésének megfelelően küldünk egy pár megvalósult épületünkről árajánlatot.
    Az ár nem csak a m2 függvénye, hanem inkább a felszereltség és a tagoltság határozza meg.
    Egy 100 nm-es családi ház egyszerű alaprajzi elképzeléssel kulcsrakészen alapozás nélkül áfásan 17,5 millió forinttól elérhető, de ha ez az épület geotermikus fűtéssel rendelkezik, tagolt alaprajzi kialakítású, akár ennél 30-40%-kal is többe kerülhet.

  9. Pécsi Andrea szerint:

    Tisztelt KP.hu Team!

    Érdeklődni szeretnék, hogy egy 120 nm körüli ház min. 4 szobás, több kis helyiséggel ( kamra, háztartási helyiség, 2 wc) nagy konyha- kialakítható lehet-e. Kerestem hasonló tipustervet, de sajnos nem találtam.

    Köszönettel:
    Andrea

  10. Kedves Andrea!
    A kérésére elküldtük az ajánlatot a megadott címre.
    Tisztelettel:
    Kp.hu

  11. aniko szerint:

    Érdeklődnék, hogy a technológia lehetővé teszi -e, hogy már meglévő hagyományos épülethez + 1 szobát építsünk.. Ha igen kb milyen m2 áron?

  12. Gaál Ferenc szerint:

    Tisztelt “HORIZONT” Munkatársai !!!
    Érdeklődnék, hogy az Önök technológiáját a tájvédelmi körzetekben mennyire gyakran alkalmazzák?
    Nekem van egy elképzelésem, amit szeretnék megvalósítani, de a lehetséges helyszín tájvédelmi
    körzetben van. Ez az elképzelés tartalmaz lakóépületet, istállót, fészert,mühelyt stb.
    És az “stb” az egyik legfontosabb dolog,amely esetleg az újdonság erejével hatna, bár már a technológia jól ismert.
    Szeretném az egész projektet előtervi szinten benyújtani egy pályázatra!
    Amennyiben felkeltette az érdeklődésüket, szívesen beszélnék róla többet is.

  13. Kedves Anikó!
    Természetesen lehetséges a hozzáépítés.
    Az árakról csak pontos adatok ismeretében tudunk nyilatkozni.
    Kérem szíveskedjen felhívni a 06-20/444-44-24-es telefonszámon felhívni és megbeszélünk egy személyes találkozót.
    Tisztelettel.
    Balogh Tímea
    Kp.hu irodavezető

  14. Hédi szerint:

    Tisztelt KP. hu Team!
    Érdeklődnék, hogy zöldtető kialakítása esetén milyen lehetőségek, esetleg refenciáik vannak? A zöldtető mekkora költségtöbbletet jelent?mikor ajánlják?
    köszönettel:
    Hédi

  15. Patai László szerint:

    Kedves Hédi!
    Természetesen lehet zöldtetőt készíteni a Horizont készházakra.
    Nem kerül sokkal többe, mint egy cserépfedéssel készült tető.
    A többletköltség maximum 3-5% lehet.
    Amennyiben konkrét tervekkel rendelkezik, vagy további kérdése van, kérem szíveskedjen írni, vagy hívjon bennünket és kollégáink készséggel segítenek.
    Tisztelettel:
    Patai László
    Kp.hu ügyélszolgálat

  16. Kedves Ferenc!
    Szivesen részt veszünk a munkában, de a konkrétumokat személyesen, vagy legalábbis előzetesen telefonon kell megbeszélnünk.
    Kérem hívja a 06-20/444-44-24-es telefonszámunkat, vagy írja meg telefonszámát a kp(@)kp.hu mail címre.
    Köszönettel:
    Kp.hu

  17. Nagy László szerint:

    Kp.hu Team

    Egy 130 négyzetméter körüli egyszintes házat szeretnék építtetni dupla garázzsal a házban saját telekre Győr környékén. Kérdésem az hogy mennyiből lehetne ezt kihozni tervezéssel együtt kulcsrakészen?

    Köszönettel: Nagy László

  18. Kedves László!
    Küldünk emailban típusterveket a Horizont házainkról.
    Amenyiben bármiben tudunk segíteni, kérem írjon, vagy hívjon az ismert elérhetőségünkön.
    Tisztelettel:
    Barna Mónika
    ügyfélszolgálat

  19. Kedves Csaba!
    Valóban nehéz tervek nélkül erre válaszolni.
    De szeretnénk nagyságrendet adni Önnek, hogy tudjon a gyakorlatban megközelítően kalulálni.
    Egy ekkora méretű A+ energiaosztályú Horizont készház általunk kulcsrakész állapotba kivitelezve 190-200 ezer forint körüli bruttó áfás négyzetméter áron felépíthető.
    Ha ez az épület passzív ház szerkezettel készül, 15% körüli plussz költséggel kell kalkulálni.
    Ha bármiben tudunk segíteni, kérem jelentkezzen a weboldalunkon található elérhetőségeink egyikén.
    Tisztelettel:
    Barna Mónika

  20. Juhász Krisztián szerint:

    Tisztelt KP.hu Team!

    Érdeklödni szeretnék,hogy kétszintes házat is lehet-e ezzel a szerkezettel épiteni??
    Kb 60 négyzetméteresre gondoltam (alap terület)! Szeretné ajánlatott kérni erre a megoldásra:
    Köszönöm

  21. Kedves Krisztián!
    Akár 6 szintes épületet is lehet a rendszerünkből építeni a minősítésünk alapján.
    Hamarosan keresni fogja kollégám az ajánlatkérés ügyében.
    Tisztelettel:
    Barna Mónika

  22. Kertész Katalin szerint:

    Tisztelt Kp.hu Team!

    Érdeklődni szeretnék, hogy egy 3 szobás + nappalis kb. 100 nm-es A+ energiaosztályú Horizont készház kulcsrakész állapotban mennyibe kerülne egy Pest környéki településen, mint például Monor, Üllő.
    Konkrét típusterveket árral is szívesen fogadnék.

    Köszönettel:
    Kertész Katalin

  23. Kedves Katalin!
    Kézbesítettünk Önnek emailon több típustervet 100 nm. körüli épületekről.
    KP.hu ügyfélszolgálat

  24. Balázs szerint:

    Tisztelt Kp.hu Team!

    Érdeklődni szeretnék, hogy kész tetőtérbeépítési tervek alapján is készítenek-e tetőszerkezetet és hozzávetőlegesen milyen ára van ennek a normál, fabából készített szerkezethez képest?

    Köszönettel

  25. Kedves Balázs!
    Erre nem lehet válaszolni, mert két faszerkezetet építő ács cég között is lehet 50, de akár 80% különbség is.
    Konkrét tervre adunk ajánlatot, és akkor össze tudja hasonlítani másokkal is.
    Műszakilag ez egy sokkal fejlettebb technológia. Méretpontos, vetemedés mentes, méregmentes, nem bántja a tűz, a bogár, a víz. Bekerülési költség szinten, mint alapanyag háromszor drágább, mint egy faanyag. Mégis sokszor ez lesz az olcsóbb, mivel itt nincs hulladék semmi, illetve kevesebb a szállítás és az élőmunka igényünk.
    Tegyen próbára bennünket.
    Tisztelettel:
    Barna Mónika Ügyfélszolgálat

  26. Nagy Tamás szerint:

    Tisztelt KP.hu

    Egy 110-120nm-es egy szintes horizont családi ház 25 nm garázzsal vertikális szondás/fúrt kutas geotermikus hűtéssel-fűtéssel (padló-fal-mennyezet), megfelelő nyílászárókkal körülbelül mennyiből jönne ki stardard, optimum illetve prémium falszerkezettel? Valamint milyen és mekkora mértékű támogatások vehetők igénybe?

    Köszönettel
    Nagy Tamás

  27. Kedves Tamás!

    Köszönjük érdeklődését.
    Kicsit nehéz erre a kérdésre tervek nélkül ajánlatot adni.
    Nagysegrendileg egy 140 nm-es családi ház alaprajz és homlokzati kialakítás függvényében: 25-28 millió forint. (kondenzációs gázkazánnal, lapradiátoros és padlófűtéssel)
    Geotermikus fűtéssel, vizes hőszivattyú kiépítéssel a felár: 3,5 millió forint.
    Geotermikus fűtéssel levegős Mitsubishi hőszivattyúval, mely -15Celsius fokig maximális COP. értékkel képes üzemelni, a felár: 2,5 millió forint.
    Most a Construma ideje alatt és az azt követő két hétben alapáron adjuk a legnagyobb hőszigeteléssel rendelkező falszerkezetünket.
    A támogatás nettó 3,250,000 Ftm abban az esetben ha az épület nem haladja meg a nettó hasznos 130 nm-t.
    Ehhez most nem kell a megújuló energiákat felhasználni, elég maga az A+ energiaosztályú épület megvalósítása.
    Amennyiben bármiben segíteni tudunk, kérem hívjon a 06-20/444 44 24-es telefonszámon, vagy írjon mailt a kp(kukac)kp.hu email címre.
    Tisztelettel:
    Kp.hu ügyfélszolgálata

Kérdésed, vagy véleményed van?

KészHáz Portál