„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Háztartási ötletek

Hogyan lehet könnyen összezárni a zipzáras zacskót?

Nem számít, minek hívjuk – összecsukható műanyag zacskók, szendvics zacskók, zipzáras zacskó – mindenki harcolt már vele, amikor kétségbeesetten próbálta kiszorítani a levegőt belőle.

gallery-1452789169-how-to-close-ziploc-bagEzzel az egyszerű trükkel, olyan vákuum hatást lehet elérni, ami emberileg lehetséges. L.V. Anderson anyukájától tanulta meg ezt a trükköt – ahelyett, hogy a kezünkkel próbálnánk kiszorítani a levegőt, egy kis nyíláson keresztül egyszerűen kiszívjuk a levegőt a zacskóból.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Sharon Franke a Good Housekeeping oldal egyik szakértője, egyetért azzal, hogy ez egy nagyon praktikus trükk és megosztotta velünk egy másik verzióját ennek a csomagolási technikának, ugyanezt a vákuum hatást ugyanis úgy is elérhetjük, hogy egy szívószálon keresztül a tasakon nyitott apró nyíláson át szívjuk ki a levegőt -, a módszer előnye, hogy így, a szájunk nem érintkezik a műanyag zacskóval. Próbálja ki otthon!

forrás:goodhousekeeping.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb