„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Celeb lakások

Eva Longoria végre eladta hollywoodi házát

A színésznő Eva Longoria, végre eladta a Hollywood Hill-i házát, mégpedig 1,3 millió dolláros áron, ami egy pici profitot is hozott számára, hiszen ő körülbelül 1,1 millió dolláros áron vásárolta.

A barna hajú szépség volt otthona 200 négyzetméter területű, összesen nyolc szobával, amiből három hálószoba és 2,5 fürdőszoba. Az 1924-ben épített ház teljesen felújított, a bejáratnál egy feltűnő csigalépcsővel és nagy erkélyekkel, hogy a tulajdonos élvezhesse a hollywoodi hegyek szépségét. Mindemellett elsöprő kilátás nyílik a városra is. Tény, hogy a kilátás egyike volt az otthon fő értékeinek.

evalo10


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A másik a Földközi-stílusú villa, aminek a leginkább figyelemre méltó tulajdonsága a rózsaszín árnyalat. Például, a harmadik szinten található korinthoszi oszlopok, valamint egy ívelt lépcső is rózsaszínre festett. Remélhetőleg az új vásárlók szeretik a rózsaszín színt, vagy komoly felújítási munkák várnak rájuk. A villát egy kapuzott bejárat és udvar őrzi. A kör alakú reggeliző helység és a konyha tökéletes hely arra, hogy magába szívja az ember a völgyre nyíló kilátást, míg a második emeleten található mester lakosztály saját terasszal és alvásra is alkalmas verandával rendelkezik. Longoria nemrég vásárolta meg Tom Cruise hollywoodi házát 11.4 millió dollárért, valamint nem régiben ment férjhez harmadik férjéhez, Jose Antonio Bastonhoz, ami ok lehet arra, hogy eladja régi tulajdonait.

forrás:celebrityhousepictures.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb