„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Dübörög a gazdaság!!! A korábbi 1000 helyett az idén 130 minősített készház épült Magyarországon

A könnyűszerkezetes házak, vagy más néven készházak a pár évvel ezelőtti 1000 darab/éves mennyiséghez képest az idén 130 darab készházba költözhetnek be az új családok.

könnyűszerkezetes készház kulcsrakészEzelőtt 5-6 évvel, arról beszélt a szakma, hogy az éves 2000 darabos családiházépítési mennyiséget emelni kell, mert ez nagyon kis teljesítmény. Mára hála a “kormányoknak” és a “bankoknak” és a “bankok és kormányok felelőtlen döntéseinek köszönhető ” válságnak mindössze 130 darab ház épülhet egy évben könnyűszerkezetes technológiával.

Ez a szám több, mint 80%-os csökkenést jelent az építőipar készház ágazata számára.

A házak csökkenésével egyidőben a becslések szerint a készházas szakma 80%-a eltűnt a piacról.

Több nagy építőipari vállalkozás tönkrement a kereslet csökkenés miatt, de volt olyan nemzetközi készházas cég, aki dobta a magyar piacot,  a kis cégek legtöbbje abbahagyta a tevékenységét, vagy külföldre menekült.

A statisztikák szerint a magyar cégek kétszer annyi házat gyártottak külföldi piacra, így 200-250 darab készház került a nemzetközi piacra. Persze ez a szám sem igaz, mert több cég egyszerűen megszűnt itthon és Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, vagy Olaszországban kezdte újra a vállalkozásának és házainak építését.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ausztriában, Olaszországban és a nyugati országokban a magyar áraknál 30-35%-kal magasabb árakon lehet készházat értékesíteni. Még abban az esetben is jobb üzlet külföldön házat építeni, ha kalkuláljuk a magas fuvarköltségeket és az emberek drágább elszállásolását.

Ma Magyarországon a megrendelők 10-15% árelőnyt szeretnének elérni egy-egy árajánlatból, mert úgy gondolják, hogy a vállalkozóknak úgy sincs munkája.
Több magyar könnyűszerkezetes házépítő céggel beszéltünk és egységesen elmondható, hogy egy családiházépítés végén 3-5% nyereség már nagyon jó teljesítménynek mondható.

A 3-5% építőipari nyereség nagyon kicsi, egy kisebb kivitelezési hiba, vagy anyag garanciális probléma miatti javítás a teljes nyereséget elviheti, sőt könnyen negatív nyereségben fordíthatja a vállalkozó munkáját.

(az adatok a minősített készházakra vonatkoznak)



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb