Home / Droppa György

Droppa György

Droppa György1947-ben születtem Budapesten, és közgazdásznak tanultam, de ezen a területen csak érintőlegesen dolgoztam, különböző a vendéglátással összefüggő munkahelyeken.

Dolgoztam a három nagy állami vendéglátó vállalat közül kettőben, a Panonnia és a Danubius vendéglátó vállalatoknál, a vállalatok központjaiban, továbbá szállodákban, az Olimpiában és a Margitszigeti Nagyszállóban. Ebbéli minőségeimben, az általam vezetett csapatok több országos versenyt is nyertek. 1978-ban megpróbáltam a magánvendéglátást, először gebinesként, a Pilisi Parkerdő Hoffmann Fogadójában, majd 1982-től, mikor a törvényi feltételek lehetővé tették, a magánvendéglátást, Budapesten, a Keleti Károly utcában megnyitottam a Fondue Bárt. Az üzlet hamarosan találkozási helye lett a demokratikus ellenzéknek, ami többek között azt is jelentette, hogy ott szamizdat kiadványok is kaphatók voltak. 1988-ban mikor magánvállalkozók további üzleteket is nyithattak, további hármat nyitottam. Ezek a Katlan Klub, a Virányos Klub, és a Jókai Klub voltak. A rendszerváltás előkészítésében ezen üzletek fontos szerepet játszottak, mert a vendéglátóhelységekhez tartozó mozi és színháztermekben a rendszerváltó pártok, és elődszervezeteik rendezvényei bonyolódtak le, sajnos, gyakran rendőri túlkapásokkal tarkítva. A rendszerváltás szakmai eseménye volt a Magyar Vendéglátók Ipartestületének újbóli megalakítása, ahol tagja voltam, az első elnökségnek.

A természet szeretete, majd később a tudatos környezetvédelem már gyerekkoromban is érdeklődésem középpontjában állt. Így történhetett, hogy a Margitszigeti Nagyszálló éttermi igazgatói állását felcseréltem, egy fogadósira, kilenc kilométerre a legközelebbi lakott településtől a Pilisben.

Érdeklődésem középpontjában a Duna állt, így ott voltam a Duna Kör megalakulásánál is. A Körhöz fűződő élményeim alapvetően meghatározták további életemet. A szakmai alapon álló környezetvédelmi társadalmi szervezet jelentős szerepet játszott a rendszerváltás előkészítésében. A Duna Kör 1986-ban megkapta az alternatív Nobel díjat. 1990-től, a Kör ügyvivőjeként, képviselem a Duna ügyét.

1989 és 1991 között, a Cousteau alapítvánnyal, személyesen Jacques-Yves Cousteauval dolgoztam együtt, mint logisztikai szakértő, egy négyrészes Duna film forgatásán. 1993 és 97 között, az ISTER – Kelet Európai Környezetvédelmi Kutató igazgatója voltam, és ott magam is bekapcsolódtam a kutatási tevékenységbe. Első publikációim, ebből az időből valók. Kiemelném közülük, az Ökosziget című munkát, melynek eredményeképpen, az Óbudai Hajógyári-sziget nem lett lakóövezetként beépítve.

Munkámat, hobbimat, politikai és társadalmi tevékenységemet mindig nagyon nehéz volt szétválasztani, mert azok, mint az egész részei illeszkedtek össze. Így nehéz lenne megmondanom, hogy mely funkcióm következményeként kapcsolódtam be a Duna ökológiai rehabilitációjába. Mára a Duna több mellékága közvetlen szervező és tervező munkám eredményeképpen folyik eredeti medrében.

. Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos családiházát.

Referencia képeinkReferencia videóinkÍgy épül fel egy energiatakarékos családiházÁRAJÁNLATKÉRÉSTÍPUSTERVEK ÁRAJÁNLATTAL
Ha már rendelkezik saját tervekkel, akkor egyedi árajánlatot készítünk. Ha típusterveink után érdeklődik, kérjük válassza a "típustervek" menüpontot.
EnergyFriendHome készházaink bemutatása
Műszaki tartalomKészházaink előnyei
SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉSCSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS 6 KÜLÖNBÖZŐ TECHNOLÓGIÁVAL

Eredményeimről, és az alkalmazott módszerekről, a hazai, de Európa és Amerika egyetemein, többször tartottam előadásokat. (Pl.: UCLA, American University)

Az elmúlt 10 évben több mint 60 környezetvédelmi tárgykörű publikációm jelent meg. 1998-ban megalakítottam a Duna Drop Környezetvédelmi és Tájrendezési Bt.-t, melynek keretében felmértük a hazai Duna-szakasz nagyobb részét, de térinformatikai, tervező, tájrendező, és rehabilitációs, munkánk kiterjedt a Drávára is. Tevékenységünket több önkormányzat is támogatja, ezért választottak meg a Duna Településszövetség alelnökének. Kiemelném, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Dunai kormánybiztossága megbízásából, az általam vezetett nemzetközi munkacsoport dolgozta ki, a Duna Szigetközi szakaszának un. meanderezős rehabilitációs tervét.

Hamarosan látnom kellett ellenben, hogy Magyarországon a civil társadalom nem jelenik meg a döntéseket befolyásoló szinteken. Nálunk, sajnos a legalacsonyabb és egyben a legmagasabb döntéshozatali szint is politikai.

1993-ban alapító társelnökévé választottak a Zöld Alternatíva pártnak, melyet, a korábbi Duna Körös tevékenységünket elismerve már 1994-ben felvettek az Európai Zöldpártok Föderációjába. 1997 és 2003 között elnökségi tagja voltan, az Európai Zöldpártok Föderációjának vagyok. E testület tagjaként több tényfeltáró és békéltető út vezetéséért és szervezéséért voltam felelős a Balkánon és a volt Szovjetunió országaiban. 2000-ben A Zöld Alternatíva nevet változtatott, azóta a Zöld Demokraták elnöke vagyok. 2000-től 2004-ig, a Kelet-Nyugati Párbeszéd Alap végrehajtó-bizottságának tagjává választott.

Az utóbbi években, az energiahatékonyság, az energiaracionalizálás, és az ökoházak kérdésköre foglalkoztat, mert akinek módjában áll, házat építeni, komoly lépést tehet a gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan gondolat megvalósításában, gazdaságilag is megtérülő módon.

A Zöld Demokraták 2002-ben részt vettek a Centrum koalícióban, ahol a Centrum főpolgármester jelöltje voltam.

Nyelvismeretem, angol, portugál és spanyol. Ezen nyelvekből korábban gyakran tolmácsoltam, szinkrontolmácsoltam.

Négy gyerekem van, két fiú és két leány. Hobbim a víz, a hajózás, a kirándulás.

Célom, hogy Magyarországon meghonosodjon a környezettudatos gondolkodásmód, valós érték legyen a demokrácia, hogy csökkenjenek a társadalmi ellentétek, és szlogenek helyett, természetessé váljon a jólét.

Budapest 2009.

Droppa György

kp.hu ugyfelszolgalata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.