„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Celeb lakások

Donald Trump gyerekkori háza eladó

A legújabb amerikai elnök, Donald Trump, nem mindig élt arannyal borított palotákban. Az ingatlan vállalkozó, üzletember és televíziós személyiség egy furcsa, alulértékelt házban is élt New York-ban gyerekként.

Trump gyermekkori otthona Queensben található, a jelenlegi tulajdonosok, abban a reményben dobták most piacra, hogy Donald Trump neve megdobja majd az ingatlan értékét. A pár eredetileg 1.3 millió dollárra tartotta a házat, de úgy döntött végül, hogy inkább elárverezi az ingatlant. A licitálás 849,000 dollárral kezdődik és egy meg nem nevezett minimál árat szeretnének kapni érte.

2867185_9


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A ház 1940-ben épült, és találunk benne egy étkezős konyhát tolóajtóval, ahonnan közvetlenül a gyönyörű nappaliba vezet az út. Valamint rendelkezik két autós garázzsal és találunk még egy teljesen befejezett pincét is. A házat végül azért adták el, mert Trump apja épített egy nagyobb házat a családnak. Annak ellenére, hogy ez a tágas ház Queensben található és Trump gyermekkori otthona, nem tekinthető drágának.

forrás: celebrityhousepictures.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb