A téglaház 117-szer energiapazarlóbb, mint egy könnyűszerkezetes készház
Egy modern könnyűszerkezetes készház és egy téglaház felépítéséhez, majd bontása utáni újrahasznosításához 117 szeres befektetett energiára van szükség. Ez egy teljesen friss uniós tanulmány eredménye. Nyugat-Európában a kormányzatok jelentős támogatást adnak azoknak a személyeknek, akik energiatakarékos könnyűszerkezetes készházat építtetnek, hiszen a környezetre gyakorolt negatív hatásuk elenyésző, egy téglaházhoz képest.
Most kiderült, hogy nem csak az üzemeltetésben sokkal jobbak a készházak, hanem lényegesen kevesebb energiára van szükség az építéskor és a bontás utáni újrahasznosításkor is.
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
Nekünk Kelet Európai állampolgároknak egyenlőre marad a könnyűszerkezetes készházak jó tulajdonsága, mely abban nyilvánul meg, hogy jelentősen kevesebb a fűtés és hűtésköltségünk. A Kelet Európai kormányok inkább a régi épületeket támogatja, nem gondol a jövőre, ha befektetne most a készházat építő családok épületeibe, akkor ezekre később garantáltan nem kellene költenie az államnak.
Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos új családi házát!.
Referencia képeink Referencia videóink Így épül fel egy energiatakarékos családiház ENERGYFRIENDHOME KÉSZHÁZAINK BEMUTATÁSA MŰSZAKI TARTALOM KÉSZHÁZAINK ELŐNYEI SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉS CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
Tisztelt Kp.hu!
Kíváncsi lennék ennek a tanulmánynak a részleteire.
Ez egy érdekes dolog, hogy miért nem kap nagyobb nyilvánosságot egy ilyen tanulmány, hiszen sok embert meggyőzhetnének a könnyűszerkezetes és készházak mellett.
Egyébként egyetértek azzal, hogy egy kisebb súlyú épület lényegesen kevesebb szállítási költséget jelent, illetve azt is értem, hogy az acélszerkezetet lehet méretre gyártani, így nincs hulladék, ezért még egy könnyűszerkezetes faházzal szemben is anyagtakarékos. Azt is tudom, hogy egy könnyűszerkezetes családi ház energiatakarékos, de mi ez a rengeteg 117 szeres szám, ami energiatakarékosabbá teszi, a téglaházzal szemben.
Tisztelt Deres Úr!
Teljesen egyetértünk abban, hogy nagyobb teret kellene adni azon házépítési rendszereknek, melyek energiatakarékosak és környezettudatosak.
Sajnos a Keleti országok vezetőit nem érintette meg a környezetvédelem szele, ha igen, fontosabbnak tartják a nagy közműszolgáltatóktól beszedett adóterheket, melyet az ablakon, födémen, falakon kiengedett hőért fizetnek az állampolgárok.
Vajon miért nem járunk vízzel hajtott gépkocsikkal? Azért, mert abból nem lenne adóbevétele az állambácsinak.
Ha mindenki passzív házban lakna, akkor nem lenne szükség ennyi közműszolgáltatóra, ennyi energiára, de ez hozná a befolyt adóterhek csökkenését, ezért ez nem érdeke az államnak rövidtávon. Hosszútávra nem gondolkodnak, nem gondolkodnak abban, hogy mekkora energiákat használunk el a rossz épületszigetelések miatt feleslegesen, pusztítva ezzel az egészségünket, környezetünket és pénztárcánkat.
Visszatérve a kérdésére, hogy mi ez a tanulmány rengeteg 117 szeres győzelme a könnyűszerkezetes készházak javára, azt tudom mondani, hogy megpróbáljuk beszerezni a tanulmányt és itt publikáljuk.
Rengeteg dolgot fel lehet hozni a könnyűszerkezetes házak javára, hogy néhányat említsünk:Lényegesen könnyebb szerkezet lényegesen kisebb szállítási költséggel mozgatható. Többszörös hőszigetelési tényező a téglaházzal szemben, ezért energiatakarékos. Bontás után a korszerű falazóblokkok nem használható fel semmire, sittet, szemetet fog képezni, míg egy acélszerkezetes készház korlátlanul újrahasznosítható, de a favázas épületek faanyaga is nagyrészt újrahasznosítható, vagy az élete végén hőenergiát nyerhetünk belőle.
A készházakban rengeteg anyag szerelt szerkezetű, oldható kötésű, ezért a szerkezeti elemek külön-külön újrahasznosíthatóak.
A gipszkarton szerkezetek semmilyen kárt nem okoznak a környezetnek. A könnyűszerkezet készházakban vékonyabbak a falak, ezért kisebb lakást kell építeni ugyanakkora hasznos alapterülethez.
A készházak karbantartási igénye igen csekély. A könnyűszerkezetes épületek nagyon egyszerűen bővíthetőek. stb….
Megígérjük, hogy beszerezzük a tanulmányt és ha lehetséges, akkor publikáljuk.