„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekLenyúlások

A Földhivatalt nem érdekli az előírás

Korábban sok cikk született, hogy Zöldkártya nélkül, majd nem lehet eladni és nem fogja a földhivatal sem átírni az ingatlanokat az új tulajdonos nevére. 

Korrekt, kiemelt hőszigetelésű házakat építő cégek örültek, hogy piaci előnyt jelent majd számukra az az elkötelezettség, hogy energiatakarékos házakat kiviteleznek, melyek védik a jelenlegi környezetet és a jövőt is.

Rengeteg ember több tízezer forintért elkészíttette családiház építésnél, felújításnál és eladásnál az energetikai tanúsítványt, mert jogkövető állampolgár akart lenni.

Kiderült, hogy a Földhivatalok nem is kérik a tanúsítványt, azaz zöldkártya nélkül is átírják az ingatlanokat.

Arról nem is beszélve, hogy a zöldkártya kiállításának a szabályai és a paraméterek sincsenek köszönőviszonyba más országok és az EU által használt követelményekkel.

Csak egy-két példát kiemelnénk a magyar szabályozásból, mely értelmetlen, illetve érdekeket szolgálnak:

– Aki Magyarországon elektromos árammal valósítja meg az új családiházának a fűtését, azt bünteti a szabályozás.
– Nem tesz különbséget a jogalkotó, hogy egy régi 30 éves hőtárolós kályha, infralámp, vagy modern infrafűtéssel oldjuk meg a hőleadást, pedig a technológiák között akár háromszoros áramfogyasztás különbség is lehet.
– Még abban az esetben sem lehet A+ kategóriás egy ház energetikailag, ha saját magunknak állítjuk elő az áramot napelemmel.

– Végeztettünk számításokat és ha nem teszünk a padlóba hőszigetelést, helyette máshová helyezünk nagyobb mennyiséget, akkor is lehet A+ kategóriás egy ház, persze akkor, ha gázzal oldjuk meg a fűtést vagy fával. 

Gyakorlatilag nincs köze minden esetben a zöldkártya besorolásnak az épület hőszigeteléséhez és az energiatakarékosságához, hanem inkább egy újabb sarcot jelent az állampolgároknak és a gázlobbinak egy pillért.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Budapest Főváros Kormányhivatala Földhivatalának vezetője a Népszabadságnak a következőt mondta:
– Borsay Tamás kifejti: az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény tételesen felsorolja, hogy mit kell tartalmaznia egy adásvételi szerződésnek, és ebben a tanúsítvány nem szerepel.

Így ezt a hivatal nem követelheti meg, és nem ellenőrizheti.

 

Ugyanakkor annak nincs akadálya, hogy a szerződéshez mellékeljék – tette hozzá.

Az energetikai tanúsítványról szóló rendelet szerint adásvételkor a tulajdonosnak kell gondoskodnia a tanúsítvány elkészítéséről és legkésőbb a szerződéskötésig kell átadnia a vevőnek.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb